Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-11-15 / 20. szám

A leánymunka és a leánymunkás megoldatlan kérdései

Mint „ex“leánymunkás próbálok meg hozzászólni ehhez a kérdéshez, mint aki magam is szenvedő részese voltam és részben vagyok is a felsorolandó megoldatlanságoknak.

Kezdjük mindjárt a lényegen. Van-e egyáltalán a Bibliában ilyen specializálódás, hogy lánymunka? (Megvallom, annakidején sikertelenül próbálkoztam létalapot szerezni az Igéből leánytitkári minőségemnek.) Jézus ajkáról csak ilyesféle küldetés hangzott el: „Imé én elbocsát- lak titeket, mint bárányokat a farkasok közé“, de nem: mint leányokat a leányok közé. Jézus mondja magáról, hogy „Nem küldettem ciak az Izráel házának elveszett juhaihoz“, tehát a szolgálatok nemcsak kegyelmi ajándékok szerint, hanem ilyenféle szempontok szerint is specializálódhatnak, de ez mégsem egészen azonos a mi beállítódottságunkkal: nem küldettem, csak az elveszett leányjuhokhoz!

Kétségkívül Jézus elfogadja a nők szolgálatát, bethániai Máriáét közvetlen személyére vonatkozólag is, sőt Mária Magdolnát ő küldi a szolgálatra. Mondanom sem kell, hogy a Cselekedetek könyve és az apostoli levelek hány szolgáló nőről tesznek említést, mindez azonban csak arra ad támpontot, hogy nők is szolgálhatnak az Urnák.

Idekívánkozik egy jól ismert mentség, tudniillik, hogy ez a specializálódás a mai modern élet követelménye. Vájjon Jézus Krisztus nem ugyanaz tegnap, ma és örökké?

AI leánymunkának ebből az elszigeteléséből és csak nők számára való kisajátításából következik egy másik engedetlenség az Igével szemben. Megszületnek a vezető, irányító, szervező munkát végző női jprédikátorok, mintha soha nem lett volna megírva pl., hogy: „A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak .. “ Többek között ezért olyan félemberek, egészségtelenül érzelmi beállítottságúak és mégis nőietlenek leányaink, mert a munkások olyan módon szolgálnak nekik, ahogyan az Úristen nem hajlandó segíteni őket.

Érdekes, hogy ezen a téren — sejtve a bajt

— egy kis struccpolitikával dolgozunk. Arra nem merünk vetemedni, hogy egy-egy leánykor, egyesület meglátogatását legalább 3—4 napra kihúzzuk, ami feltétlenül szükséges volna, ha ott komoly evangélizáló szolgálatot akar valaki végezni, hanem 1 nap alatt 2—3 bibliaórával, előadással, egy .,OTI“-rendelésszerü magánbeszélgetési órával nagyszerű jöttem-láttam-győztem szolgálatot végzünk. így aztán senki nem mondhatja, hogy női evangélizátor-divatot akarunk behozni.

Ez eddig rendben lenne a munkás oldaláról

— a munka akárhogy is sínylené —, ha az ő élete kiteljesedne, egészséges, igazi emberi életté válhatna. De ... (most már csak azért merem tovább is leplezetlen őszinteséggel folytatni, mert magamat is beleértem) emberileg két eshetőség áll elő: vagy lesz belőle egy, az emberi élettel

szemben értelmetlen, hívő szíve ellenére is megkeseredett vénkisasszony, vágy -— ez még jobbik eset — levonva a konzekvenciákat, férjhez megy. Pedig volna számára egy harmadik: Isten szerinti megoldás is, aminek keresése annál inkább kívánatos, mert az aratni való valóban sok, a munkás pedig tragikusan kevés. El kellene foglalnia a nő Isten által kijelölt helyét, a negyediket: Isten, Krisztus, férfi, asszony... nem az élre penderülni, irányítani, vezetni, prédikálni, hanem alázatosan szolgálni! (Ez nem akar diakonissza propaganda lenni.)

Még két terhet szeretnék lerakni, amik tulajdonképen szorosan kapcsolódnak. Épen tegnap válaszoltam vagy négy „leányegyesületi tag“ szomorú levelére. Egy kivételével mind panaszkodik, hogy a bibliaórák nem mennek, a leányok elmaradnak, stb. stb. Lehet ezt sok mindenre fogni, de az igazságnak mégis ott kell lenni valahol, hogy magam sem járnék szívesen egy olyan öncélú leánykörbe, ami csak tegymás hizlalására való, csak azért van, hogy legyen. Ha közösség, akkor az Ige szerint csak szolgálati közösség lehet. A tanítványokat sem egymás totojgatására gyűjtötte össze az Ur Jézus. — Igen ám, de hol munkálkodjanak? — Az az egy kivételes leány, aki jó híreket írt, arról számol be, hogy a 1ányok nem járnak „föl“ az egyházhoz, a leányórára, hanem egymás között egyesületiznek. Itt van a másik nyomorúság, nem a gyülekezetük számára neveljük őket. Ezért van azután többek között az is, hogy mikor kinő a leánykörből, vagy férjhez megy, soha többet nem látni az összejöveteleken, mert nem érzi magát odatartozónak.

Mindezt miért írtam le? Nem a kritika vezetett, hanem társkeresés az Isten előtt való közös bűnbánatra, mint az első lépésre a megoldás felé.

Fábián É a

Orvosság lelki megöregedés ellen*

Az emberek már ősidőktől kezdve keresnek valami olyan orvosságot, amelytől fiatalok maradhatnának. Újságokban, könyvekben, egyes emberek előadásaiban újra és újra megcsendülnek ajánlások, amelyek arra céloznak, hogy miként lehet védekezni a megöregedés ellen. Minden küzdelemre azonban a felelet: a megöreeedés. Változatlan isteni törvénv, hogy tavaszra jön a nyár nyár után az ősz, majd a tél. A tavaszi lom bot hiába próbálnád megtartani a fákon, lehullik az; nincsen olyan ragasztó eszközöd, amellyel megragaszthatnád, mert eljött számára a megöre- gedés ideje.

Hiába széoítgeted magad, hiába mégy fodrászhoz, hiába töltesz órákat fürdőszobádban, hogy magadat kikészítsd, hiába rövidíted a szoknyádat, hiába kötsz csokornyakkendőt, megöre* Mivel a vasárnapi iskolai munkát igen fontosnak tartjuk, készséggel adunk helyet a Vasárnapi Iskolai Szövetség főtitkára eme propaganda cikkének. (Szerk.)

5