Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-11-15 / 20. szám

V

Lelki munkatársak

Többször megállottám az utcasarkon, ahol egy nagy házat építenek. Elnéztem, hogy menynyi ernoer dolgozik s mily nagy sürgts-forgást tesznek. A látszólagos zürzavaroól minden nap magasabbra emekedett a ház fala. Sokan voltak ott abban a közös munkában, s kétségtelenül munkatársak voltak. Elgondolkozni ■ való, hogy még egy házépítésnél is valamilyen közösségre van szükség, igaz, hogy furcsa egy közösség volt ez, amelyiket én ott az utcasarkon sokáig figyeltem. Mert a nagy zsivajból tisztán kivettem, hogy nem túlságosan szelíden beszélnek egymással, sőt kemény szitkozódó és átkozódó szavak is röpködtek a levegőben. Ez hát nem ..szeretet közösség“ volt, annyi biztos. Csak épen az tette őket közösséggé, hogy egy munkában állottak, egy terv szerint építették a ház falait, kavarták a maltert és hordták a téglát. Meg azután az, hogy bár egymással nem sok kapcsolatuk volt, s bár nem nagyon szerették egymást, de mindeni- kük engedelmeskedett a közös építőmesternek.

Épül az Isten országa és mi mindnyájan, akik szolgálunk, egymásnak munkatársai vagyunk, ha akarjuk, ha nem, __ akár szeretettel

im

ádkozunk a másik munkájáért, akár rosszat mondunk róla. Az egyik dolog tehát az, hogy sürgősen fel ■ kellene ismernünk egymásban a munkatársat, meg kellene értenünk egymást és ha már nem tudunk is jól keze alá dolgozni a másiknak, legalább ne kapkodnánk bele a munkájába — és bizony imádkoznunk kellene egymásért.

A másik dolog pedig, ami igen nagy csapás rajtunk, hogy csakugyan hasonlítunk az utcasarkon házatépítő „közösséghez“. A zűrzavar, az egymást cséplő lárma, az egymásról (keveset tudás,, a felületes érintkezés nagy mértékben megvan a lelkimunkások között is. A vállalkozó mér nők csupán azt kívánja munkásaitól, hogy végezzék el a maguk dolgát, hordják a követ és rakjál: a téglát. Hogy belől bennük mi van, — az ott nem fontos. És ha imádság helyett káromkodás száll is a levegőben, a fal csak emelkedik a maga rendjén. Isten országának az építése azonban másként van. Mert ennél a szent épületnél a falak bennem akarnak épülni, s itt a munkásoktól egyéb is kívántatik, mint kötelességteljesítés. Azért örültem ennek a címnek, mett benne van ez a szó is, hogy „lelki“. Ez magyarázza meg, hogy mi a nagy hiányossága a magyar lelkiébredés érdekében szolgálók közösségének. Nem vagyunk lelki munkatársai egymásnak. De azért persze azzal ámítjuk magunkat, hogy közös az Urunk. Rosszat mondunk egymásról, de bizonyosak akarunk lenni, hogy a magunk helyén híven építjük az Isten országát. Nos, a várva-várt lelkiébredést bizonyosan meg fogja előzni, hogy Isten munkatársai egy értelemre jutnak nemcsak Istennel, hanem egymással is. Mert tagadhatatlan, hogy Jézusunk azt a parancsot adta, hogy övéi szeressék egymást. Necsak munkatársak, hanem lelkimunkatársak is legyenek. Necsak a munka, — a szeretet is összekösse őket.

2

Mikor Istennek Szentlelke lediktálja Pál nak az első korinthusi levél 12-ik részét, melyben egy test tagjainak mondja az Isten gyermekeit, — rögtön látja, hogy az egy test tagjainak együtt maradását és bétíességét csak az biztosíthatja, ha meg lesz koztuk a szeretet. Nem véletlen az, hogy 12. rész után zendül fel a 13. részben a szeretet dicsérete. Amilyen nagy áldás az együttlét es a közösségben végzett munka, épen olyan nagy gyötrelem és egető szenvedés, ha rágalmazó, áskálódó és hamislelkű a társam, vagy munkatársam. Nem mondhatja a szem a kéznek, hogy nincs rád szükségem, felesleges vagy, ter- hemre vagy, — de ha mondja, akkor óriási háborúság jön ki belőle, mert alkalmuk van minden percDen gyötörni egymást. Ha idegenek volnának, néha mégis csak szünet állana be a kínzó együttlétben. ismertem leányt, aki gyűlölte a nevét. Olyanról is hallottam, aki útálta púpos hátát s gyűlölte magát testi hibája miatt. Mines más hátra, csak akkor lesz elviselhető az élet,ha sze- retetben elfogadjuk gyűlölt nevünket, és elhordozzuk púpos hátunkat.

Ennek az elhordozó szeretetnek kell felfakadnia szívünkben és ha ez meglesz, akkor következik a boldog tapasztalás, hogy Isten ad lelki-munkatársakat. Szívesebben szoktunk még imádkozni is munkatársért, mint megengedni Istennek, hogy töltse meg szívünket ezzel a Lelke-szerint való szeretettel. Szinte le merném írni, hogy ahol a szeretetnek Lelke megjelenik, ott rögtön megjelenik a munkatárs is.

A lelkimunka csak közösségben végezhető. Ahogy keresgetek a Bibliámban, úgy látom, hogy 1 tényleg nem is lehet egyedül aratni s az aratás Ura küld is munkatársat, ha kérjük Tőle. Mózes épen úgy kap mnkatársat, mint Pál. Jézus a tanítványokat kettesével küldi ki, s Jézus maga is együtt munkálkodik az Atyával. Hozzá tartozik az egészséges szolgálathoz a munkatárs. Ha hiányzik, két ponton szokott jelentkezni a betegség. Egyfelől engem magamat és Istenben nyugvó lelkiéletemet rontja az egyedül hordozott munka. Hány kedves lelket hódított már el a szolgálat Istentől, — mert nem volt munkatárs, aki közelről, de józanul látva a veszélyt, idejekorán ledöntötte volna az engedelmes emberek leggyakoribb bálványát a „sok munkát“. Hány felkészített lélek van, aki az első kudarcok után letette a szerszámot s nem dolgozik, mert nincsen munkatársa, akinek a szeretete, gyöngédsége, biztatása és ha kell, egészséges pofonja kinevelte volna szégyenkező hiúságából. De jelentkezik az egyedül végzett szolgálat káros következménye a szolgálatban is. Hiába, amit kettőnek kell elvégeznie, nem csinálhatja egy, — mert izzadsága és erőlködése meg fog látszani rajta.

Hogy milyen áldott dolog, ha van, aki segítsen a munkában, azt nem kell mondani annak, akinek már volt alkalma együtt szolgálni egy lelki munkatárssal. És hiába mondani annak, aki még nem kóstolt bele, úgy sem értené meg. A lelki munkatársban nem az a legnagyobb ajándék, hogy „segít“, s kisebb, vagy könnyebb az én-