Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-11-15 / 20. szám
I, évfolyam* ÜO szám. iVyiregyliáza, 1948. november 15. Főszerkesztő: BERECZKY ALBERT. Főmunkatárs: DR. KARÁCSONY SÁNDOR. Szerkesztőség cs kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telefon; 25-99. Veszedelmes elvielenség Egyházi lapjainkat olvasgatom. Konferenciai előadásokat és predinációkat hallgatok. Lelki, egyházi, világnézeti, társadalmi, politikai beszélgetéseken veszek részt. Valami egészen különleges érzés az, amikor az ember az ezekből leszü- remlö tapasztalatait próbálja elrendezni. Valahogy ránevelödtem arra, hogy benyomásaimat ellenőrizzem, átgondoljam, s keressem bennük azokat a valóságokat, amik egyetemesek, iegy célt szolgálnak. A különös érzés az, hogy alapjában véve valami nagy elvi-egyveleg az, ami itt feltála- lódik. Az, hogy politikai, napi, havi lapjaink, szépirodalmi folyóirataink, társadalmi lapszemléink elvtelenek, divatelvüek, nem meglepő. Még akkor sem, ha meggondoljuk, hogy ez a kor magát a világnézeti harcok korának nevezi, mert hiszen a dívó világnézet nem mindig elvi megalapozottságot, vagy éppen elvhüséget jelent. Azonban akkor, amikor egyházi, missziói, igehirdetöi ténykedések és jelenségek mutatják ezt az elv- telenséget, mégis csak valami olyasmivel állunk szemben, ami alapjában és következményeiben igen veszedelmes dolog, mert maga a keresztyén- ség, éppen elsősorban a református keresztyénség semmi körülmények között sem elvtelenség, de nem is elv-egyveleg. Ma legtöbbször evangéliumi szósszal leöntött pápizmus, doketizmus, pragmatizmus, kritikai ideálizmus, determinizmus, materializmus mozaikdarabokat tálalnak. Sokat panaszkodunk amiatt, hogy nincs meg az igehirdetésnek, konferenciáknak, egyházi sajtónak az az ébresztő, megtartó, nevelő eredménye, aminek lennie kellene. De vájjon nem éppen ez az elvte-» lenség, vagy elvi zür-zavar az, ami miatt ez fönn áll? Lelkészekkel voltam együtt, ahol többek között elvi ellentétek fennállásáról folyt beszélgetés. A társaságnak nagyobbik része természetesnek vette az elvi ellentéteket, ahogy az egyik merészen mégis fogalmazta: „Ez a református keresztyénség lényegéhez hozzátartozik.“ Felháborító tudatlanság. Borzasztóan vigyázni kell ilyen szólásokkal. Vájjon nem azt jelenti-é ez, hogy a „saját“ elveit félti? Mennyire megfeledkezünk arról, hogy mi nem ad hoc közösségnek vagyunk a tagjai és nem is érdekszövetségben tömörültünk össze akkor, amikor a református egyház tagjai, vagy szolgái vagyunk, mert hiszen a református egyház és közösség történél miséget és hitvallásai által meghatározott s azokhoz évszázadokon át hűséget tanúsító közösséget jelent. Sokszor hangoztatjuk, hogy Isten Igéje alapján élünk. De vájjon Isten Igéje elvtelensé-j get árul-e el? Hát nem az örök nagy elvek teszik éppen eggyé az Isten Igéjét velünk közlő Szentírást? S vájjon nem köteleztettünk-é el arra, hogy az Isten Igéje tükröztette elveket mi magunk is következetesen, hűségesen valljuk minden szolgálatunkban, sőt hűen kövessük életünkben is? _ ^ Hivatalos belmissziói, egyesületi munkában tusakodó fiatal lelkész barátom írta nem régiben: „Nem sokáig bírom ezt az elvtelenséget, elvi tisztázatlanságot, ami itt a mi köreinkben uralkodik.“ Másik belmissziói egyesület segédlelkész utazó-titkárával való beszélgetés szinte fizikailag fájdította rám az elvi tisztázatlanságnak, a szent tudomány hiányának szomorúságát. Most, amikor nem akármilyen időket élünk, különösen veszedelmes mindez. A 18- és 19-es összeomlás annakidején egyházi életünket is érintette s ennek egyik oka akkor is az elvtelenség, az elvi tisztázatlanság volt. Vájjon most fölkészült ebbek vagyunk-é ilyenféle jelenségek bukásmentes átélésére? Engem emiatt is szorongat valami félelemféle. Isten legyen irgalmas! FALUVÉGI DÁNIEL. Mi tartozik rád a magyar ébredésből? Igaz egyéni és közösségi bűnbánat. Becsületes engedelmesség Istennel való szövetségben. A másik magyart Krisztus szerint, örömmel szeretni. 1
