Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-10-01 / 17. szám
iás másik fővanása az, hogy engedelmes legyen, vagyis azt a munkát végezze, amit az ő ura rábízott: »Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házán épén, hogy a maga ideiében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az Ő ura, mikor haza- jő, ily munkában talál.« (Máté 24:45—46.) Harmadik jellemvonása pedig az, hogy keresse az ő urának tetszését. »Úgy narcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy lessék annak, aki őt harcossá avatta.« (II. Tim. 2:4.) A »jól« szolgálóknak isten jutalmat. ígér. Ez a jutalom kettős. Az első a szép tisztesség szerzése. Nincsen nagyobb emberi méltóság, mint Isten hű sáfárának lenni, mint Isren országa jó szolgájának bizonyulni. Ez a tisztesség leginkább a »többre bizatás«-oan nyilvánul meg: »Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.« (Lukács 16:10.) iasd: Máté 25:21.) A jutalom másik része pedig a Jézus Krisztusban való hit gyarapodása, növekvése, mélyülése, »sok bizalom« megnyerése. Bizonyára erre gondolt Jézus, amikor az eredményes kü.dőlésből hazaérő tanítványoknak ezt mondja: »Imé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon es skorpiókon tapodjatok é-s az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek, hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek jel vannak írva a mennyoe.« (Lukács 10:19—20.) Vájjon törekszünk-e arra a »jól« szolgá- lásra? Az ébredés munkásai csak azok lehetnek, akik teljes igyekezettel törekszenek jól szolgálni az Ó győztes Urukat. Doülos. Munka közben V allás-bölcselet-erköies Tévedés volna azt hinni, hogy a szó igazi, nemes értelmében erkölcsös, tisztességes ym- ber csak az lehet, aki vallásos, illetve keresztyén. Vitatta egyik barátom. Keresztyén alatt itt most nem megkeresztelt hitetlen embert, hanem igazi Krisztus-hívőt értettünk. Elmondotta a szokott példákat. A pogányok között található nemes embereket. — Hivatkozott Gandhira, akire olyan sokan szoktak éppen ilyen szempontból hivatkozni. De elmondta azt is, hogy a mi saját körünkben is vannak derék, hívő keresztyének, akik hol erre, hol arra botladoznak. Egyik a felebaráti szeretet ellen vét, türelmetlen, néha goromba, még ha talán alapjában »jó« ember is. A másik a hetedik parancsolatot nem tarja meg. A harmadik a hiúsága ellen nem tud harcolni, vagy legalább is nem kellőképen. Viszont vannak olyanok, akiknek nincsen meg a .mély hitük, sőt az egész Krisztus-kérdéssel szemben bizonyos zavart, bizonytalanságot éreznek, mégis tisztességesek, erkölcsösek, ahol lehet, segítenek mindenkin, türelmesek, jó modorúak, stb. stib. Itt hivatkozott saját magára is. Bevallom, igen szerény alakban, úgy, hogy ez egyáltalán nem látszott öndícséretnek, inkább valami olyan kérdés- formának. Valahogy így: tudod, hogy- én nem vagyok'hívő, olyan értelemben, mint ahogy te mondod. S ezért tisztességtelen embernek tartasz? Vétek' az u. n. parancsolatok ellen? Nem tartom-é be azokat sokkal inkább, mint X, vagy Y, akik ugyan derék emberek, de. . . így, . . . amúgy . . . Hivatkozhattam volna a farizeus és pubii- kánus példájára, de nem tettem, mert barátomra nem szabad igazságtalanság nélkül rámondani, hogy farizeus a szó hibáztató, álszen- teskedőt jelentő értelmében. Kétségkívül igen jó szándékú, derék ember, közszeretetnek örvend, s nem ok nélkül. Kicsit elgondolkoztam . . . Azután eszembe jutott egv jelenet. Munkahelyünkön két ember között komoly széthúzás támadt. Az alárendelt izgatott, pletykált, áskálódott közvetlen felettese ellen. Az, amit tett, igen csúnya volt. Magyarázatul, bár nem mentségül, talán az szolgálhatott, hogy bizonyos mértékig kijátszottnak érezte magát, s amellett azt hitte, hogy támadásával a közt is védi felettese hibái, túlkapásai ellen. Kétségtelen, hogy az áskálód ásókkal a fegyelem és tekintélyi elv is bizonyos sérelmet szenvedett, s arról volt szó. mi legyen az elégtétel. A munkavezető előbb az alantastól, majd felettesétől külön-külön megkérdezte, nem volna-e lehetséges, hogy egymással megbéküljt- bek. Az alantas nem hajlandó-e belátni, hogy tévedett, bocsánatot kérni, s ígéretet tenni, hogy a jövőben megbecsüli magát, s felettesét is, s tartózkodik minden ilyesmitől. Kijelentette, hogy hajlandó, illetve megkísérli. Az idősebb felettes közismerten »jószívű« ember. Valószínűnek látszott, hogy vele sem lesz nehézség, hacsak valaki nem befolyásolja. A vele történt beszélgetésnél jelen volt említett barátom is. A megegyezés nehezen haladt. Mindketten arra hivatkoztak, hogy a tekintély elve komoly sérelmet szenvedett, ez a fegyelem lazulására vezethet, ezért gyökeres intézkedésre van szükség, amely egyedül az lehet, hogy az alantast el kell távolítani munkahelyéről. A tárgyalás vezetője utolsó érvként azt kérdezte: hát keresztyének vagytok ti? Barátom erre méltatlankodva válaszolt: hogy lehet a vallást belekeverni hivatalos dolgokba? Ez szolgálati ügy, közügy, a vallás pedig magánügy! Egyiknek semmi köze a másikhoz. Erkölcsös lehet valaki hit nélkül is. Derék ember is. De keresztyén, olyan értelemben, ahogy azt a Mestpr értette — soha! A vallás az ő számára az él-etnek egv —• talán jelentősebb, vagy csak kisebbrésze lesz, szín, sokszor hangulat, esetleg megkülönböztető tulajdonság, vitatkozást alkalom, sőt még az is lehet, hogy a bajban, szomorúságban vigasztalás, megnyugvás, de nem az élet, nem annak kiteljesedést1, nem az amire azt mondhatnék Pállal: élek többé nem én . . . —s —r. T
