Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-08-15 / 14. szám

hogy »új, tiszta gyülekezetét alakít«, hanem úgy, hogy vállalva a megaláztatást, szolgál annak és azoknak, akik így bántak vele.

Az e) pontban a szalontar templomot és az, általa gyülekezetnek nevezett csoportot állítja szembe é:s egy meg nem nevezett ember bizonyságtételét említi* aki a két »hely« közül a gyülekezetben épült többet.

A helyekkel vigyázzunk, mert az ezt a ké_- dést felvető samáriai asszonynak Jézus világos feleletet adott: »Monda néki Jézus: Assz my, hidd el nékem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, amit nem ismerteik: mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert az idvesség a zsidók közül támadt. De <>]- jő az óra és az most vagyon, amikor az igazi imádóik lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt* imádják, szükség, hogy lélekben .és igazságban imádják.« (János 4:21—24.) A református egyházat leg- iegikcvésbé a templom jelenti, vagyis nemcsak aiz egy-egy alkalommal elhangzott prédikáció, hanem a Szentírás, az ezek alapján Hitvallásaiban) megvallott hite és a történelmében Isten által adott bizonyságoknak nagy fellege. Ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor nyilvánvaló hol épülhet jobban lelkiházzá az elhívott ember a Lélek által.

í) Ebben a pontban van legnagyobb tévelygése Kiss Ferencnek; így írja: »Miként az ,egyén születik, felnövekedik, megöregszik és meghal, azonképen a bibliai gyülekezetek is támadnak, növekednek, elgyengülnek, helyileg megszűnnek. Mielőtt azonban megszűnnének, életerejükből (bizonyságtételükből) új lelki gyermekek fakadnak, akik azt az élő hitet tovább hordozzák és újabb lelki családoknak ismét tovább adják«.

Kétségtelenül ismerünk olyan Bibliában emlegetett gyülekezeteket, amelyek később megszűntek, ■ sőt azt is tudjuk a Jelenések könyvében lévő levelekből, hogy Isten maga kimozdítja egy-egy gyülekezet gyertyatartóját helyéből, de ez semmiképpen se törvény- szerűsége a lelkiéletnek. A lelkiélet megörege- dését ismerjük, de az nem természetes állapot, hanem betegség, sőt legtöbb esetben bűn. Isten nem az elveszítés, nem a megszüntetés pártján áll, hanem a megtérést munkálja. Ö a megbe tegedett lelkiközösségnek, gyükké zeitinek, egyháznak a megtérést prédi- kálltatja, s mivel a megtérésre hívó beszéd nem mindig hiábavaló, vannak és maradtak fenn történelmi gyülekezetek, egyházak. Isteni nyilvánvalóan a magyar református epvháznak is nem az elvettetést, hanem a megkegyelmez ést és a megtérést hirdeti, és az is nyilvánvaló, hogy mindig többen és többen vannak, akik meghallják az Ur hívó szavát és kegyelmet, életet nyernek a református gyüle- kezickben nem azért, hogy abból kihívja őket Isten, hanem azért, hogy általuk meggyógyítsa, tisztítsa és elevenítse azt.

g) Ebben a pontban Kiss Ferenc azt állítja: »Nincs tehát átlagos magyar kegyességi típus, hanem a kegyesség eme titka egy és ugyanaz:

, Isten megjelent testben, hittek benne a világon.“ (I. Tim. 3:16.)«

A kegyesség tartalmára nézve nincs is külön magyar kegyesség, de formájára nézve kétséget kizáróan van. A kegyesség örök tartalma emberi módon fejeződik ki s az ember leiki élete és belső megélései kifeiezésének nemcsak »a nyelv« az egyetlen hordozója, tehát nemcsak magyarul imádkozó, bizonyságot tevő keresztyének vannak, hanem a magyar lélek a beszéden kívül más kifejező formákat is alkotott. Gondolok itt az észjárásra, a költészetre, a zenére, sok minden egyéb másra. Ha a Szentlélek Úristen hajlandó magyar nyelven megszólalni, akkor bizonyára hajlandó a magyar észjárás szerint hirdetetini a magyaroknak az Isten örök evangéliumát s ha német, skót, angol. néger eredetű dallamokban dicsőítette az latent, dicsőíti ő magyar formák között is. A magyar reformáció, ia magyar puritán mozgalom és az egymást követő ébredési megmozdulások mind mutatják, hogy igenis Isten ad a magyarok között végzett munkájának magyar színt és magyar formát.

Úgy érzem, ezekben kellett Kiss Ferenc álláspontjait megválaszolnom. Ezt. azért is szükségesnek tartottam, mert még a legkomolyabb híveink is az egyház kérdésében nem iáinak világosan és nem is gondolkoznak bibliai módion, Hitvallásaink értelmében. A mai történelmi egyházat semmiképpen se lehet azonosítani a keresztyén ség megindulása idejében révő zsidó »hivatalos szervekkel«, a papifeje- delmekkel, a nagytanáccsal és a farizeusokkal, de még a középkori egyházzal sem, melynek állapota a reformációt szükségessé tette.

Kívánom és kérem Istentől, hegy ezek a fejtegetéseim az olvasók épülésére szolgáljanak.

Békefi Benő.

Még egy szó a Hallelujárói.*

Arra, hogy az énekkérdéshez én is hozzászóljak a Magyar Református Ébredés hasábjain, nemcsak jogcím, hanem egyenest parancs számomra az a tény, hogy a kottás Hallelujah közkézéin forgó bővített kiadását, ha nem is épen én szerkesztettem, de legalább is én rendeztem sajtó alá.

Elsősorban is azt kell mindenesetre elismernem, hogy a Hallelujah, sajnos, nem egységes alkotás. Eredeti magva az első 215. ének. Ehhez járult a kottás allelujahnak újablb betűrendbe szedett 110 újabb éneke, s végül a második kottás kiadásban a gyűjteményt 400-ia is kiegészíti további 75 ének. Szemimellátbató, hogy a század első évtizedében kele k-zett első részben dominálnak különösen a sokat hány* A vitát lezáró hozzászólást a következő számiban hozzuk. (Szerk.)

3