Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-08-15 / 14. szám

meggyőződésből eredően. Hitvallásunk kényszer alatt szükségesnek tartom a tévelygésekkel szemben való fellépést. Egész más volna a helyzet, ha Kiss Ferenc nem volna a magyar református egyház tagja, ha ő ebiből, a maga meggyőződés-ének következetes véghezvivőj e lenne, s úgy vezetni a maga egyházi vonatkozásban tévelygő csoportját. Akkor is sajnálnám, de valószínűleg niem tartanám szükségesnek ezt a polémiát. De akármennyire is becsülöm és tisztelem Kiss Ferencet, sőt annál inkább, mivel becsülöm és tisztelőm, nem tartom helyesnek azt, hogy szemet hunyjunk az előtt, hogy egy hívő ember, aki magát hivatalosan reformátusnak vallja, Hitvallásainkkal ellentétes nézeteket képviseljen nemcsak meggyőződésben, hanem sajtóban is s a református egyház gyülekezeti keretén kívül hivatásszerűen prédikáljon, kereszteljen, úrvacsorát osszon. Bocsátas- sék meg a múltkori cikkem keménysége, gúny- ja. Ha ezzel őt. megbántottam, megkövetem az elvi álláspontom fenntartása mellett.

.Még azt is szükségesnek tartom megmondani, hegy ha csak úgynevezett szabadkeresztyén testvérgyülekezeti körökben terjesztették volna Kiss Pereme füzetét, szintén másképpen ítéltem volna meg, de amikor református közösségeinket elárasztották vele, és amikor az egyetemes magyar történelem adalékának szánta, sikkor még sem lefiet szó né’kül hagynom.

Kiss Ferenc füzetének utolsó előtti 7. fe- jezetéebn »Tanulságok« címein hét (a—g) pontban foglalja össze az általa ismert megvár pa- rasztprófeták működéséből levonható tanulságokat. Vegyük ezeket sorba.

a) Az kétségtelenül igaz, hogy Isten minden időben támaszt és hív el egyszerű iöldmí- veseimk közül.olyanokat, akik hisznek -Jézus Krisztusban és Róla nyíltan és bátran bizonyságot is tesznek. Azonban ezek nemcsak az ilyen szakadáro'k között találhatók .meg, hanem a történelmi gyülekezetek keretén belül •is. Semmivel sem eredménytelenebb, vagy kevésbbé áldottabb ezek bizonyságtétele és élete, mint amazoké, akiket Kiss Ferenc ismertet.

ib) Ebbe a pontban azt állítja Kiss Ferenc, hogy a kihívottak egy bizonyos önállóságot elérve »Sziantírás szerinti« Lelkiközösségeket, gyülekezeteiket alkotnak.

A közösség alakításának megvannak a lelki szükségből táplálkozó és Ige szerinti feltételei. Ezek között azonban nincsen ott az, hogy a történelmi egyházakkal szemben alakulnak •ezek az áltála »Szentírás szsrinti«-niek nevezett lelkibözösségelk. Tapasztalatom szerint azok az elhívott, felébredt, bizonyságtévő lelkek, akik az engedelmességet következetesen vállalják és alázatosságukban Krisztushoz szabjak magukat, éppen Isten Lelke vezetése alapján sohasem szakadnak ki a »történelmi«, »evangéliumi« egyházakból, hanem abban só, kovász és világosságként hatnak. Azok az igen áldott, éppen református talajból kinövő ébredés! mozgalmak, amelyek mellett Isten hatalmasan 2

bizonyságot tett, bizonyságai annak, hogy Isten nem vetette el a történelmi magyar református -egyházat, azt ébresztgeti, tiszogatja. Meg vagyok arról győződve, hogy akik felébredtek, ha alázatos engedelmességgel figyelnek a Lélek vezetésiére, miég egyéni sérelmeik és üldözéseik ellenére se alakítanak frontot a történelmi református egyházzal szemben, hanem mint annakidején Dániel népének, ők is egyházuknak bűneiben részeseknek ítélik magukat s nem vádaskodással, hanem közösségi, egyházi bűnbánattal hordozzák egyházuk bűneinek -terhét.

Az Atya és a Fiú megismerésének forrása nem a »belső élmény« és a »szent tapasztalás«, ahogy Kiss Ferenc állítja, hsn m az Isten Igéje és a mellette bizonyságot tevő Szentlélek Isten. Van az igazi hitnek személyes élmény- szerűsége is, de nem ez a lényeg, hanem a Kijelentés a a Kijelentés Lelkének bizonyság- tétele.

A c) pontban említett tanulság Igaz volna, ha nem tudnánk azt, liogv miket -ért Kiss Ferenc a Szentírás alapigazságai alatt., amiknek felismerésétől és -megvalósításától függőnek tartja a bizonyságtétel hatóerejét. Itt nem említi, de -a 15-iik oldalon felsorolja a bibliai lelki- közösségre vonatkozó alapigazgságokat: .kenyértörés, bemerítkezés és az ellenséges elemektől való elkülönülés.

Ezek a mi szóhasználatunkban az úrvacsora, a keresztséig és az egyházfegyelem kérdései. Minid a három kérdésről Hitvallásaink teljesen -bibliai és evangéliumi hitet vallanak. Természetes, hogy a gyülekezeteink állapotának belső hanyatlása magával hozta ezek gyakorlatában is a romlást. Az egyházfegyeimet tényleg majdnem egészen elejtette -egyházunk, de nem hit-elveiben és vallásiét eleiben, hanem csupán, gyakorlatában. E tekintetben nem új tanra, hanem Hitvallásaink következetes keresztülvitelére van szükség. Szóval nem új alapigazságok felismerése, hanem a régiekhez való engedelmes visszatérés a megoldás.

A d) pontban a következő mondatot olvassuk: »Ha a bibliai gyülekezet egyházi, vagy hatósági nyo-más felemás (hívőkből és hitetlenekből, álló) alakulatokba kényszeríti, akkor az külső szabadsága mellett is elhal, illetve a hű rész új, tiszta gyülekezetét alakit minden szektáskodási vád -és gúnynév ellenére is«.

Aki nem egyéni sérelmein keresztül, hanem történelmében, Hitvallásaiban és a benne működő Szentlélek Isten munkájában ismeri a magyar református egyházat, az semmiképpen se teheti meg azt, hogy az egyházban a bibliai keresztyéniség ellenségét lássa, s főként nem állíthatja azt, hogy maga az egyház megalkuvásra kényszeríti a hívőket. Az megeshetik, hogy az egyház egyes tagjai, vagy esetleg szolgálattevői — nem nyervén teljes világosságot — ilyenféle kísérleteket tesznek, de azt •tapasztalatból tudom,, hogy ezek az akadályok, esetleges gáncsoskodások nem ártanak, sőt használnak az ébredés! mozgalomnak, de nem úgy,