Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

9-10. füzet

436 maga önnön jószántából a tanítóknak és tanulóknak számokra leendő épületekre hatezer forintokat, úgyhogy azoknak 5-tel számlálandó interessé, úgymint kétszáz forint esztendőről esz­tendőre csurgói cassájából fizettessenek és ezeken felül a tanu­lóknak számokra esztendőnKént i4 mérő gabonát és 24 öl tűzi­fát kegyesen ajánlani, addig pedig, a mig a tanitók és tanulók számokra rendelt uj épület elkészülne, azon házai, mely most a tanitó és tanulók számokra átengedtetett, kezünknél hagyni ke­gyesen méltóztatnék. Mely majd példa nélkül való s örök emlékezetet érdemlő jótéteményét méltóságos gróf urnák ezen sz. társaság valamely eléggé ki nem magyarázható szivbeli örömmel fogadta ; szinte oly alázatos buzgósággal köszöni és hogy mgos grófi házának virágzó állapotban leendő megmaradásáért Istennek esedezni meg nem szűnik ezen sz. társaság, még késő maradékait is kötelezi és elvégezte, hogy sokszor tisztelt mgos gróf ur ő nagyságának ezen közgyűlésből köszönő levél iraltassék és noha t. Nagyváthy János ur által szóval kinyilatkoztatott ke­gyes jótéteménye megnyeréséhez vagy azon okból is, hogy már is a tanitók a mondott jótéteményt vették teljes remény­ség volna: hogy mindazáltal ennek állandósága iránt legke­vesebb kételkedés is fent ne maradhasson, ő nagyméltósága alázatosan kérettessék meg, hogy ezen szóval kinyilatkoztatott kegyes ajánlását papirosra tétetni, azt ezen szent társasággal és végre valamely hiteles helyen örökössé is tenni kegyesen méltóztassék. És mivel semmit nem kételkedve a felől, hogy ő nagysága minél lehet hamarébb ezen kívánságot teljesíteni méltóztatik, hogy a dolog tökéletességre való hajtása annyival is inkább hamaritassék ; azon ajándékozó levélnek megolvasá- sára és a mennyire ne talán szükséges volna, változtatására a világi elöljárók közül t. Gombay Arndrás, Sárközy István cura­tor urak, és Szekér Benedek táblabiró, az egyháziak közül pedig t. Kazi Pál prosenior, Szentgyörgyi István és Füredi József urak rendeltetnek oly kifejezéssel, hogy teendő csele­kedeteket jegyző könyvbe tevén, a legközelebb tartandó köz­gyűlésre beadják stb. Végeztetett az is, hogy mivel a jóltevő mgos gróf ur a feljebb emlitett 6000 frtot az épületek felállítására úgy mél- tóztatott rendelni, hogy azok egyedül a matériák megszerzésére és a munkálkodó mesteremberek kifizetésekre fordittassanak ; a tégla égetéshez, az épületre való favágáshoz, úgy annak

Next

/
Thumbnails
Contents