Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1883 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

5

sokat tehetünk s Isten segedelmével meg is tesszük kötelességünket, sőt többet, mindent a mit tehetünk, — de ha jobb módii, előkelő hitrokonaink kiváló példát nem adnak, nemcsak a közalapra némi áldozathozatalban, de a valláshoz az Istenháfiho7 visszatérésben, annak java, virágzásának szivén hordozásában, romjainak kiépítésében, a lelkészek nemes törekvéséhez járulásában, s annak úgyszólván sikeresitésében: akkor nem teljesülnek bé azon remények, melyeket egyházunk fennmaradása, a magyar protestántizmus virágzóbbá tételére nézve tápláltunk, de sőt, mitől óvjon Isten, elébb egyes kisebb-nagyobb tagjainkban és azzal együtt az egészben veszésnek, kihalás- dásnak indulunk!

Fájdalom, hogy a jelek mindenfelől mutatkoznak, lie nem hunyhatjuk szemünket előttük. Külsőleg békének örvendünk, de belső féreg dúl egyházgyülekezeteink lelkében. lé van áradva a vallással, egyházai semmit néni gondolás, mely már-már alapjában rontotta meg az erkölcsöket, az ősi erényt, a nemzet és hazaszeretetet is. Szükség van, hogy álljanak elő a Xehémiások, kik a~ Es- diásokkal a jobbmódu értelmes világiak a~ egyhá{férfiaival ke\et fog)<a, rázzák fel a sok helyt alvó vallásos életet, egyháziránti buzgóságot, lélek szerinti érdekeltséget; költsenek lángolásra, tettre minden erőt, mely a vallás, egyház iránt a szivekből még ki nem porhadt. Xe veszessük el tétlenségünk miatt magunkat, mint Izrael; Isten után magunktól függ reményeink teljesedése, melyet minden szentebb és összetett erővel munkálni életünk feltétele, megmaradásunk biztosítéka.

Zcndiiljün meg azért összes reformált protestáns egyházunkban Nehémiás fellövő szava: el ne hagyjuk a mi Istenünknek házát, melvlyel van századok óta szent egységben a magyar nemzet és haza iránti szeretet szent tartozása is. Pál apostol szerint az Isten egyháza mindnyájunk atyja, (Gál. 4., 2ö.) a ki őt szeretimagát szereti,