Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1883 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

snfárságodról.“ A második : ne törekedjél pusztán földi javak után, szerezz oly kincseket, a melyek jobbak annál; a melyeket a ragadozó el nem pusztithat, a moly meg nem emészthet, Nem azt teszi ez, hogy a kézmives ne iparkodjék üzletét virágoz- tatrii, vagyonát szaporítani ; csak annyit, hogy e törekvés ne egyetlen életfeladata legyen! A harmadik a szeretet és humanitás kötelmeiről, nem szabad elfeledkeznünk, sőt a szerzésnél is szükség ama parancsra gondolnunk; „szeresd felebarátodat mint magadat.“ „Noblesse oblige“ szóltak apáink. Korunkban, — midőn többet ér e szó kincs, mint a nemes, — talán ezt mondjuk: „Richesse oblige“ a vagyon kötelez. Úgy van, Kötelez; nem fordítani hátat ott hol szükség van, s nagy feladatok várnak megoldást. E bibliai gondolatok, az ó szövetségben szigorú szocziális törvényekké jegeczesedtek, az uj szövetségben pedig Isten fiának ajkai szórták el mint termékeny magot. Ama bóldogitó gondolatok eszmék ezek, a melyek ma is egyedül képesek jobb viszonyokat teremteni.

Nem puszta eszmék, nem üres tételek és szavak ezek, de megtcstesülvék hitünk alkotójában, ki elhagyá a menny dicsőségét, nem azért hogy szolgáltassa magát, hanem, hogy szolgáljon, s testvéreiért e földön szenvedjen és meghaljon. Az uj lestamentom legszebb helyeinek egyike, melyben Jézus életének folyama becse röviden igy jellemeztetik: „jóllehet gazdag volt, szegénynyé lett érettünk, hogy mi az ő szegénységében gazdagokká legyünk.“ Nem volt hova lehajtsa fejét, a rókák és madarak gazdagabbak valának nála. Krisztus ezzel mindenek előtt a szegény és nyomorultak szivéhez szólott, — megosztván sorsukat. — Érthetetlen igazán, hogy állhatnak hadilábra e Krisztus ellen korunk szegényei, holott mennyen és a földön nála jobb barátjok nincs.

Mily kifejezést nyert ez eszme az első keresztyénségben ? A pünkösti lélek zúgó szele után rövid ideig valóban olynemü szeretet uralkodott, mely nem tekintett többé a földiekre. Ama keresztyének eladtak s elosztottak mindent a mi övék volt. Természetes dolog, hogy ez nem maradhatott igy állandóan, mert nemzet gazdasági tartós viszonyok igy nem alakulhattak. A mit azonban Krisztus a gazdag ifjúnak mondott, — nem pusztán azért hogy próbára tegye, hanem, mert amaz adott esetben az köttelesség volt: „menj el, ad el minden marhádat, és osztogasd ki a szegények közt,“ — ez a hang nem enyészhet el, ismét és \égképen Krisztus egyházában, Uraim!, Van