Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

10-11. füzet

466 Morllok és Ruk szigeteken — Mikronésiában, a múlt év folyamán, 109 pogány kereszteltetett meg. Több helyre, tanítókat kérnek. Egy bennszülött napokon át ült egyedül az „észak csillaga“ czimü hajó fedélzetén. Midőn kérdezték tőle, mit kivan ? egy közeli szigetre mutatott ujjával, a nélkül, hogy beszélt volna. Végre mutogatásaiból megértették, hogy ama sziget az ő hazája, s hogy azt óhajtja, miszerint a hajó oda tanítót vigyen. Pulovat lakossága — Ruktól három napi ut távolra lakó rabló gyilkos nép is, — tanítóért esedezik. Leg­alább is 50 tanítóra volna szükség. — Amerika. A „Jamaica Baptits Union“ arról tudósit, hogy a baptista keresztyének száma ott 27000-re tehető, kik 120 egyház községet alkotnak. Ezek között 30 csak .sínylődő, 20 pedig virágzó állapotban van. Utóbbi időben a számnöve­kedés 508-ra rúg. A Moskitó partvidéken még mindig tart a mozgalom. Great-Roverben február elején 25 felnőtt indián kereszteltetett meg. Magdalaban uj templom építtetett. Az áldozatkészség és téritői buzgalom növekvőben van. NAGY IMRE. A körmendi codex. — Ajánlva: T. Lugossy József urnák. — így nevezek el egy lC84-b.ől származó rongyos kézirat-gyűj­teményt, melyet is a t. olvasóval megismertetni s régiség gyűjte­ményünkbe bevezetni akarok.— A Codex birtokomban van, kör­me 11 d i n e k nevezem azért, mert Vasmegyében, Körmöm! váro­sában Írták a fent nevezett évben. — Találtam pedig az igen ér­dekes gyűjteményt, Baranyamegvében, Dráva-IIidvégen tiszt. Szűcs János ur ottani ref. lelkész kedves öreg bátyám könyvtárában, l ol és midőn rá akadtam, — melyen felette örvendezek, — neve­zett. lelkész ur a legszívesebb készséggel bocsatá birtokomba, több becses régi könyvekkel együtt. — Legyen a köszönet irányában kifejezve itt a nyilvánosság terén! Bárcsak mindenütt ilyen kész szív ü adakozóra találnánk! ámde sok helyütt sokszor évekig kell zörgetnünk, inig egy-két lehullott morzsalékot juttatnak, vagy épen azt is eltagadjuk a mi van! A Codex negyedrész iv alakú, áll elöl és hátul kel-két szá-

Next

/
Thumbnails
Contents