Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
10-11. füzet
464 vagy legyen vole a halálban?“ — P< deegyezőleg intettek fejőkkel mindnyájan, Pz volt az első eset 22 év alatt, hogy Ur. Shoolbred beteg muhammedán ágya mellett imádkozott. A radsnagári muhammedánok fölötte vakbuzgók. Most lehajtva fejőket lesték áhítattal az imának szívből jövő szavait, s itt ott hallattszott a sirás és elfojtott zokogás hangja. Szívből köszönték meg a hittérítő felebaráti tettét. —- Afrika. A berlini hittérítő társulatnak a Kapgyar- maton a Kafferek főijén, Oranje szabadállamokban dél és északi Transvaalban és Natalban, 45 állomáson működik ösz- szesen 45 rendes hittérítője 206 segéddel. A múlt évben ez állomásokon iőlo-et s köztük 672 felnőttet kereszteltek meg. Az egyháztagok száma 11.775 az urvacsorázoké 0202, az iskolás gyermekeké 2881, a keresztyén jelölteké 1382. Bailundából panaszkodnak az amerikai hittérítők a bizalmatlan zsarnok és mindenek fölött kapzsi királyra, ki egyik társuk elhaltakul* ennek minden öszvérét, a maga számára foglalta el. Készültek is ismét erősen Biliébe, hol a király várja őket. Bailundában jelenleg egy hittérítői iskola működik. Algírban, a Kabylok között, — kik már előbb keresztyének voltak, de az arabok befolyása ólta muhammedánok, — Pearse angol hittérítő és Mayor franczia evangyélista kezdte meg iskola állítással a térítés munkáját. A Parisban megalakult „Société francaise et africaine L’ encouragement-, melynek főczélja, Afrikát a keresztyén vallás s a hittérítők erkölcsi és anyagi segélyezése által czivilizálni, Coillard hittérítőt Déláfrikába küldte. Coillardot Christoll hittérítő kiséri útjában, ki előbb festőművész volt, s újabban ama meggyőződésre jutott, hogy a világnak hittérítőkre és nem festőkre van szüksége. Másik két hittérítő követendi nem sokára őket. Ugandából, — hol az első keresztyén — Liita vagy Diita ápril hó 10-én kereszteltetett meg, — sok érdekes udvari eseményeket közölnek a hittérítők Mtesa királyról. A király száműzte volt Libát társaival együtt, a miért úgy nyilatkoztak, hogy a keresztyén vallás az egyedül igaz, minden más vallás pedig hazug. Liita, Sansibarban kereszteltetett meg. Ü’ kia- herty és Mackay hittérítőknek nagy küzdelmébe kerül a királynál befolyásos arabokkal szemközt nem veszteni el a tért lábok alól. Gyakrak folynak viták Mtesa király jelenlétében, a most együtt tartó r. kath. és protestáns hittérítők, és az arabok közt, kik mindent fölhasználnak, hogy a királyt inu-