Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

8-9. füzet

Felhívás, a „Vasárnap“ pártolására! Isten segedelmével mindjárt két éve, hogy „Vasárnap“ ezimü evangyéliomi lapunkat megindítottuk. A hozzánk írott levelekből s a tapasztalatból győződtünk meg arról, mennyire szükség van magyar protestáns hitfeleinkre nézve, műveltség te­kintet nélkül, ily folyóiratra, mely a sokszor nem építő, sőt erkölcs rontó olvasmányok, a hétköznapi törődések közt és után, vallás erkölcsi irányú a szivet nemesitő táplálékot igyek­szik adni a léleknek, oly nyelven és módon, mely minden lé­lekre épitőleg hasson, s mely, Isten, vallás, erkölcs, egyház, haza és ember szeretetre lelkesítvén. A „Vasárnap“ két évi számaiból jóval több mint százezer példány terjesztetett el, mely örvendetes bizonysága annak, hogy magyar prot. népünk, nemcsak a hiába való vásári er­kölcs rontó históriákat szereti, de a komolyabb olvasmányokra is megérett, csak a kik példájokkal, a nép erkölcsi vezérlésére vannak hivatva, ne sajnálják a fáradságot megszerettetni vele azt a mi idvességére szolgál. Azért, midőn úgy a magunk, mint az ügy nevében, hálásan köszönjük meg azon tisztelt tár^ saink fáradozását, kik minket a lap fenntarthatására nézve szellemileg dolgozataikkal, anyagilag a lap terjesztésével gyá-> indítottak; reméljük, hogy ezután sem vonják meg tőlünk se- gitő kezeiket, munkás jó akaratukat. Mutassuk meg Isten se­gedelmével, hogy valahára már a magyar tűz sem szalmaláng, s hogy egyházunk tagjainak, e kiválóan magyar népnek, iro­dalmi utón. erkölcsöt nemesitő a vallásos öntudatot gyarapító olvasmányokkal táplálása: nem csak napi törekvésünk de ál­landó elhatározásunk. Ha a lelkész és tanító urak, mint több kitűnő buzgóságu társaink tették, nem tartják kicsinyes munkának a „Vasárnap­ajánlását, terjesztését; ha vagyonosabb hitrokonaink, mint ezt a külföldön teszik jóltevő kézzel és áldozattal, a szegényebb sorsuak, sőt még a cselédek közzé is beviszik a „Vasárnap“-ot, lehetővé teszik annak olvasását: bizonyára a lelki szegények ügyét felvévén, Istennek ügyét vették fel, egyházunknak, nem­zetünknek a leghasznosabban áldoznak. A két hetenként megjelenő „Vasárnap“ egész évi ára

Next

/
Thumbnails
Contents