Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

7. füzet

278

gétől megfosztani. A ki ezt teszi, bizonyára nem tesz jó szolgálatot az emberiségnek. Hiszen, személyes méltóságunknak, s emberi jogainknak isteni sanetiója a keresz- tyénségben van nekünk adva örök időkre. Ez a mi Habeas Cor p ősünk úgy a hatalom féktelensége, mint a mindent sárban egyesítő materializmus ellen. Annál to«>va, azon vallási igazságokat, melyeket az örök isteni szeretet, biztositásunk végett, tényekben állított elénk, komolyan becsüljük meg; hiszen, nem magáért az igazságért, hanem a mi lelki erőtlenségünkért szükséges a tények alakja. Különben a tény, mindig csak jelvénye valamely benne élő, s magát kijelentő eszmének, s igy láthatóvá vált eszme, az eszme pedig láthatatlan tény. Minden eszmének joga van a léthez is, úgy, mint a tudathoz. Hiszen minden eszme concret jellemű, a létnek és tudatnak egysége, s igy mind a két gönczölében magát egyenlő joggal kifejtheti. Már az eszmék kifosztása túl esik az ember úgy jog- mint hatáskörén.

Nem kimerítő, mert hiszen N. G. az üres koporsót sem volt képes egészen tisztára seperni. Maradt ott még is valami . . . egy phautom, a belső látás tárgya. . , S N. G. a benső látás, e v'isii interna elméletével teremtett egy nagyobb csodát, mint maga volt a physikai feltámadás.

Az Ewald által először kimondott „inneres (doch i‘e elles) Schauen“ oly kiterjedésben, mint azt az Evan- gyéliomok és Pál apostol levelei után felfognunk kell, tagadhatatlan lélektani csoda, inig a Krisztus feltámadása csak physikai; s még azt sem állíthatja idáig senki, hogy a természet minden erői előtte már ismeretesek. No kérem azt sem állíthatja kategorice senki a halandók közül, hogy a Krisztus, „az egy igaz“ „a normális ember“ vagy, ha úgy tetszik a „Logosz szár kikosz“ feltámadása, a természet törvényeibe ütközik.