Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
11-12. füzet
511 rete: megerősítvén az ő országának székit mindörökké. II. Sám. VII. 13. Isten bocsáta ránk időket, midőn létesülni láttuk magunkon, a mivel B. .Salamon a régi határok elbontóit fenyegeti, miszerint megmaratik a kígyótól, ki agyepüket elhányja. Fred. X. 5., láttuk ránk szállani a romlást, Ínséget, nyomort, mik soha a belháboru szörnyetegéből el- s ki nem maradnak; láttuk eljönni a haragnak napjait, a szorongatás, nyomorúság, háborúság napjait, a ködnek és felhőnek napjait, Zsof. I. i5; a napokat, midőn egyik veszedelem a másikat követi, Jer. IV. 20, és pedig követi mind a magasabb, mind az alacsonyabb helyzetűek irányában, és az Ur megveri a nagy házat romlással, a kicsiny házat hasadozásokkal. Amós. VI. 11. — De ugyancsak Isten hi\ta most elő az időt, midőn az ő biztató szava hangzik füleinkbe: miképen elgondoltam vala magamban, hogy veszedelmet hozzak tireátok, és meg nem bántam, azonképen megtérvén elgondoltam, hogy e napokon jót tegyek veletek. Zak. VIII. i4, 15. Isten bocsáta reánk időket, midőn velünk egyházi szolgákkal megtörtént, — mert a forradalmi rendbomlás a szent helyeket sem hagyta érintetlenül — megtörtént mi írva vagyon : mind a pap, mind a próféta tévelygettek a látásban, megütköztek az Ítéletben. Ezs. XXVIII. 7.; megtörtént velünk a kár, mert ragályossá lön és elhatalmazék átalánosan az elméknek forró láza, minden fejet elfogott a betegség és minden szivet az erőtelenség, — és mi mindnyájan mint a juhok elté- velyedtünk. Es. I. 5., Lili. 6.; akár mert legtöbbeket az események rohama sodort a vészes árba, kényszeritett a félelem, s mert úgy akarta, úgy kívánta az erő és hatalom; megtörtént velünk ez úgy, hogy tekintve Isten előtt egyenként elmondhatjuk is: én a háborúság napjait nem kívántam,te Uram tudod, a mi az én számból kijött, te előtted volt. I. Jer. XVII. 16. De külsőleg kényszerültünk bevallani: (ismerjük Uram a mi vétkeinket, mert vétkeztünk te ellened, mind a próféta mind a pap vétkeztek. Jer. XIV. 20—23. De ugyancsak Isten hozta elő most a tévelygések ideje után a föleszmélés, kiábrándulás, megtérés idejét, hogy a kik lélekben tévelyegnek vala, megtudják az értelmet. Es. XXIX. 24, — az időt mikor bebizonyulva látjuk eseményeinkben, hogy az az ut, melyen indultunk, nem az Urnák uta; a gondolatok, melyekkel foglalkozánk, nem az Ur gondolatai valának; az
