Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

11-12. füzet

mányi alap egészen; aztán meg a honvédelmi czélokra is adományozott püspöki stb. uradalmak. A klérus tudja mit csinál. Nagy adományai, alapítványai, meg a nyilvánosságra nem jutó műveletei: részére hódítják a sajtót, az úgynevezett közvéleményt; tehetséges embereivel tért foglal mindenütt. A kálvinistának csúfolt magyar tud. akadémiánál összegeket tesz le és ezen utón megjelenik -Magyarország helyrajzi történetének" czime alatt Kupp ferdítésekkel teljes Pannónia sacrája, a magy. tud. akadémia ez égé alatt. Az mit sem tesz, hogy Thaly Kálmán e csínért a megérdemlett bélyeget siité a „Századokban- az akadémia homlokára. Majd kerül más alapítvány is az akadémia kezelése alá, melyet azon czélból tettek, hogy Írassa meg a magy. tud. akadémia a magy. kathol. egyház zsinatainak történetét. Ki volna oly bátor közülünk kálvinisták közzül — a nagy liberalitás miatt, — hogy hasonló czélból ugyanoda adakoznék vagy gyűjtene, hogy az akadémia protestáns egylet történelmi munkát is Írasson! íme itt volt az ideje, hogy a Péczeli alapítvány kamataiból valami protestáns munka jutalmaztassák : de ezt híjában reméljük. Nincs ugyan ez az alapitó levélben ; de az nem is zárja ki, hiszen a prot. történelem is hazai történelem és Péczeli kálvinista volt! — A klérus nagy összegeket áldoz, hogy jeles r. kath. irók művei kiadassalak. Kijött „Pázmány Péter és kora;“ Ipolyi nagy emberré tette a convertita Verosmartyt. Kinek jut eszébe közülünk, hogy cserébe amazokkal kiadná : Alvinczy Péter -feleletét Pázmány Péter öt szines levelére,“ „Itinerarium Catho- licumát,“ Czeglédi István -Egy katholikus embernek egy kálvinista emberrel való beszélgetését,“ „Barátság dorgálását,“ „Egy veres tromfosdit játszó sandal barátomnak megpiricskeltetését,“ Kecskeméti C. János „Feleletét Pázmány Péter kalauzára,“ Komáromi Csipkés György „Pápistaság Újságát,“ Pósaházy János „Igazság istápját“ és egyéb munkáit?!

De azt kérdhetné valaki: mire való ez az én egész lamen- táczióm ? Biz ez nyájas olvasó nem egyébre, minthogy azt akarom megtudni ez által: „meghalt-e a leányzó vagy csak alu- szik?! Van-e bennünk valami alkotásra való képesség? Akarunk-e tenni valamit egyházunkért irodalmi utón ? Tenni a népért; tenni a középosztályért? Vagy pedig az elsorolt kísérletek dugábadölése után többé föl sem buzdulunk, hanem megelégszünk azzal, hogy őseink szolgálták a magyar irodalmat, terjesztették a közművelődést tollal, sajtó utján is, és nekünk most már elég lesz az ő habáraikon pihenni. Magunk rusztikálunk csak ; hagyjuk azo-