Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
9-10. füzet
400 A többi négy egyli. megye, u. m. a beregi, alsószabolcsi, nagyszalontai, heves-nagykunsági elvben helyeslik az országos segély-alap felállítását; azonban a mostani nehéz idők s az egyházak nagy megterheltetésére hivatkozással, az országos segély-alapra tervezett kötelező teherviselést részökről el nem fogadhatónak nyilvánítják. Két egyházmegye, u. m. a nagybányai és debreczeni a birtok- aránylagos teherviselést méltányos osztályzással hozzák javaslatba. A nagybányai e. m., a mostani államsegélyt óhajtja, hogy az egész összegében, legalább három évig, az országos segély-alap javára fordittassék. Bizottságunk, ámbár nem titkolhatja el fájó érzését azon egyházmegyék kijelentése felett, melyek a szeretet legfőbb kötelességének akadályozásául a mindnyájunkat érintett nehéz idők paizsos férfiát állítják fel; mindazáltal azon reményben van bizottságunk, hogy a teherviselést igy kivetve és meghatározva a jelenben elfogadni nem hajlandó egyh. megyék is, nem fogják feledhetni, azon evangyéliomi elvet, hogy egymás terhét hordozzátok, s úgy töltsétek bé a Krisztus törvényét. S hogy nevezett igentisztelt egyházmegyék egy vagy más módot fognak találni arra nézve, hogy az általok is elvben helyeselt, elfogadott országos segély-alaphoz való járulá- sukat szeretet-adományaikkal támogatandják. Nem annyival inkább, mert tekintve kisebb és szegényebb egyházainknak elszomorító ernyedését; az országos segély-alap felállításától függ magyar reformált egyházunk vallási, nemzeti élete.és fennmaradása. A főalap átalánosan el nem fogadtatván : az egyes egyházmegyék javaslatának pontonkénti bírálásába bocsátkozni bizottságunk nem tartotta szükségesnek. Meggyőződésünk ezen kifejezése után, tisztelettel kérjük a főtiszt, egyházkerületi közgyűlést, hogy nem szigorú s inkább eltávolító, mint meggyőző határozattal, de a szeretet bölcsesé- gével s kérő tanácsával, méltóztassék odahatni, hogy az országos segély-alap felállítása azon egyházmegyék által is, melyek a teherviselést most nem hajlandók elfogadni: valami úton- módon elősegittessék. Magyar reformált egyházunk vallási és nemzeti életének omladozását nem hihetjük, hogy a hit és vérrokonok iránti szeretet fájó részvéte nélkül néznék még azok is, kik ily életbevágó szent ügy létesítéséhez javakkal nem, s csak könnyeikkel járulhatnak.