Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
8. füzet
illettek e keretbe. Azonban az istenországát jövendölő isteni kijelentésben sehol sincs megírva, hogy az emberiség, hogy történelmének czélját elérje, kell hogy román-germán mintába öntesse magát. Mert sem a Romulus, sem az Arminius mag- vában nem valának a népek megáldandók. S igy a középkor dicsőségének is romba kelle dőlnie. (Folytatása következik.) VENÉTZIÁNER SÁNDOR. Külmissziói szemle. Alult év október 19-én érkezett Schott, a bázeli misszió felügyelője Bombáiba és Maugahirbun kezdte meg szemle munkáját. Az ottani egyház a legünnepélyesebb módon fogadta őt és felíratott is nyújtott át neki, mely többi közt igy hangzik : „Soha nem hálálhatjuk meg eléggé a bázeli missziónak azon lelki és testi áldásokat, melyekben általa részesültünk; miután a legnagyobb pénz- és munka áldozattal nyujtá nekünk a drága Isten- igéjét, mégpedig oly időben, mikor mi vagy elődeink azt épen- séggel se nem vártuk, se nem kívántuk. Egyedül Isten tudja, mi lett volna belőlünk, ha magunkra maradunk stb.u — Jelentik onnan, hogy északi Kanara Kundapur városában az első egy, Merkúréban pedig az első bárom keresztelés történt, déli Makrakában több templom szenteltetett fel, s hogy ott a munka élénken foly. Chinából a londoni misszionárius J o h n tudósítása nyomán, jelentést teszünk annak utasításáról Hupeh tartományban. Itt H a n k a u, egyike a legnagyobb dunai városoknak, 120 órányira a Yangtzekiang folyó torkolatától, történt egy nevezetes áttérés. E város missziói kórházában ezelőtt 4 évvel ápoltak egy T u n g T s i n g k v a u nevű tudóst és megnyerték őt az evangyé- lioinnak. Három év múlva ismét eljött, hogy a doktori méltóság elnyerése végett vizsgát tegyen és megkereszteltette magát. \ issza térvén hazájába, buzgó hirdetője lett hitének és nagy pártolásra találván, kért egy evaugyélistát. Küldtek is oda egyet s az oly kedvező tudósitást küldött, hogy John hittérítő odautazott. 11 i h n ka u városában állapodott meg legelőször, hol Szian nevű benszülött segédnél a legbarátságosabb fogadtatásra talált s azzal prédikálva és könyveket árulva vonult át az utczákon. Ezerek hallgatták az evangyéliomot, és az idegenek gyűlöletének, keresztyén