Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

8. füzet

341

egymásután söpré el a világ színpadáról erényei s' bűnei keverékével a föld leghatalmasabb népeit, országait; nem hagyva maga után mást, mint nagyszerű romokat, melyek felett napjainkban már csak az emlékezet virraszt, beszélvén titkos regéket elmúlt nagyságról, elmúlt dicsőségről __

ím

e ily óriási eseményeken keresztül vezeti a gondviselés a kiskorú emberiséget a keresztyénség felé, hogy abban találná fel végre törekvése czélját s pihenné ki százados vergődéseit.

III.

Keresztyénség.

A vallás nyilatkozik tan alakjában.

A vallás történelmi fejlődésének harmadik folyama a keresztyénséggel kezdődik. Ma holnap kétezer éve annak, hogy Krisztusban a keresztyénség fellépett a világ színpadára mint „tan, élet és öntudat“ (dr. Heisz- ler) s az elévültek helyett alkotott uj hitet, uj időket, uj erkölcsiséget.

Eredeti czélja: a kijelentés áldásait nem egy kiválasztott népre, hanem az egész emberiségre kiterjeszteni. „Egy a ti atyátok mennyben és ti mindnyájan atyafiak vagytok.“ Szeressétek egymást! Hangzott az ige, s az ige hirdetésből született a hit. (Rom. 10, 17.) A hitből virult fel az élet, mely meggyőzi a halált. A növény és véres áldozatok helyére az egy élő Istennek lélekben és igazságban való imádása lépett. „Kedvesebb lett a bocsánat, mint a bosszuállás, az irgalom, mint az áldozat.“ (Tompa.) Szóval tavasz lett a földön s az emberiség lelke előtt virágba borul az erkölcsi élet határa.

O

„Valóban a keresztyénség, a vallástörténetnek legfelsőbb fénypontja, benne egyesülnek, mint góezban, s abból áradnak ki ismét Isten régibb kijelentési történetének minden sugárai.“ (Hagenbach.)