Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
8. füzet
A héber nép elérte azt vallásában, a mi után oly s.oká sóvárgott, vágyainak netovábbját a teljes nyugodalmat. S e ponton, a helyett, hogy küldetése szerint, egyengette volna az utat a keresztyénség előtt: megállapodott gyáván, s mint Isten választott népe hitével, vallásával elszijjctelé masnit szeretetlenül a szomszéd testvér- nemzetektől. A héber nép meghasonlásba jött terem tőjével, mondhatnák visszaélt a gondviselés bizalmával. Könnyelműségéért nemzeti önállásának s vallása tisztaságának elvesztése lön a keserű büntetés. Hasztalan kiáltoztak, hiába fenyegetödztek a jósok, látnokok; a nép zsibbadt közönyösségéből nem akart ébredni ... Bekövetkeztek végül a szomorú napok, az Ínségnek, nyomornak, megaláztatásnak szomorú napjai. A nemzet szétszóratott, s az egykori nemzeti dicsőség s magasztos vallás ott hevert eltemetve mélyen a szétdult jeruzsálemi templom romjai alatt; — s az elpusztult Sión felé odaült Jeremiás szelleme lelke bánatával keseregni... line, ennyi a héber népélet s vallás rövid története. Nem egyéb volt az, mint egy nagyszerű dráma az élet- szinpadán. „A darab rég le van játszva, a függöny majdnem kétezreddel ezelőtt végképen legördült, s ime, ha széttekintünk az öt földrészen, a szereplők máig sem bírnak lelépni a színpadról, hol csak, mint a sírokból kikelt árnyékok jelennek meg.“ (Arvay.) Lássuk még pár szóval e vallás jellemvonását ! A héber vallás föjellemvonása: szigorú törvény- szerűség és igazságosság. A szeretet, irgalom s bünbocsánat erénye csak alig volt a nép előtt ismeretes. Ebből magyarázható meg az a rideg, elszigetelt nép élet, s visszataszító, ellenszenves sajátos magaviselet, mi a héber népet mindenkor jellemezte. Isteni tiszteletükből hiányzott az egyszerűség, erkölcstanukból a lélek. A törvény rideg kérge alól, nem
