Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
8. füzet
±. nyékben külön katonai hatóság bíráskodása alatti létét, épp ily kasz trend szerszer ü a tanügy tanárait s tanulóit külön mértékkel mérni, mint más polgárt, kik ugyanazon tényeket épp úgy követhetik el, mint a tanárok s tanulók. Ez elmélet szerint, az igazságszolgáltatásnak a keze van megkötve, mely a polgárokkal szemben nem járhat el egyformán akkor, ha a tanárok és tanulókat illetőleg különleges törvényeket is kell tekintetbe vennie, nemcsak azokat a törvényeket, melyek más polgárra nézve érvényesek. Ez elv éppen a kivánt egyenlőséget, az egyenjogúságot, mely pedig ma már a legfőbb jogi elv, bontja fel s hiúsítja meg. 1) Rendőri ügy a k. t. törvényjavaslat 84. §-ának d) pontja, mely igy hangzik: „a használt tan- és vezér- könyveket, legyenek azok nyomtatásban, vagy kézírásban, bekövetelni s azokat azon szempontból: nem foglalnak-e magukban állam-, alkotmány- vagy törvény-ellenes tanokat, vagy tételeket, megbírálni.“ Állítsuk mellé „a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról“ 38-dik §-át: „A ki az államkormány által eltiltott tankönyvet vagy taneszközt tanczélra használ, vagy használtat: az elkobzáson felül két hónapig terjedő elzárással és 300 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. — Visszaesés esetében, a mennyiben utolsó büntetésének kiállításától két év nem telt el, a tanító, viselt hivatalának elvesztésére is Ítélhető.“ A két czikkben egyfelől a teendők összezavarása, másfelől a kihágási törvény hiányossága a feltűnő. Ha már egyszer a rendőrségnek kötelessége a tanügyben elkövethető tetteket büntetni, mi szükség volt, arra, hogy azt a rendőri teendőt megint a közoktatási minister vegye magára, holott az ö kötelessége a tanügy vezetése, de nem a hazaellenes bűnök tárgyalása. Azt vetik ez ellen, hogy a hazafias kötelesség róvja 23*
