Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
7. füzet
287 veregette Spurgeon vállait. Megbarátkozott vele és a közönség előtt örömét fejezte ki azért, hogy ily rendkívüli tehetségű ifjú lépett fel körében. Spurgeon tehetségének hire elhatott a London déli részében levő régi baptista*) gyülekezetbe, mely nehány századon keresztül virágzott volt, de az utóbbi 16 évben nagy mértékben megfogyott, Az egyház tagok névjegyzéke 200 tagot mutatott, de senkisem tudja jóformán, hol laknak. Volt azonban e gyülekezetben nehány diakónus és más hitbuzgó férfi, kik nagyon óhajtottak volna oly prédikátort, ki a gyülekezetét ismét felélesztené. 1853. nyarán hallott Mr. Olney diakónus Spurgeon felöl kivel idősebb tiszttársai Cambridgeben méltatlanul bántak. Meghívta öt próbapredikáczióra, de a levél azzal ment vissza, hogy ez bizonyosan tévedés és más hasonnevű egyént illet. Spurgeon nem hihette, hogy ilyen meghívás neki lehetne szánva. Megjött azonban az újabb levél, mely egyenesen öt és nem mást hiv meg újra, de csak többszöri kérés után határozta el magát az elmenetelre, késő ősszel. Az első vasárnap délelőtt csak a szokott kis hallgatóság volt jelen, és Spurgeon fiatalsága rájok nézve épen nem volt biztató. Szövege volt Jakab 1, 17. Estve láthatólag több volt a hallgató, de mikor János Jelenései 7. részét kezdte olvasni és magyarázni, akkor sokan gondolták magukban: „Mégis csak helytelen dolog, hogy ilyen gyerek beszéljen a 144,000-röl, kik az örök életre lettek elpecsételve.“ Azonban a magyarázat folyamában meg lettek nyugtatva. Utóbb jött a predikáczió, e themáról: „Feddhetetlenek az Isten ítélő széke előtt.“ E beszéd oly általános hatást keltett a gyülekezetben, hogy hazamenés helyett csoportokba állottak, megbeszélték a szónoklatot, kihívták a diakónusokat a sekrestyéből s kötelezték ezeket, hogy az ifjú hitszónokot igyekezzenek megnyerni. *) Nem az a sekta ez, mely a magyarországi. S z e r k.
