Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

5-6. füzet

271 teknek szivükön kell hordoztunk azon testvéri szeretetet s érdek- közösséget, mely nélkül nincs gyarapodásunk, nincs jövendőnk és nem lehet diadalunk ! ✓ — Gyűjtsük össze a sérelmeket. Mióta a Kúria az o3. ^~ra nézve oly szabadelvűnek látszó, de az igazság jogi alapját nélkü­löző határozatot hozott, úgy látszik, egészen neki bátorodtak a római kath. atyafiak, s a hol csak tehetik, minden tartalék nélkül keresztelgetik a vegyes házasságban élő prot. szülék gyermekét. Ébren legyünk azért s szedjük össze országosan az általuk elkö­vetett sérelmeket és sürgessék meg majd egyházunk kormányzói a magas kormányt. Az is jellemző, hogy katholikus lelkészi körök most tiltakozásokat tesznek a magyarországi rom, kath. egyház jogainak, kiváltságainak megsértése érdekéből. Mi nem bíráljuk ezen tiltakozások érveit, csak tájékozásul felemlítjük. — Jubileum. Május 1 -jón tartotta a kecskeméti nagybuzgó- ságu egyház Fördős Lajos kecskeméti lelkész és főesperes 25 éves Jubileumát. Fördős barátunk Kecskeméten 25, Kisújszálláson és Kun-Szentmiklóson 17 évet szolgált az Ur szőllőjében, tehát már 42 éve működik kitűnő buzgósággal. Mi még csak egy ily, a lelkész tiszteletére rendezett szép ünnepélyre emlékezünk. Ezelőtt 25 évvel a rimaszombati ref. egyház a b. e. Ter lies Sámuel 50 éves lelkipásztorkodásának emlékére ily Jubileumot rendezett. Fördős Lajos ünnepelt társunknak és barátunknak kívánjuk, hogy Isten őt még számos évekéig éltesse egyházunk, irodalmunk gya­rapítására, dicsőségére. Viszont a kecskeméti egyház szép példája találjon minél több követőkre abban, hogy az egyházak a pres- byteriumok az értők fáradozó lelkészeket illendően tiszteljék és becsüljék, hogy az irás szerint azok közöttük ne bánattal, hanem örömmel munkálkodjanak! Könyv- és lapszemle. — A hit temploma egyh. beszédek C. H. Spurgeon nyo­mán, irta Könyves Tóth Kálmán. I. kötet. Budapest, 1881. Légrády Testvérek könyvnyomdája. Szerző tulajdona, 31 a lap. Jelen egyházi beszéd-gyűjtemény 38 egyh. beszédet tartalmaz Spurgeon kitünőbb müvei nyomán. Valódi nyereség egyházi beszédirodalmunkra nézve ezen szemenszedett gyűjtemény. A tisztelt szerző, ki nekünk is szorgalmas és jeles munkatársunk a jövő év ápril végére Ígérte a második kötet kiadását, melyre az előfizetések ez év deczember végéig hozzá Laczházára (Pest-

Next

/
Thumbnails
Contents