Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
5-6. füzet
•nő hívei előtt, azok a tanácsnak annyira megtetszettek, hogy azokat a város költségén, 1670-ben Kolozsvárit ki is nyomatta s a tanács tagjai között szétosztogatta, a fölös példányokat pedig eladogatta. -— Nánási egyike volt Nagybánya város legkedveltebb s legbecsültebb papjainak. E helyütt, egy elhirtelenkedésböl származott tévedésemet, sőt hibámat kell bevallanom s helyrehoznom. Nehány évvel ezelőtt ugyanis, a „Nagybánya és Vidéke“ czimü hetilapba azt írtam volt N á n á s i r ó 1: hogy majdnem 50 évig paposkodott Nagybányán. Akkor még nem tudtam, hogy két Nánási István élt, s mindkettő nagybányai pap volt, t. i. apa és fia. Az idősb mint már föntebb is említve volt, 1683—84. körül halt el itt Nagybányán, az ifjabb, mint alább elfogom mondani, 1684-ben lett nagybány ai pappá. Akkor is adatokra hivatkoztam ugyan, de azon idő óta még többeknek jővén nyomára, be kell vallanom tévedésemet, hibámat s kötelességszerüleg helyre is igazítanom azt, a mit itt s az alább következőkben teljesítek is. — Most azonban menjünk, az idő és sorrend szerint tovább. 1674-ben idősb Nánási mellett blorti István volt második pap Nagybányán; ugyanaz, kit a tanács 1665-ben, mint föntebb elmondottuk, elbocsátott, de időközben — nincs följegyezve mikor? — ismét visszahívott. — E két derék papra, valamint az egész ref. egyházra nézve, szomorú nevezetességű volt ezen 1674-dik év. — Ugyanis: ezen évben foglaltattak el első ízben az egyház templomai, virágzó iskolája, papi házai, harangjai; a papok, tanítók, tanulók szétkergettettek, jövedelmei elfoglaltattak s zár alá tétettek; s a reform, egyház ez évi ápril 14-töl kezdve, egész 1675. nov. 19-ig pap nélkül volt. — Ekkor lépett az egyház ismét birtokába az elfoglalt épületeknek s javadalmaknak, ekkor engedtetett meg, hogy ismét rendes papot tarthasson. — Nánási elfoglalta helyét az egyházban, de Horti, a második pap, nem tért vissza, talán más állomást foglalt el, vagy elhalt ez év alatt, nem tudhatni. A tanács 1675. vége felé, Nánási mellé második papul: Szécsi Istvánt hívta meg s hozta el (Szatmár)-Németiből, ki — egy év kivételével, melyet másutt töltött el — egész 1685. május 2 5-ig itt lakott, a mikor innen Mádra hivatott s vitetett el; de mint a számadási jegyzőkönyvekben följegyezve van, — »megbánta ő kegyelme, hogy itt hagyta Nagybányát.“ — Idősb Nánási elhaltával, ennek akadémiákon tanult fia, s előbb itteni „scholamester “ TKOT. EGYH. ÉS ISK. FIGYELŐ. ' 17