Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
3-4. füzet
natot sok é\en át eredménydusan vezette, elleneit hallgatásra bírta. Ezzel azonban a vita még nincs biztosan eltávolitva. A dr. Krauth által vezetett egyetemes zsinat gyűlése, ujolog és most, a nélkül, hogy csak egy ellentmondás is emelkedett volna ellene: elvetette a nem lutheránus lelkészeknek a lutheránus szószékekbe bocsáttatásának „lutherieden gyakorlatát.“ Figyelemre méltó egy másik határozat is. Eddig az a szokás állt fenn, hogy az egyetemes zsinat és az egyetemes gyűlés, oly módon, mint a hollandiai reformált egyház is, zsinati gyülekezeteiket, kölcsönösen küldöttek által üdvözölték. A keresztyéni testvérszeretet ezen bizonyitékát a múlt évi egyetemes zsinat gyűlése illetlennek találta és ennélfogva végzés által eltörölte. Az „északamerikai evangélikus zsinat“ is, (mely korábban „nyugoti evangyéliomi zsinatinak neveztetett), mely 4oo lelkészt, öoo gyülekezetei, és 80,000 communicálót számlál, legutolsó eg'yetemes értekezletén egy tankérdést fejtegetett. Ottó E. lelkész, (egy'Németországban vizsgázott lelkészhivatali jelölt), 10 év óta a marthasvillei kerület, lelkészképző intézetében volt tanitó. A tanintézet igazgatósága újítási tanmódja miatt bepanaszolta őt. Nem tagadta ugyan az igazgatóság, hogy Ottó az evangyéliomi hitvallás alapján áll és az Isten Fiában, a Jézus Krisztusban való üdvöt tanítja; azonban újítási tanmódot talál abban, hogy ö pl. a bűneset történetében symbolicus borítékot és vallásos magvat különböztet meg. A zsinatnak most már határoznia kellett a fölött, hogy vájjon: „a zsinatban egyenlő jogosultsága van-e az ujitó theologiai iránynak az orthodoxxal ?“ Az ezen ügy fölötti elnöki tudósítás ez intéssel zárul be:,,Óvakodjunk az ingadozás és experimentálás zsinati elismerésétől; atyáink és gyermekeink kevésbbé köszönnék azt nekünk meg.“ Ottó a maga védelmezése által csak azt nyerte, hogy a zsinat összesége bebizonyította neki a személye iránti tiszteletet és szeretetet. Egyebekre nézve egyértelmüleg az határoztatott: „hogy a zsinat minden újítási tanmódot és irásmagyarázatol kebeléből visszautasít és azon van, hogy a lelkészképző-intézetben a pozitív hivő irány szerinti tan adassák elő, úgy, miként az a német evangélikus egyházban is történik.“ — Ottó erre benyújtotta lemondását és helyébe azonnal egy ideiglenes utód állíttatott be. — Az elhalt Baltzer helyébe zsinati elnökké az eddigi alelnököt, Siebenpfeiffer rochestcri lelkész választotta