Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)

12. füzet

594 asz -a i f ö i d. Tirol. Az iusbrucki evangyélikus gyülekezet f. évi julius 27-én ült oly innepet, mely az ő körét túlhaladó jelentőséggel bir. Tíz évvel ezelőtt, 1869. május 27-kén tartatott az első evan­gélikus isteni tisztelet Innsbruckban. 1875-ben adatott a tiroli evangélikusoknak miniszteri nyilatkozat által azon lehetőség, hogy Meranban és. Insbruckban gyülekezeteket alkossanak. De a fővá­rosi gyülekezetnek nem lévén temploma, isteni tiszteletet egy ven­déglői teremben tartott, mely sok kellemetlenséggél volt összekötve. Végre sikerült a gyülekezetnek ez évben 25 ezer forinton meg­venni az egykori normaiskola-épiiletet, az ahhoztartozó kápolnával együtt, a Kiebach utczában. A presbyterium elhatározta azonnal, hogy a kathólikus kápolna, Tirol első evangélikus temp­lomává alakitassék. Örömmel s egyértelemmel fogadtatott Er­gen z i n g e r lelkész azon terve, hogy ez átalakítást, ünnepélyes módon, ima és áldás kívánás közt kezdjék meg. Folyó évi julius 27-dikén tehát, egy emlékkő ünnepélyesen tétetett le ima és ének közt. Ezt követte a megáldás. Ez alkalommal beszédében a lelkész, rövid vonásokban fölemlítette a reformáczió sorsát Ti­rolban és hálaszavakat mondott, hogy az Ur az evangélikus gyü­lekezetét, hosszú küzdés után czélhoz juttatta, hogy magának hazát találjöu ott. Miután a kő, mely alá a ház megvételének okmányai s más ide vonatkozó iratok tétettek, letétetett, a lelkész a Szentháromság Isten nevében megtette a három első kalapácsütést és a presbyterium s egyháztagok követték láthatólag meghatottan. Ez ünnepélyes gyűlést, kathólikusok közül is számosán látogatták, úgy hogy a kápolna alig volt képes az ünneplőket befogadni. — így áldotta meg az Ur a kezdetet; megfogja áldani folytatását és végét is. Imánkkal és áldás kivánatunkkal kisérjük e müvet és reményijük, hogy az Ur, az evangélikusokat, kik szabadalmukat 1861. ápril 8-diki császári nyílt parancs által Tirolban is meg­nyerték, mind inkább szaporítja és épiti őket ama drágalátos szeglet kőre, mely Sionban helyeztetett el. Ez évi november 2-kára van megállapítva a kápolna elkészülése és rendeltetésének átadatása. Becs. Diószeghv Sámuel, a bécsi református egyház tiszte­letbeli gondnoka, f. é. szeptember 16-kán, 82 éves korában meg­halt. Temetése szept. 19-kán történt a ref. egyház nagy részvéte mellett. A nagyérdemű halott felett Dr. Witz tartott egy mele-

Next

/
Thumbnails
Contents