Magyar Paizs, 1917 (18. évfolyam, 1-31. szám)
1917-11-23 / 31. szám
xvm. óv. Zalaegerszeg, 1917. december 23, 31. szám. ■ÜJJ-ggL.'t— ■ UJJ»«»»Előfizetési ár: Egy évre K 6 04 Fél évre K 3'04 Negyedre K 1'54 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyiltér sora 1 ív Szerkesztőség' és kiadóhivatal Wlasics-u. 8 sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS. „ , . , , í LENGYEL FERENC Munkatársak:. ^ BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonoj, kiadó. December, Téli háború: —csontunkig járó, jeges zenéje volt egykor e szónak! Az első háborús télen volt ez igy, mikor a hegyvidék fagyasztó leheJete, orvul támadó szele és viharja még tapasztalatlanabbal és nem így fölkészülve ért bennünket, mikor a halálnak nem volt hűségesebb szolgája a Télnél. E zuzmarás generális, volt akkor a legrettentőbb ellenfél, ennek a néma dandárjai vitték végbe a legvadabb pusztítást ellenség és jóbarát soraiban és ez tette, hogy a téli háborúnak mindennél ijesztőbb és rettegettebb neve támadt. Ez tette, hogy téli háborúk szerint számítottuk az idő múlását és a végét is azszerint jósolgattuk, megér-e az még egy téii háborút, vagy sem. ügy látszik, bár volna hamis a jóslatunk, még egyet megér. A negyedik már itt kopog és rázkódik a küszöbünk előtt, hiszen már esett hó. Ám ma már nem félünk úgy tőle, kitanultuk a fortélyait, támadásának titkát s bízunk benne, hogy fölkészültünk ellene. Volt időnk, hogy meleg ruhával láttuk el katonáinkat, volt rá idő, hogy jó téli-fedezékek készüljenek a számukra. A télen már hiába fii felénk a fagyasztó lehelet, nem szabad és nem is fog megtörténni, hogy egyetlen katonánknak a lábát is véresre marják a repülő jégszilánkok. Mint annyi más félelmetes tekintély, a téli háború is nagyot bukott. A katonát meleg ruhája és a fedezék, bennünket pedig egy olthatatlan benső lobogás véd meg és meg fog védeni túl a tél üvöltésén is mindaddig, míg veszedelem ólálkodik a házunk táján. A negyedik téli háború van előttünk. — Aáa vagy holnap ideér hozzánk az a megyei bizottság, mely fehérneműt gyűjt a katonáknak. A helyi jótékony egyletek bizottságot szerveztek, mely megkezdte a házról-házra való'gyűjtést. Erre az adakozásra akarjuk leikesiteni a társadalom minden osztályát. MEGJELENIK HETEMKÉNT EGYSZER, Emberek. A lövészárkok sokat szenvedett embere fölujjongott a hírre, hogy nem szólnak többé a fegyverek: nem kell a haláltól félnie. A lövészárkok népe kiugrott a földből, kiegyenesedett és magasra emelte sapkáját, meglengette a feje fölött, mintha üzenni akarna a szomszéd árok népének, mely vele szenvedett eleddig: hozsánna Neked, ki a békét hozod . . . Óh mily szép is lehet, mikor egyszerre hallik át a szó minden nyelven: béke. És ők, kik messziről kerültek együvé elválasztó határnak nép és nép közé, megértik egymást és mondják jósággal: éljünk. Arcuk mosolyog, szemük könnyes, mert vége az egymásnak okozott szenvedésnek: megérezték, hogy minden emberek vagyunk . . . És haza gondoltak, az otthonra, az asszonyra, a gyermekre, az anyára, a testvérre, ismerősre, házra, szobára, asztalra, mindenre, amit itt hagytak,- mindenre, aminek alakja, illata, jósága, szeretete felrajzolódott levéshetetlenül emlékezetükbe. Mireánk gondoltak, emberekre, kikkel egykor közösségben, barátság ban éltek. És megtelt szivük jósággal, amikor gondolatuk haza hozta őket, mi közibenk. Hogy mikép örülünk mi, mikép mondjuk ki a biztató szót: béke lesz. Lesz-e béke?., kérdezik itthon egymástól az emberek és arcukon olyan furcsa gondolat látszik, tekin tetük olyan megriadt. Az embere!' nem ujjonganak, a harang nem kong a toronyban, zászló nem leng az ablakban, emberáradat nem hörnpö iyög az utcán: csak halvány a reménység, hogy béke lesz. Ha biztatóan elibünk jönne, akkor is oly kétkedőéit volnánk. Béke lesz ... ki hiszi el közülünk, annyi csalódás után, ami bennünket ért. Hisz annyiszor gyújtottunk már örömtüzet és mindannyiszor el kellett oltanunk . . . Az emberek olyan megriadtak, mintha a béke lenne a háború, mintha félni kellene tőle : mert ismeretlen. Beletörődtünk már a bábomba. Megszoktuk, mint állapotot, berendezkedtünk, ahogy az Idő parancsolta: vettünk, amit kaptunk, hogy jó legyen az életünk, meleg legyen az otthonunk, öröm lakozzék házunkban ... És most úgy vagyunk, mint a lövészárkok emberei, kik földiszitik földlyukaikat, kényelmesen berendezik s mikorra megszokták a roszban ezt a jót, hangzik a parancs: elhagyni az állást . . . Béka lesz . . . elhagyni az állást, a háborús berendezéseket, ez az a riasztó szó, amely annyi sok ember arcán kirajzolódik. Mintha lemondás volna, mikor békéről beszélnek. Lemondás, elérni' vélt eredményekről, jóslásokról, — mely semmi más, I mint a kívánságok elárulása. Az ember egészen törvényszeriileg hiszi, hogy az történik, amit szeretne . . . sok ember. Ez nem bűn, ez nem az ember bűne, hanem a világé, azé a hatalmas Erőé, mely körülöttünk zúg, tombol: a Háború . . . Lám az a szél, mely végig süvölt a világ fölött, pusztítva sok ember csónakját, jó volt kifesziteni a vitorlát, vinni a hajót, mely az enyém. És kik {elhúzták a vitorlát a csónakjukra, gyorsan szelték a vizet, úgy érzik, hogy meg kell állniok ... a vihar elül. Nem bűnös az ember, ki kifeszi- tette a vitorlát és most riadtan gondol arra, hogy megint csak evezővel, hosszú munkával tudja előre vinni reményét, vagy egészen ott kell hagyni a hajót a zátonyon, Ők azok, kik oly furcsán kérdezik: lesz hát béke ? Kérdi ezt az asszony is, ki sírva szól hozzám: ugy-e béke lesz és haza jön az uram és én egy szőke gyermekkel várom, mit csináljak?... Ö mondjátok meg a megriadtaktiak, ne féljenek és szóljátok az asszonyoknak, kiknek a béke háború: ne sírjatok, adjátok ide a gyermeket, majd gondját viseljük míg elíii a vihar, ó biztassatok mindenkit, ki félti vitorlás csónakját, nehogy a megriadtak félelme elzavarja a mi reménységünket. ü Magyar Paizs közönségéhez. Szokatlanul érdekes kérést terjesztünk most kedves és tisztelt előfizetőinkhez. Arra kérjük, hogy a csatolt postautalványon szíveskedje- nek az esetleges hátralékokat megküldeni, a jövő évre szóló előfizetést azonban ne tessék eszközölni; mert a mostani nyomdai viszonyok miatt kötelezettségeinknek nem tudunk pontosan megfelelni, aminthogy eddig is többször kénytelenek voltunk elnézést kérni a hiányok miatt. 1918ra tehát nem vállalunk felelősséget és kötelezettséget s igy előfizetést sem kérünk. Annyival inkább kérjük az esetleges hátralékok elküldését. Nincs kizárva azonban, hogy ha a háborús viszonyok majd lehetővé teszik : a hirlapirásnak most — nem kettévágott — csak nyugovóra tett fonalát újra fölvesszük. Addig a kölcsönös jó emlékben tartásra kérjük közönségünket. Zalaegerszeg, 917. dec. a Magyar Paizs szerkesztősége és kiadóhivatala. Hódy Lehel megyei árvaszéki jegyzőnek Zalaegerszegen a Vörösmarti utcában levő háza 2—2 o2£id<5. HETI HÍREK. Szivek, * * * Szeretnék egy öregemberrel beszélni, és megkérdezni tőle: mi jobb, szívvel élni a földön, vagy szív nélkül. Szeretném megkérdezni a Tapasztalástól : mi boldogitóbb, jó szivünck lenni az emberekhez, vagy keménynek lenni, csak az ész szavára hallgatónak. Hiába is kérdeznénk: aki.: felelhetnének, nem szólhatnak többé. Akik szólhatnak, nem mondhatnak igazat, mert maguk is másoktól tudják meg — milyenek ők. Mert a mi legnagyobb földi örömünk egymás tetteit bírálni, osztályozni, egymásnak megmondani: milyen rósz szivü is vagy . . . Megszóljuk a rósz szivüeket, mégis, ha valaki közülünk csupa jóság, arra mindjárt azt mondjuk : nem erre az ( éleire való. Hog3',an, hát a kemény szív, az volna jó kisérő az életben, az .volna a boldogító? ... a jóság csak arra volna jó, hogy kihasználják, mert hogy élni annyit tesz, mint más rovására élni ? Miért dicséritek a kemény szivet, mi az, hogy kemény szivü ? önmagához szigorú talán az, vagy másokhoz? Ha önmaga iránt kemény szivü, akkor rosszul él, nem ismeri a célt, de én tudom, azt akarjátok mondani, hogy másokkal szemben kemény szivü . . . Nemet mond, mikor kérnek tőle, nemet mond mindenkinek, ki nem hoz, hanem vinni akar. Elhallgattatja a szivét, ha mégis megszólal, mikor beter hozzá a szegény, mikor betér az, kinek kérni kell . . . Nincs, nem adok, menjetek más hoz, -- ez hát a keménység, a mely jó az életre ? Keménynek lenni az emberekhez, kikkel dolgunk van; csak annyira értékelni őket, amennyi hasznunk van tőlük és ha mái nincs, átgázolhatunk rajtuk; nem ismerni hálát, nem hinni mások jóságában; kételkedni mindenkiben, ki valamit Ígér nekünk; megvetni az embereket, mert ez a siker titka . . . ezek volná nak hát azok az elvek, melyek a boldog élethez vezetnek? Ez hát az öröm, a boldogság ? A kemény szív volna igazi áldás az életre ? Nem a jó szív : a ki vele örül a szegénnyel, vele bánkódik mindenkivel, kinek bánata van, aki tudja, mi az érzés? Nem-e a jó szív az igazi áldás az életre : a ki emberi megértéssel, angyali jósággal viseltetik mások iránt, a ki megérti a jót, megbocsátja a rosszat; mert szive van ? Ó csak az találkozhatik mindenütt a boldogsággal, az örömmel, a ki szívvel jár a földön, kinek örömet okoz az is, ha lát még egy — jó embert. Mert nehéz fölismerni a jót, nehéz
