Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-07-02 / 23. szám
2 MAGYAR PAJZS Ballagj Aladár a „Száműzött Rákócziról“.* — Akadémiai felolvasás. — (Tizennegyedik közlemény.) „Csak óvatossággal Minden történelmi munkában alapvető fontosságú a kútfők fölhasználása és rájuk vonatkozó úgynevezett kutfőkritika. Szerzőnk e részben kétféle mértékkel mér, aszerint taksálva a kútfőt, hogy mennyi jót vagy roszat mond Rákócziról. Idegen írók közül legkegyetlenebbül Dangeau őrgróffal bánik, kiről azt mondja, hogy „Dangeau marquis volt a társaságnak legártatlanabb tagja, aki úgy látszik, leginkább vonzódott szivbeli vonzalommal Rákóczihoz.“ (17. 1.) Szegény Dangeau! Az, hogy amint szerzőnk írja, „sohasem tudott semmit ócsárolni (19. !.), az még nem baj, — de hogy Rákóczit nem tudta ócsárolni, ez már főbenjáró bűn oly iró szemében, ki Dangeautól Mikes Kelemenig nem tud egy jó szót mondani senkiről, aki Rákóczinak igaz tisztelője vagy igaz barátja volt. így esik, hogy Dangeau az ő szemében, az emberi hitványságok nagy raktára. „Egész udvari szerencséjét feleségének köszönhette“, fia „nagy széltoló és ledér“. Ő maga „fiatal stréber“, majd mint „csendes öreg ur“ a politikában „használhatatlan“, aki mint „megcsontosodott udvaronc“ „gyermekes kitartással“ vezeti naplóját az udvari életről. (17 —19. 1.) Az egész kép, amily visszataszító, épp oly híjával van a legelemibb történelmi szemléletnek. Mert megdönthetien arany- szabálya minden igazi történetírásnak, hogy az embereket hivatásuk körében kell elbírálni, aszerint, amint annak megfelelnek vagy meg nem felelnek. Ha már most Dangeau, szerzőnk szemében „megcsontosodott udvaronc“, hogy tekintheti „gyermekesnek“ azt az e nemben történelmi és tárgyi szempontból elsőrendű óriási munkát, amit Dangeau nagybecsű naplójával végzett? Dangeau, a svájci testőrök kapitánya, az etiquette szabályainak ismeretében tán még Saint-Simont is felülmúlta s legfeljebb Dúc de Luyn.es fogható hozzá. Ismeri az udvari élet minden ága-bogát, s rettentő komoly előtte minden, ami arra vonatkozik. Tizenkilenc kötetes naplója, nagy lexikona ma is * Az egész cikksorozat megjelent a »Magyarország^-ban. tiszt, 600 fogoly és 3 gépfegyverről tesz említést. Hozzáteszem, hogy mi eltemettünk egy tömegsírba 78 oroszt és a többi zászlóalj is 100-on felül. Nem számítva a sebesülteket és a rajvonal előtt levő halottakat. Egyik fogoly kozáktiszt mondta, „ha tudtuk' volna, hogy nem a csehek, hanem a magyarszki honvédok vannak itt, akkor nem lett volna a támadás.“ Az ellenség dicséreténél szebb elismerés nem is kell. Keserves volt a helyzetünk. Műut nem volt. Az orosznak úgyszólván a rajvonalába járt be a vasút. A mieinké 40 km.-nyire volt tőlünk a Luk—Kővel vasútvonal. S csak március—április hónapban épült ki S. községig a tábori vasutunk. Az oroszoknak jókedvük volt, mindig pálinkáztak. A katonabandájuk a rajvonalban játszott. Ezt az egyet irigyelték a bakáink. De mikor a veszprémi tüzérek beléjük lőttek, azóta nem adtak koncertet. Örültek a bakák. Ugye mondtuk ne lármázz, mert sirni fogsz — kiabálták az orosznak. Mindezeket előre bocsájtva feleljünk meg arra a kérdésre, vájjon mi lehetett az oka mégis, hogy 30—35 km.-es visszavonulást kellett tenni, ott, ahol ilyen csapatok voltak. Ezer válasz van erre. Nem beszélek az oroszok 15-szörös rajvonaláról, nem is hozom elő a japán és amerikai muníciót. Mielőtt a feletet megadnám, megemlítem, hogy két napra a visszavonulásra, csapataink ellentámadással 1500 foglyot ejtettek. Október 18-a után rendbe hoztuk a rajaz udvari etiquettenek, annyival is inkább, mert- XIV. Lajos udvara világszerte ütánzott ősmintáját teremtette meg az udvari szertartásoknak. Szerzőnk, tájékozatlan lévén az udvari és az előkelő világban, Dangeaut általában nem érti s félremagyarázza. Rossz indulata pedig vagy beleolvas olyasmit, ami nincs benne, amint láttuk; vagy elferdíti ami benne van, amint a következő eset mutatja. Szerzőnk ekként talál föl egy hírlapi kacsát, melyet Dangeau naplójából halászott ki: 1695. március 16 án — úgymond — beírta naplójába, hogy Aspremont grófot meggyilkolta egy Rákóczi nevű sógora. Ugyanezen hónap 22 én megpótolta e hirt azzal, hogy azóta hamisnak bizonyult. (Dangeau, id. m. V. 167., 170. 1.) Hüsz év múlva az egykori gyilkos (t. i, II. Rákóczi Ferenc) egyik legtiszteltebb barátja lett.“ (18. 1.) Ha már most megnézzük az idézett forrásban az idézett helyet, meggyőződünk róla, hogy szerzőnk, csakhogy — ha csak egy pillanatra is, homályt vethessen Rákóczira vagy barátaira, még a szavak világos értelmét is rosszakaratulag megmásítja. Dangeau ugyanis, kétszer említi naplójában, hogy állítólag mit miveit Rákóczi 1695-ben. Először közli, hogy Aspremontot „megölte (a été tűé par le prince Ragotzki)“; aztán pedig visszavonja: nem igaz, hogy megölte (avoit tűé)“. Tehát mind a két helyen „tuer“ van használva, ami most épp úgy, mint XIV. Lajos korában, a francia nyelvhasználat szerint, főleg ha két grand signeur-ról van szó, jelentése szerint annyi mint „megölni“, t.-i. párbajban vagy más kölcsönös mérkőzésben. Ha két igazi „ur“ közötti ügyről van szó, franciában a „tuer“, magyarban a „megölni“, nem is jelenthet mást. Közönséges bűntényre, aminő az előre megfontolt szándékkal, meglepő és egyoldalú támadással végrehajtott gyilkosság, — még csak gondolni sem iehet, legföljebb annak, aki vagy nem tudja, hogy -„meggyilkolni“ franciául szabatos, századok óta megállapított szóval, annyi mint „assassiner“; vagy pedig be akar vele piszkolni valakit! Aki ilyen manipulációkkal dolgozik: vagy tudatlan vagy szöveg- hamisitó. Saussure Cézár, Rákóczi udvari nemese, franciában az, ami Mikes Kelemen a magyarok között. Lelkes hive a fejedelemnek, aki végrendeletében is megemlékezett róla. Megírta Rákóczi életét, melyről szerzőnk több helyt nagyon elvetőleg nyilatkozik. „Saussure“ vonalat. Fáj, ha rágondolok, hogy 30—35 fokos hidegben, éjjel-nappal dolgoztunk rajta, hogy megtörjük az esetleges orosz támadást. Nem sikerült. Nem sikerült. Ellenségünk volt ott nekünk minden. A levegő, a föld, a viz az egész terep. Főleg a talaj. Földbe beásott rajvonal tele lett vízzel. Később az egész terep már. Érezhető volt a Rokitnoi mocsarak hatása. Mélyen a mocsárba cölöpöket vertünk le és arra egy és fél, két méter magasan fából építettük az állást. Nem volt jó és mégis ennél kellett maradni. A két méter magas állás pár hét múlva csak egy méter és annál is kisebb lett. Belesülyedt a mocsárba. Azóta mindig dolgozni kellett éjjel nappal. Nem csak az orosz tüzérség lőtte, hanem a mocsár is tönkretette. Járdán, dobogón lehetett csak menni. Veszélyes volt, mert éjjel ha lelépett valaki, az köny- nyen belefulladhatott volna' a mocsárba. Egyik héten szokatlan enyhe volt az idő. Mintha egy tenger lett volna a terep, tele vízzel minden. Este lefekszem. Körülbelül 12 óra lehetett, bejön az egyik szolgálatban levő őrvezető és jelenti, hogy elöntötte az összes fedezéket a viz és a legénység priccse vízbe van. Másnap már az állást is elvitte a viz. Kormin patak tőlem úgy 30 lépésre volt, (ennek a vizét ittuk) az olvadás folytán kiöntött és elvitt mindent. Fedezékem is másnap Összedőlt, pedig elég magas helyen volt. Nem tudtuk elgondolni, hogy a 8-ik század hol úgyis sok volt a viz, — miért gyűjti össze. Később megadatai — úgymond — legnagyobb részt megbízhatatlanok, felületes hallomás alapján könnyelműen összefűzött anecdoták.“ (395.1.) Igaztalan Ítélet. Saussure müvének első fele Rákóczi Emlékiratainak kivonatolása. Ezt senki sem fogja iorrásul használni. De a második rész annál gazdagabban ontja a tanulságot a fejedelem utolsó két esztendejéről, s haláláról. Hiszen minden nap vele volt s ő szállította Mikes Kelemennel együtt Rákóczi hamvait nagy titokban Rodostóból Konstanti- nápolyba. Nem csodálom, hogy szerzőnk rossz szemmel nézi azt az irót, aki szerint „Rákóczi minden tekintetben nagy fejedelem volt, szerencséjében és balsorsában egyaránt“. Szerzőnk, Rákóczi Emlékiratairól szófiában azt mondja, hogy „Sussure bizonyítgatja ugyan, hogy az egész munka a fejedelem tollából származik, de csak úgy, hogy ezt hallomásból tqdja: II est trés certain que ce Prince est l’auteur de ces ouvrages.*) (Thaly kiadása 102. 1.)“ Itt megszakítja Saussure szövegét. Mi azonban folytassuk csak, mert ebből cifra dolog jön ki: „Nemsokára azután, hogy e levelek Írója (t. i. maga Saussure) az ő szolgálatába állott, néhány becsúszott helyesírási és irályhiba kijavítása végett a fejedelem átadta neki a kéziratot.“ Ebből világos, mint a nap, hogy Saussure azért tartja „egészen bizonyosnak“, hogy Emlékiratait maga Rákóczi irta, mert mint született francia’ maga javítgatta az eredeti francia kéziratot, s tulajdon két szemével ismerte fel rajta Rákóczi saját kezeirását s bizonyára az idegen születésű francia irót. Hogy’ lehet ebből azt következtetni, hogy „hallomásból tudja“ amit tud? Hiszen ez vagy hallucinatio, vagy azt kell hinnünk, hogy Saussure a szemivei halott!? Tovább menve, szerzőnk akként hallucinál: „ha valóban ő (t. i. Rákóczi) volna a szerző Saussure ezt másként bizonyítaná, nem ily általános „trés certain“-nel.“ (384. 1.) Ugyan mi az a „másként“? Lehet-e már valamit határozottabban bizonyítani, mint azzal, hogy „egészen bizonyos“ (trés certain)!“ Szegény Mikes Kelement is megdöfii, minden a propos nélkül, hogy „soha puskaport nem szagolt“. Pedig tán tudja, hogy Mikes udvari ember volt és hogy itt Kelet- Európában a „Hofdienst vor Allen“ jegyében testőrök, palotaőrök, minél marconábbak, *) »Egészen bizonyos, hogy ezen mű szerzője maga a fejedelem.« Szerk. 1916. julius 2. tudtuk. Mikor sok vize volt, akkor egyik éjjel leeresztette a muszkákhoz. Ők is megfürödtek. Tessék elképzelni ilyen állásra pár órás pergőtüzet és megtalálják a feleletet, miért vonultunk vissza. Említettem, hogy mi az élen voltunk. A szárnyak bekanyarodtak. Mikor az oroszok már L . . ,-nál benyomták a jobbszárnyat, mi még mindig tartottuk magunkat. S csak mikor a balszárny lett veszélyes helyzetbe, kezdtünk visszavonulni félve az oldal avagy a hátbatámadástól. Vissza kellett vonulni, bár nem akartunk. A hadosztálynak egy útja volt a mocsarakon át és ha erre belőtte volna a muszka magát, akkor végünk lett volna. No de nem történt meg. A nehéz tüzérség hiányát nem az ellenség érzi, hanem mi, a saját csapataink. Már pedig nekünk ott kevés volt. A mocsárba vinni nem lehet, meg nem is szabad. Ez is egy felelet. Nem kell kétségbe esni. Láttunk mi már rosszabb napokat is. Voltak már az oroszok, szerbek magyar földön is. Szerbia már a múlté, a mi houvédeink pedig még mindig orosz földet taposnak. Hiszem, hogy még lesz dolgunk Volhyniában az orosszal. S mi 20-sok is ott leszünk. 20-as önkéntes.
