Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-06-25 / 22. szám
XVII. év Zalaegerszeg, 1916. junius 25. 22. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4 04 Fél évre K 2 04 Negyedre K 104 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS __ - , r ,1 LENGYEL FERENC, Munkatársak: j BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER Szokás az iskolaév végén, hogy elmélkednek az iskolai ügyekről az emberek, különösen az újságírók. Aminthogy szokás Péter-Pál napján is az újságírói gyárakban az, hogy igy kezdődik a vezércikk: „Pendül a kasza . . .“Ez aratás előtt elmélkedik, amaz az iskolai szüret után bölcsel- kedik. Egyik sem mond többet a másiknál, ámbár hogy mindenik többet beszél, mint a másik. És szokás még az is, hogy ezt; meg azt a vezércikket a Nagyméltó- ságu Vallás- és Közoktatásügyi, vagy akár a Kereskedelemügyi Miniszter urnák a figyelmébe ajánlják, még a piripocsi ujsággyártásnál is. Tudvalevőleg a miniszter urnák legelső gondja és dolga, hogy a vidéki lapokat tanulmányozza, azokból tájékozódjék s szerezzen bővebb tapasztalatokat, épen úgy, miként a muszka cár is elsősorban a magyarországi vidéki hetilapokat böngészi nagy buzgón, hogy ezekből tájékozódást szerezzen a hadak állására nézve. Ez után a bevezetés után bátran neki kezdhetek a vezércikknek, elmélkedvén az iskolai ügyekről, ^mert iskolai évnek a vége vagyon. És melegen ajánlom ez elmélkedésemet a Vallás- és Közoktatásügyi Nagyméltóságu m. kir. Miniszter Urnák a - jóindulatú figyelmébe. A mostani Miniszter ur — jó hangulattal legyen mondva, igazán újkori változtatásokat, vagyis javításokat csinál, amelyek gyakorlatiasok, jók, hasznosok stb. Én részemről nagyon szeretném, ha ez a praktikusság kiterjedne két dologra: az egyik gazdasági ügy, a másik tudományi ügy. A gazdasági ügynek egy kis része már életbe is lépett. Legalább e háborús évek alatt. Megtiltották a pénzfaló tankönyvgyártóknak a szakadatlanul ujitó kiadásokat, legalább e háborús években. Egy kis pénzpocsé- kolástól megvédi ez az intézkedés a szegény tanulóknak a szülőit. Jó lenne erre ügyelni a háborutalan években is. Fölösleges bizonyító, mikből állottak azok a javított kiadások. A medve mézet eszik az erdőben. A javított második kiadás ez: A medve az erdőben mézet eszik. S ha az első könyv volt ilyen, hogy a medve az erdőben mézet eszik: akkor a javított kiadás már ilyen: A medve mézet eszik az erdőben. S valamint a medve mindenképen az erdőben tanyázik, közel a méhek odújához és mindenképen megeszi a mézet: épen úgy a könyvgyártó a fővárosban lakik s mindenképen zsebeli a pénzt. Ha megérdemli, nem sajnálom. De — a másik ügy a tudományi ügy. Igen jó volna, ha a miniszter ur ebben is csinálna egy kis reformot. Teremtene egy kis szigorúságot. Igazán hátborzongató, hogy klasz- szikus költőinknek a verseit még a tankönyvek is elíerditve, érzéktelen módon közlik. Hiszen ezeket csak le kell másolni: Ezt sem teszik meg. Bűnös könnyelműséggel csakúgy emlékezetből hiányosan, elváltoztatva közlik. S helyett és, és helyett s. Egy szótaggal több, vagy kevesebb, az nekik mindegy. Pedig evvel, nemcsak nem építi a gyermek érzékét a ritmusra, hanem egyenesen megöli a fejlődés lehetőségét is. A poétikában ez nem kicsinyes do1og. Csak. annyi, mintha a költészetet átváltoztatnák kereskedelmi üzletté, s a szép nótát átváltoztatnák kofák veszekedésévé. Ezek a kofák igy citálják Kölcseynk nagy himnuszát: Balsors akit régen tép, hozz reá vig esztendőt. Nekik mindegy. Ha már benne vagyok, megemlítem, hogy nemcsak a poézis ritmusát ölik meg, hanem a legkönnyelmübb bűnösséggel gyilkolják magát a magyar nyelvet is. Aki a világon legjobban tud magyarul, az Petőfi Sándor. Ennek a magyar beszédjét is uton-utfélen igy idézik: Ha a föld isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta, (wenn — — so . . .). Petőfi tudott németül; csakhogy, vagy pedig épen azért németül beszélve németesen beszélt, de ha magyarul beszélt, akkor magyarosan beszélt, s nem úgy, mint a mai magyar nyelvtudománynak a vezérei, majdnem azt irom, hogy pecérei. Egész komolyan kérni illik a Nagyméltóságu Miniszter urat, hagyja meg, parancsolja,- vagy parancsoltassa meg a tankönyviróknak, hogy legalább mikor verset idéznek a tanulók számára, járjanak utána, nézzék meg az eredeti szöveget s pontosan idézzenek, ne lustálkodjanak. Isten neki! ha ők magok nem is tudnak jól magyarul, de legalább klasszikus költőinket ne beszéltessék rosszul, s ne törjék kerékbe ezeknek is a nyelvöket. A mai viszonyokban ez is igen fontos refprm volna a miniszter úrtól. De visszatérhetünk a gazdasági ügyre. Nem a tankönyviróknak, hanem a közönségnek, a tanulóknak, a tanulók szülőinek gazdasági ügyeire. Isten látja lelkem, őszintén mondom, sokszor úgy tűnik fel nekem, mintha az ‘iskola a kereskedelemnek a szolgálója volna. Szép, szép az az egyenruha! És díszes a disztornászatokon. De hogy az iskoláknak mindenik gyermeke, tehát a nyomorult szegénye is, ugyanazt a megszabott formát, ugyanolyan színűt, ugyanannyira kikötött pénzért megvegye egy-két órai diszkirándulásért, hogy többet sohase használja: ezt nem lehet részükre gazdaságosnak tartani, legfeljebb nyereségesnek; de ez már nem az ők javukra megy. Hát hogyha bepillantana a kegyelmes ur a fiú- és leányképezdékbe. Meglátná milyen drágán, milyen kényes, magas igényekre nevelődnek ezek az ifjúság, kiknek nagyobb részök azelőtt otthon igen szegény volt, s pár év ■ múlva megint csak szegény lesz, ha kimegy sanyuvendeleskedni a sáros faluba. S igy terem meg benne itt az elégedetlenség, az elkeseredés, a boldogtalanság. Mindenik fajta leányiskolában pedig — ezeket már igazán érdemes volna jól szemügyre venni — milyen pazar módon vásárolják a háráczot, selyem- czérnát s egyéb anyagot, hogy kössenek, akarom mondani „sokkoljanak“ csipkét, diszpárnát s egyéb czifra haszontalan- ságot: azonban a kabátjáról leszakadt gombot nem tudja felvarrni. Nem emlékirat ez, hogy részletesen fejtegessem: csupán rámutatni is elég. Ugyan okos dolog volna, ha a Miniszter a többiekkel együtt ebben az iskolai gazdaságban is csinálna egy kis reformot. Borbély György. Mikről nem szabad elfelejtkeznünk? Nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi Vörös-Kereszt-kórházról, a gimnáziumban elhelyezett osztályáról; nem szabad elfelejtkeznünk általában a hadsegélyző bizottság működéseiről és nem szabad elfelejtkeznünk nekünk zalaegerszegieknek a Paslek Lajos indítványáról s az ő letett alapítványáról: nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi hősök emlékéről. Eddigi gyűjtésűnk 269 K 37 f.
