Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-06-04 / 19. szám
XVII. év Zalaegerszeg, 1916. junius 4. 19. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 104 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija” megegyezés szerint. Nyilttér sora) 1 K Szerkesztőség és] kiadóhivatal: Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVATH LAJOS Munkatársak- 1 LENG,YEjL |FEREN|C, Munkatársak. ( BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER Június. Múlnak a hónapok, gyorsan száll az idő. Mint a madár. Eljött a junius is és még sincs békesség a földön. Mintha az idők teljessége következett volna el. A világ véresebb, mint valaha. Az események a boszu sarkantyúja és a fájdalom korbácsütései alatt vágtatnak a pusztulás vad ritmusában. Ég a világ és folyik a harc szenvedélyesebben és bőszültebben mint valaha. Ami a háborúból belefagyott, beledermedt a telek mozdulatlan borzalmaiba, az most mind uj poklokon gyűl fel. És a vér dagálya rázza a francia és olasz földön a falvakat, majorokat, pusztákat, városokat, ahol az ádáz harc folyik. A háború tetőpontján vagyunk, följebb már nem lehet menni. A háború csúcsáért folyik már a rettenetes mérkőzés, egyenlőtlen eszközzel most már! Mert mi ugyanazzal az erkölcsi energiával, szivünkben, lelkűnkben, szemünkben ugyanazzal a fölszereléssel törünk a csúcsra, amely- lyel elindultunk a forró napok-mámorában. Ellenségeink kezében azonban csak egy puszta kard van már, annak is kicsorbult már az éle. Épp azért olyan kétségbeesett a düh, amellyel harcolnak, épp azért oly balgaság, amit hirdetnek s azért remélhető, hogy a döntés nem késik, nem késhetik sokáig s a mostani harcok véres katlanaiban az ő katasztrófájuk-forív Egész Európában a mi diadalmas fegyvereink ragyogása fénylik, minden lépésünk siker és minden sikerünket a magunk ereje és munkája teszi értékessé. Most folyik ennek a háborúnak a legújabb gyönyörű fejezete, az olasz- országi előrenyomulás és ezzel az emberi igazságérzésnek teljes kielégítése. A harmadik felvonás megy most. És ebben a háború rettenetesebb mint valaha volt, de van a mindent lenyűgöző rettenetességben egy vigasztaló momentum, hogy a titáni küzdelem már a békéért van, azért a napsugárért, mely kiragyog a véres csúcs fölött s melynek mosolya visszakalauzolja a katonát a háború tetőpontjáról az elhagyott mezőkre, gyárakba, műhelyekbe, iskolákba, irodákba. * A békéért harcolunk már. És vájjon a hűvös, tiszta júniusi hajnalok szelíd cirógatására ébredő fiuk kemény idegei odakünn, messze túl a határokon, egészen megváltozott életberendezkedés immár megszokott keretei között megérzik-e, hogy uj szellők fuj dogálnak? Még mindig csak a gránátok sikoltozását, puskagolyók sziszegését, vad rohamok üvöltő zaját hallják-e, vagy odalopózott-e hozzájuk az az érzés, amely betölti most már az egész világot, hogy a rémdráma utolsó felvonása előtt is felhúzták már a függönyt? Mi lehet odakünn, ha arra gondolnak, hogy vége lesz a szenvedéseknek és kezdhetjük újra az életet . . .? Ballagj Aladár a „Száműzött Rákócziról“.* — Akadémiai felolvasás. — (Tizedig közlemény.) Ily alaknak nézi szerzőnk Rákóczit. Azért tárgyalja oly élvezettel „Rákóczinak aegei- tengeri kalózfejedelemségét“ (348. 1.). S azért teszi meg minden skrupulus nélkül „archipela- gusi trónkövetelőnek“ (323. 1.), holott tudtunk- kal nem is volt archipelagusi trón, amit követelhetett volna. „A császári követek — Írja szerzőnk — gyakran feljegyezték a Rákócziról elterjedt híreket: hol Tunisban, hol Albániában akar magának fejedelemséget, máskor a perzsa háború fővezérletét szerette volna elvállalni. Üres hírek ugyan, de Rákóczi lelkiállapotával nem ellenkeznek.“ (348. 1.). Ezek hát csak „hírek“, még hozzá „üres“, vagyis tartalomnélküli, más szóval minden igazságtól mentes hírek (én úgy mondanám, hogy hazugságok), melyeket, bizonyítékok híján, szerzőnk sem iirget-forgat tovább. De azért fölemlíti, mert ez is elősegíti az örökös „trónkövetelés“ árnyékrajzát. Jóval fontosabb ennél a „kalózkirályság“ kérdése. A magyar közönség keveset tud a kalózokról. Jóformán csak annyit, amennyit Jókai „Kalózkirály“ cimii beszélye tár föl. Szerzőnk is „magyar közönség“. Éppen annyi történelmi tudása van róluk, mint egy regényolvasó magyar kisasszonynak, aki olvasta az említett romantikus rajzot, mely tényleg történelmi alapon áll. Jókai forrása ugyanis mint sikerült megállapítanom, egyedül Charles Johnson „The History of Pirates“ cimü 1724-ben megjelent müve, illetőleg — mivel Jókai gyenge angol volt — ennek francia fordítása (Histoire des Pirates Anglois. Trevoux, 1744). Csak a címet kölcsönözhette a Robinson Írójától, Dániel Defoetól, aki The King of Pirates cím alatt írta meg 1720-ban egy kalózvezér (Captain Avery) önéletrajzi regényét, szinte történelmi alapon. Ez ügyben tisztán kell látnunk, mert Rákóczi áhitozása a kalózfejedelemségre: vitriolba mártott gyanúsítás, mely minden egyéb vádat felülmúl. Épp ezért a kalózkérdést a legbehatóbban tárgyalom, úgy, a mint az, különböző korokban, a folyton változó morális becsű (moralische Werthschätzung) szerint feltűnik. E kérdésben szerzőnket megejtette a magyar nyelv szegénysége, mely — nem lévén tengerünk — egy szóval jelöli a pirátókat, vagyis tengeri rablókat, és a béke ölébe * Az egész ci kksorozat megjelent a »Magyarországában • sóvárgó, vagy immár ott pihenő, államilag szervezett korzárokat. Egy elsőrendű szak- történész, Gaglielmotti: La guerra dei pirati e la marina pontificia cimü munkájában, a piratókról és a korzarókról szólva, élesen kiemeli a kettő közti óriási különbséget (la enormita del confondere queste due voci, capitalmente diverse). A tengeri rablók (pirati), se istent, se embert, nem félő zsiványok (ribaldi qui nee Deum nec homines timent) és gazemberek bandája, kik zászló nélkül, vagy hamis zászlóval rablás végett járják a tengert, mint „pestisei és ostora a tengernek“. Ellenben a korzárok állami felhatalmazással, állami zászló alatt működtek, alá voltak vetve az állam törvényeinek, respektálták őket a semlegesek, kiterjedt rájuk a nemzetközi jog; flottájuk segédcsapata a sorhajóknak s feladata az ellenség tengeri kereskedelmének meggátlása, vagy vagy ha lehet, megsemmisítése. A máltai korzárok és a máltai kegyes, szentelt vitézi souverainrend egyesülten pusztították a törökök kereskedelmi hajóit. A három barbareszk állam, Tripolisz és Algír korzárai Rákóczi korában, a spanyol örökösödési háború alatt mindig együttműködtek francia flottával. A kalózkérdés ezekkel szemben merő po- liticium, mely kizárólag hatalmi szempontok szerint igazodik. Az istenes monarchiák, ha szükségük van a kalózokra s ezek jelentkeznek, menten úgy nézik őket, mint akik szánva bánva bűneiket, lelkiismeretfurdalástól gyötörve közelednek feléjök. Hogy’ lehetne eltaszitani e szerencsétleneket, kik soh’sem voltak olyannyira istentől elrugaszkodottak, mint a hir szava beszélt róluk. Hiszen, szövetkezésükkor, két ujjúkat a szent bibliára téve tették le esküjüket; vallási türelem dolgában általán felülmúlták becsületes kortársaikat: vallásügyekben még csak a disputát sem engedték meg; tilos volt köztük a hazárdjáték ; halálos büntetést mértek arra, aki a kezükbe került nőket el nem bocsátotta s megölte vagy megsebesítette a magát megadott ellenséget stb. Mihelyt tehát a korzárok forma szerint meghatalmazottjaik által jelentkeznek valamely hatalmasságnál, hogy letelepedési engedély és az illető állam rájok kiterjesztendő védelme fejében hajlandók rendelkezésre bocsátani kincseiket, hajóikat, ágyúikat, mindenöket, amijük van: szóba állott velők a pápától kezdve a világ minden fejedelme. Sőt arra is van eset, éppen Rákóczi korában, nem kisebb politikus, mint Nagy Péternél, hogy maga a cár teszi meg az első lépést a kalózok megnyerése végett. Adatok rengetege bizonyítja, hogy az európai fejedelmek és kormányok mennyire törekedtek szövetkezni a korzár-kalózokkal, hogy hasznukat vegyék (pour les utiliser). Evégett 1699-ben III. György angol király, 1701-ben a francia kormány, 1716-ban a dán király formális tárgyalásba bocsátkozik velők. 1713-tól fogva XII. Károly svéd király és Nagy Péter orosz cár ádáz versenyre kél egymással, hogy melyik tudja országába telepíteni a kalózokat. S 1723-ban Nagy Péter „trés puissant roi et souverain de la bonne ile de Madagascar"-nak címezve a kalózkirályt, ahhoz intézett levelét igy írja alá: „Votre cousin Pierre“, vagyis Úgy, mintha uralkodótársa lenne. (Folyt, köv.)
