Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-05-21 / 17. szám
Í7. szám XVII. év Zalaegerszeg, 1916. május 21. Előfizetési ár': i Egy évre K 4‘04 Fél évre IC 2 04 Negyedre K 1'04 Eg.yes szám 8 fillér. Fürdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVATH LAJOS Munkatársak . / * I LENGYEL FERENC, BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER Minden jó magyar ember ad hadikölcsönt most a hadviselés javára. Akik eddig még hátra vannak, bizonyos csak valami akadály miatt késlekedtek. S még van is idő, egy kevés. Ezalatt még eleget tehet mindenki hazafias szent kötelességének. Mindenki érzi, tudja, hogy: most vagy soha! Megfeszített erővel kell küzde- nünk — künn a csatatéren is, bent polgári otthonunkban is. Ezt a pár napot használja föl mindenki, aki azt tartja magáról, hogy jó magyar ember. Adjon mindenki amennyit tud hadi- kölcsönben az államnak; amely busás kamattal együtt visszafizeti azt a tőkét. Most már senki sem halogathat. — v. t/ Az Istenség csodája. Ebben a rettenetes időkben, melyekben az emberiség a világ fennállása óta a legnagyobb megpróbáltatások napjait éli, lépten-nvomon a lehetetlennek képzelt dolgokkal találkozunk. A világnak eddigi csodái újból egy- gyel megszaporodtak s az első helyet tölti be az, hogy az egész világ bámulatára ezer éves fennállásunkat annyi temérdek millió ellenséggel szemben egy újabb ezer évre hatalmasan újból biztosítottuk. Bennünket, szegény magyarokat, a háború előtti időkben a külföld csak muzsikus cigányainkról ismert. Mesterkélt osztrák politika révén rólunk tudomást nem szerezhettek, mert konzuljaink kapuja felett az osztrák szin s az irodákban kizárólag a magyar nyelv teljes mellőzésével a német volt a hivatalos. A mostani háború rettenetes áldozatokat követelt tőlünk, de ellenértékűi megnyitotta a világ kapuit előttünk, melyeken keresztül szabad utat biztosit egy vitéz és müveit magyar nép teljes megismerésére. Ez a világháború kellett ahhoz, hogy rólunk az egész világ tudomást szerezhessen s bennünket alapjában megismerhessen. Az Isteni Gondviselésnek jóságos közreműködésével mezőink gyönyörűek. Minden férfikéz a haza védelmében már két év óta s falvainkban csak elaggott öregek, asszonyok és gyermekek vannak s mezőink mindazonáltal szépek. Dicsőség az Úrnak, hogy az elaggott apáinknak erőt, asszonyainknak kitartást s kisgyermekeinknek pedig felfogást adtál, hogy az egész ellenséges világ gyalázatos kiéheztetési háborújában a háború sikeres befejezéséhez az utat és módot megadtad. A háborúból kiveszi részét ma minden ember csekély kivétellel s legnagyobb része anyagilag tönkre megy, de a siker reményében panasz nélkül némán tűri sorsát. Legnagyobb elismerés és csodálat illeti meg a kishivatalnok osztályt, ki .a régi fizetés mellett, a tízszeres árra felszökött szükségleti cikkek mellett a legnagyobb nélkülözéseket tűri, nyugodtan és békében teljesiti hivatását. Ma minden embernek érzelem és gondolatvilága egy. Egy az óhajtásunk, a mielőbbi béke és nyugalom. A rettenetes sok nélkülözés, melyet a háború reánk zuditott, csak múló fájdalom lesz, mellyel épen úgy leszünk, mint a nagybeteg az operáció után. A barbár oroszok által elpusztított falvak apró viskói helyett egészséges lakóházak épülnek megfelelő iskolákkal és templomokkal. A háborúban meg- edzett véreink újabb tapasztalatokkal fognak lakóhelyeikre visszatérni s újabb kultúrát fognak falvaikba vinni s egész uj és gyakorlatilag jobban megfelelő alapokra fogják fektetni hazánk jövőjét, hogy a rettenetes háborúban szerzett hírnevünk a világ fennállásáig a napnál fényesebben tündököljön. Z. Horváth Lajos. Mikről nem szabad elfelejtkeznünk? Nem’ szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi Vörös-Kereszt-kórházról, a gimnáziumban elhelyezett osztályáról; nem szabad elfelejtkeznünk általában a hadsegélyző bizottság működéseiről és nem szabad elfelejtkeznünk nekünk zalaegerszegieknek a Paslek Lajos indítványáról s áz ő letett alapítványáról: nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi hősök emlékéről. Eddigi gyűjtésűnk 269 K 37 f. Ballagi Aladár a „Száműzött Rákócziról“.* — Akadémiai felolvasás. — (Nyolcadik közlemény.) Majd igy folytatja : „A történet azonban sohasem ismétli önmagát. A mostani felvonulás képe uj vonásokat, rikító éles színeket nyert a török és tatár sorokban harcoló magyarok alakjai által.“ (77. I.). A legilletékesebb tanú, gróf Károlyi Sándor császári tábornok, a császári hadaknak a Nógrád vármegyétől Erdélyig terjedő fél- Magyarországon főparancsnoka, azt Írja a császári haditanácsnak, hogy csak vaklárma volt, mintha a betörő ellenség soraiban magyar emigránsok is llennének. „Úgy volt tudva, — írja Károlyi — hogy magyar vagyon véllek“ t. i. a török-tatár sereggel; azonban Szatmár városának emberei rabszabaditás végett az ellenség táborát megjárván „akkor tudatott meg, hogy senki sincsen vélle magyarok közül.“ Tehát — szerzőnk módszere szerint — világos, hogy „a török és tatár sorokban magyarok harcoltak!,, Ez ép oly világos, mint az, hogy gróf Eszterházy Antal, Rákóczi hű embere és emigráns társa, tatárvezeztő volt, a hadjárata pedig „Eszterházy Antal tatárjárása.“ (137* 1.). Hogyisne lett volna Rákócziánus magyar mágnás létére szerzőnk szerint tatárvezető, mikor a legkompetensebb tanú, a vele szemben álló Károlyi azt irta róla, hogy se a tatárokkal, se azok nélkül, be sem tette a lábát az országba, mert „az moldvai vajdával in persona Eszterházy Antal maradott az passuson“ vagyis Erdély határszéli szorosánál! Még pedig alkalmasint azért maradt az ott, mert a török, oláh és lengyel csapatokból álló betörő sereghez tatárok is. vezényeltelek. Az aztán megint vagy az ő vagy egyenesen Rákóczi kívánságára történt („dem Wunsche der Magyarenhäuptlinge gemäss“), hogy a szultán, szokatlanul, külön szigorú parancsban tiltotta el a betörő csapatokat minden pusztítástól. Szerzőnk tehát konstatája, hogy a rendes török lovasságon kívül „legnagyobbrészt tatárok“, továbbá oláhok és „Eszterházy Antal vezetésével a magyar emigránsok“ az országba törve „a falvakat kirabolták és elpusztították“, „a tatárok fékezhetetlen rablási vággyal garázdálkodtak“, — „a szegény nép, a rutén és oláh parasztok, magyar jobbágyok pedig vasvillára keltek, hogy a Rákóczi nevében szabaditást ígérő kurucok fegyvertársai, a tatárok ellen védekezzenek.“ (86., 87., 88. 1.). Ellenben Károlyi, hivatalos jelentésében, miután egy vármegyei ember nevezetes nyilatkozatát közli: „miért kell fegyvert fogni azon ellenséghez (t. i. ellenség ellen), hiszen nem bántanak azok minket!“ — részletezi, hogy mennyire nem akart a török-tatár ellen fegyverre kelni a föld népe. Aztán igy folytatja: „Valamint ők nem bántották az ellenséget, az is sohul sem rabolt sem égétett legkissebbet is, hanem Szigetnek az végin két rósz házat, es Bagosi reá való ütése után, azoknak jelére, az ,kik étcaka tatárok elszélyedtenek : három falukban az havasok alatt kiben három s kiben négy házat égetett meg.“ (Folyt, köv.) * Az egész cikksorozat megjelent a »Magyarország^-ban
