Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-04-23 / 14. szám
2 MAGYAR PAIZS Lajos Törökországba menekült — pihenőt kaptunk. Az eléggé csinos városkában elkezdtünk kóborogni. Egyszer csak látom, hogy egy elég jó képű házból, egy még jobb képű asszony néz kifelé és mellette egy cserép szegfű az ablakban és azon 2 kinyilott piros szegfű. Hetyke és nyegle módon — amit ma már restellek — odaszólok legényemnek, hogy János menjen kérje el azokat a szegfűket. Azt hittem, hogy a szép szemeimért rögtön meglesz, hogy én aztán a többi velem levő tisztnek elhenceghessek vele. De a János visszajött, hogy a szegfű nem eladó. A baj társak persze kinevettek és a dolog el volt intézve. Mi aztán sétáltunk tovább. Visszaérkezve a ház elébe, ugyanekkor ért oda egy pár ezer főből álló fogolyszállitmány. Ők is pihenőt kaptak, főleg azért, hogy a lakosság élelemmel lássa el őket. A mi szép asszonyunk is megindultan és sajnálkozva osztott szét köztük mindent amit csak házában előtalált, majd dolgát végezve, nézte őket tovább az ablakból. És mig mi is adtunk nekik amit tudtunk, főleg dohány- neműt, észrevettem, hogy az asszonyunk nagyon sokszor törüli ki szemeiből az előtörő könnyeket. Ez december elején volt, s leghavasabb, legszárazabb szerbiai szezonban. És egyszer csak ott áll előttünk eg\r fogoly teljesen mezítláb, hogy az Isten hidege majd megvette. Nagyon megsajnáltuk a szerencsétlent és az egyik bajtársam odaszól a legényének, hogy a málházóban van egy pár fölösleges bakancs, hozza el és adjuk oda ennek a nyomorultnak. Úgyis történt. Akarunk tovább menni, mire egy cseléd forma leány ott terem a bajtársunk előtt és átad neki 2 szép piros szegfűt azzal, hogy a goszpoda küldte a goszpodin parucsniknak. Éhez fölösleges több megjegyzést fűzni. Mikor megindult a nagy offenziva, az egész országban össze-vissza menekültek az emberek. Főleg a nők és gyermekek, különösen Belgrádból és az előnyomulási vonalból. Jagodina például békében 4000 lakost számlál és mikor mi ideértünk, mintegy 10000 főnyi lakosság szorongott a városban. Mindjárt az első napokban feltűnt egy szép asszony. Magas termetű, barna, előkelő megjelenésű, éj fekete nagy szemekkel és pici cseresznyepiros szájjal. Egy kis 6 éves fiúcskával. Megtudtuk, hogy Belgrádból menekült, ahol emeletes palotában lakott, az ura őrnagy, hogy mi van vele nem tudja, más ruhája nincs csak ami rajta van és hogy nagy nyomorúságban él. Az egész megjelenése olyan volt, hogy ha az ember látta, minden hátsó gondolat nélkül, csak a legnagyobb tiszteletet adhatta meg ennek a szép asszonynak. És látszott rajta, az egész lényén az az önismeret, hogy még a háborúk durvító forgatagában is képes magát annyira értékelni, hogy vele szemben az erőszakos megnyilvánulások már csirájában eltörpülnek. De hát a nagy nyomor, az a nagy kerítő! Erre számíthatott egyik magasabb rangú tisztünk, mikor hálójába akarván keríteni a szép őrnagynét, nagyobb összegű pénzt juttatott hozzá, félre nem magyarázható célzattal. Nem személyesen tette, es igy nem is utasíthatta vissza. Ellenben másnap a tiszt ur kap egy nyugtát az ottani Vörös- Kereszt kórháztól, melyben egy nagyobb összegű pénz van nyugtatva, melyet X őr- nagyné juttatott a kórház céljaira. És többet nem is láttuk a szép asszonyt, eltűnt a városból. Ennek ellenében aztán produkált az Élet színtársulatának Nyomor nevű rendezője egy olyan jelenetet, melyet idáig elképzelni nem is tudtunk. Se a kloakákban, se az ejjeli menedékhelyeken, se sehol a világon. Éhez a háború borzalmai kellenek. Mikor a kezdetleges közigazgatást megindítottuk, külön osztálya volt az egyesített közerkölcsiségnek és közegészségügynek. Odahaza is kis könyvecskét kapnak az ilyen nők, itt is úgy történt. Egyik reggel megjelenik egy molett, 30 év körüli, kellemes megjelenésű, jól öltözött asszonyka. Mindenáron a parancsnokkal akar beszélni. Bejut hozzá és parancsnokunknak majd tátva maradt a szája, mikor a kitüntető és legudvariasabb köszöntés és székkel való megkinálás után, az asszonyka rögtön kirukkol, hogy ő egészségügyi könyvecske tulajdonosa óhajt lenni. Látva parancsnokunk meghökkenését, könnyezve, akadozva folytatta : — Kapitány ur . . . nem voltam ilyen sohse, de a nyomor ... Az uram magas állású pap, hogy hol van nem tudom . . . ide kerültem . . . nincs semmim . . . magam vagyok teljesen . . . öngyilkos nem tudok lenni . . . élni kell . . . csak azt kéiem . . . hisz kapitány ur megteheti . . ., hogy csak a tisztek ... ne a katonaság is . . . És szegény asszony nem kapta meg a kis könyvet. Megtudva, hogy szavai teljesen fedik a valóságot, a tisztikar pénzt gyűjtött össze, átadta neki és kocsin katonai őrkiséret mellett visszaküldtük az üresen hagyott plébániára. Lehet, hogy ilyenek miatt a németek meg a bolgárok, de tán még a csehek is kinevetnek bennünket, de elégtétel nekünk magyaroknak az, hogy látjuk, miszerint sokkal szívesebben, örömestebb és minden kényszer nélkül kedveskednek a rácok nekünk. Szinte látszik rajtuk, hogy el se tudják képzelni, miszerint a magyaroktól valami komiszság származzék. Mostanában itt volt az ezredesünk felesége és ezt megtudva, mindennap más és más család hölgyei hozták virágjukat tiszteletük jeléül. De a legkeilemessebb meglepetés az volt, mikor Jagodina képviselőjének Gyóka Gyorgyevics-nek — Pasics jobb keze! — a felesége állított be és felajánlotta szőlőjüket, villástul, parkostul, kertestül, mindenestül a tisztikar számára. A villán magyar lobogó leng, szerb felírás helyett „Dódika villa“ olvasható és a terasz szép parkján a már feslő bimbóju rózsafák közt gyönyörködünk a Balkán hegyek ilyenkor meseszép szin- pompáján. Itt csupa barack, ott csupa cseresznye, ott csupa szilva, ott meg csupa orgona és ez most mind nyílik. Itt rózsaszín a hegyoldal, ott tiszta fehér, gyönyörű felséges panoráma, amit mind a szerb nőknek köszönhetünk, mert szépen és mert lovagiasan bánunk velük. (He.) HIVATALOS HIRDETMÉNYEK. T ▼ T Az 1898. évben, valamint az ezt megelőző években született és elmaradt népfelkelőkötelesek bemutató szemléje Zalaegerszegen 1916. évi május hó 1. napján a központi óvoda földszinti helyiségeiben fog megtartatni. A szemle reggel 8 órakor kezdődik. Minden népíelkelőköteles pontosan tartozik megjelenni. Zalaegerszeg, 1916. április 12-én. A császári és királyi hadtengerészeti akadémiába való felvételre pályázat hirdettetett. Feltételek a városházán a hivatalos órák alatt megtudhatók. Zalaegerszeg, 1916. április 8-án. A pozsonyi cs. és kir. hadbiztosság 10988 —1916. számú átirata szerint a hadügyminisztérium a szőlőtőke egy éves hajtását (úgynevezett venyigét) póttakarmány céljaira felhasználni szándékozik. Felhívom a szőlőbirtokosokat, hogy a rendelkezésre álló mennyiséget kilogrammonkint, vagy métermázsánkint kifejezve, a városházán (I. em. 2. sz. a.) 8 napon belül jelentsék be. Aki nem bocsátja a venyigét rendelkezésre, attól lefoglalás utján veszik el. Önkéntes átadás esetén az átvevő katonai hatóság 1 — 2 koronányi térítést fizet métermázsánként. Zalaegerszeg, 1916. április 1 1-én. A lóállománynak lehető kímélése érdekében a hadügyi közigazgatás a lovaknak részben leendő pótlását megfelelő számú vontatókutyák alkalmazásával kívánja eszközölni, azért az erősebb és vontatásra alkalmas kutyáknak összeírása rendeltetett el. Felhívom tehát a város közönségét, hogy akinek birtokában erős, vontatásra használható kutya van, hivatalomnál (városháza, I. emelet, 2. sz. a.) 1916. május hó 1-ig feltétlenül jelentse be. Bejelentendő az eddig még be nem gyakorolt kutyák közül is a német doggok, a rövid és hosszuszőrü bernáthegyi, az újfundlandi és brombergi kutyák, valamint valamennyi erősebb testalkatú illetve nagyobb fajtájú kutyák. A bejelentés elmulasztása büntetést von maga után. Zalaegerszeg, 1916. április 8-án. Dr, Keresztury sk. h. polgármester. __________ 1916. április 23. Ba llagj Aladár a „Száműzött Rákócziról“,* — Akadémiai felolvasás. — (Hatodik közlemény.) Franciaországban pedig . . ., szinte látom azt a szép férfit, azt az öles alakot, amint hősi, tragicus múltjának hírétől körülsugározva, szelíden és méltósággal fogadja a honneuröket a lovagiasság termőföldjén, a francia nép körében, melyet elbűvöl és meg- igéz. Látományom nem a phantasia szüleménye, hanem történelmi bizonyosság. XIV. Lajos udvarának legelső, hangadó egyénisége, Madame de Maintenon 1713 junius 19 én, nálunk eddig ismeretlen levélben igy irt róla Madame la princesse des Ursins hez: „Idegen ember Franciaországban soha olyan sikert nem aratott, mint Rákóczi (jamais ét- ranger en France n’a mieux réussi que celui- lá); szeretik, utána járnak, becsülik; senkinek sincs terhére s maga sincs zavarban soha; érzéké van minden iránt: bölcs és kegyes, amellett egyszerű minden affectátió nélkül.“ Más alkalommal, aug. 21-én pedig azt Írja, hogy Rákóczi „mind jobban-jobban tetszik; egyszerű ember, aki keveset beszél, de akinek mindenféle ismeretei vannak, nagy vadász, szereti a zenét és a színházat, ért a kertészethez és építészethez, minden szép iránt érdeklődik. Azt mondják, legnagyobb fájdalmat okoznak neki a hozzátartozóknak szenvedései; mert egyébként ő maga minden pompa nélkül él és mindent tud nélkülözni.“ Mi más e kép, mint művészi kiábrázolása magának a Majestas fogalmának. A la „Batu khán“ Mikor Rákóczi Franciaországból Törökországba ment, eltökélt szándéka volt, s ebben a törökkel folytatót tárgyalások során hajthatatlan maradt, hogy 1. siker esetén visszaállítja Magyarországot és Erdélyt 1686 előtti állapotába. Viszont a töröknek köteleznie kell magát arra, hogy egy talpalatnyit sem hódit Magyarország területéből. 2. hogy csakis önállóan, keresztyén hadsereg élén vesz részt a törökök hadi vállalatában s török csapatok vezérletét semmi szin alatt sem fogadja el. 3. hogy a szultán tatár hadakat, vagyis rendetlen, rabláshoz és pusztításhoz szokott katonaságot nem zudit magyar területre. Szóval Rákóczi megállapodása a törökkel, őt, nagypolitikát űző mintaszerű keresztyén fejedelem gyanánt mutatja be, aki hazája függetlensége érdekében idegen segítséggel él ugyan, de a legnagyobb gonddal ügyel arra, hogy a hadjárat alatt iehetőleg minden kárt és veszedelmet elhárítson hazájáról. Én, a diplomáciái akták világításában, igy látom az 1716—17-iki török háború dolgát. Szerzőnk mindezt épen megfordítva szemléli. Szerinte Rákóczinál nem a haza, hanem trónjának önző érdeke a döntő. Még azt is kineveti, aki — mint például Thaly Kálmán — Rákóczit hazafinak tartja s fennen hirdeti, hogy Rákóczi szövetkezése a törökkel VI. Károly császár ellen, poklokra való magában véve azért, mert a török „pogány“, akivel igaz keresztyén fejedelemnek nem szabad megalkudnia. (Folyt, köv.) * Az egész cikksorozat megjelent a »Magyarorszag^-buii.
