Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-03-26 / 11. szám
2 MAGYAR PAIZS 1916. március 26. Rákóczi, mint a király vendége és asztaltársa (convive et commensal du Roi), az első asztalnál foglalt helyet, a vérbeli hercegekkel együtt, azok után, de a bibornokok, a főmaréchalok, a dúc et pairek és a főminiszterek előtt.' Miként helyezkedtek el a király asztalánál: egykorulag jegyezte föl, alkalmasint az udvarmesteri céduláról, Rákóczi egyik belső embere, Szatmári Király Ádám. Eszerint „az első asztalnál ettenek: 1. Bourbon herceg, 2. Dümeu herceg, 3. Túloz gróf (mind a három vérbeli herceg), 4. Urunk ő Felsége" (t. i. Rákóczi) stb.; vagyis a szokásos ovális táblánál, udvari nyelven kifejezve, a vérbeli hercegek kivételével: touts les autres convives ont passé la main ä Rákóczi. És ha a király Rákóczit nem a néven, hanem Monsieur-nek szólította: ezzel annak éppen souverénitását ismerte el. XIV. Lajos ugyanis egyetlen franciát sem szólított Mon- sieur-nek, mely — eredetében hűbéri cim (mon Sieur vagy Seigneur) — magában, „tout court“ használva, azt jelenti, hogy „uram“ : már pedig a király egyetlen alattvalóját sem ismerhette el urának. Élőszóval az agnatusok cime a király ajkán, Monsieur le Prince de Condé“, „Monsieur le Dúc de Bourbon“, még a trónörökös ur. Ez kevesebb mint a Monsieur, Magában: mert csak azt jelzi, hogy a trónörökös „ur, de nem azt, hogy „ura“ lenne a királynak. E szerint a „Monsieur“, „tout court“, mint megszólítás, miután elsőbbséget ad a megszólítottnak a király fölött, oly nagy cim, melyet XIV. Lajos, az udvariasság legmagasabb foka gyanánt, testvérén kívül, csakis uralkodó fejedelmekkel szemben használt. És mivel Rákóczit tényleg Monsieurnek szólította, „tout court“, ezzel ki akarta fejezni, hogy őt uralkodó fejedelemnek tekinti. Ez a történelmi igazság, melyen nem változtathat se a jóakarat, se a rosszakarat. S mindez csak azt mutatja, hogy szerzőnk r.em tudja mi az az „incognito“, nem tudja mi a „hivatalos“, a „félhivatalos“ és a „nem hivatalos“, a nem tudja mi a „rangsor“, nem tudja mi a „souverain“, nem tudja mi a „címzetes“, nem tudja mi az „udvaronc“, nem tudja mit jelent az „udvarban“ és mit jelent az „udvarnál“. Szóval nem tud arabusul. Nem ártott volna, mielőtt a világ leg- szabályozottabb udvari életének ismeretésébe kezdett, legalább is egy udvari furirtól leckét vennie. nagyságos asszonyom, legyen kegyes a fogadási dijat is kitűzni, annál biztosabbak leszünk az ön tervének a kivitelében. De még egyet kívánok, még pedig azt, hogy a publicistának el nem árulni ebből semmit. — Hallgassanak ide, ha már e nagy munkára vállalkoztam, akkor már el is kell árulnom annak a tervét, annál inkább, hogy beakarom bizonyítani az ő tiszta életét . . ! Én leszek az, aki csábítani fogom őt, hiszen a rossz nyelvek egyidőben annyi alaptalan vádat dobtak felénk, hogy őt még jobban izgatta az mint engem! Legís legelsőbb és legnagyobb bizonyítékok lesznek a levelek, magát felhatalmazom arra, hogy a tőle jött sorokat felbontja, az enyéimet pedig, mert nyitva küldöm a postára, elolvassa és lezárva továbbítsa. Ami a fogadási dijat illeti, mert a jegyző ur illette őt először azon ocsmány váddal, tehát a két pej lova, vagy annak ára lesz kitűzve, amit jótékony célra adok azon nap, ahogy meglesz nyerve általam a fogadás. De ha én vesztek, akkor az „Erdészeti Lapok“-tól jött évi irói dijat megkétszerezve adom ... Jó lesz ?! Általános helyeslés volt erre a felelet, csak Niki erdész volt izgatott és nem helyeselte asszonyának e munkáját. — Nem szeretem, baj lesz ebből, nagy baj, megőrli idegeidet . . . De ki is doblak abban a percben házamból benneteket, ti vén szamarak . . ! Éktelen kacagás lett ezen kijelentésre a válasz. * * * Megkezdődött a nagy munka! Mentek, „XIV. Lajos uralkodói gőgje“, amiről szerzőnk beszél (11. 1. ) Rákóczival szemben sohasem nyilvánult. Talán az a visszataszító „gőg“ szó sincs helyesen mondva. Talán igazabban lehetne helyettesíteni „uralkodói öntudattal.“ Mert az áramlik a Roi Soleil minden tettéből, „Semmit sem kell féltékenyebben őriznünk, — úgymond — mint azt a mindenek fölötti elsőbbséget (pré éminence), mely az általunk elfoglalt helynek legnagyobb szépsége. Mindent, ami azt jelzi vagy fenntartja, végtelenül becsesnek kell tartanunk; mert az nemcsak a magunk érdekét érinti, hanem olyan jószág, melyért számadással tartozunk az országnak (au public) és utódainknak. Szerzőnk, miután elmondja, minő „tévedés volna azt hinnünk, hogy XIV. Lajos bárminemű személyes rokonszenvvel viseltetett Rákóczi ügye iránt“ (9. 1.): azt a megjegyzést teszi, hogy „kevesebbet nem tehetett XIV. Lajos, mint hogy a francia partra érkező Rákóczit legalább szívesen fogadja.“ (11. 1.). Azt hisszük megfordítva helyesebb lenne a mondat: „a király többet nem tehetett, mint hogy szívesen fogadja Rákóczit.“ Ez pedig azért helyesebb, mert benne van egyfelől az a morális obligón alapuló lehető legnagyobb személyes rokonszenv és jóindulat, melynek léte XIV. Lajosnál Rákóczi egész franciaországi tartózkodása alatt konstatálható: másfelől benne van a tényleges nagypolitikai helyzet kényszerűsége, mely lehetetlenné tette, hogy Rákóczi nyilvánosan fogadtassák mint Erdély souverain fejedelme. Egyébként minden jel arra vall, hogy XIV. Lajos Rákóczi személye iránt is igazi vonzalommal viseltetett. Csak ez lehet a magyarázata annak, hogy szokása elenére, rendkívül intim lábra helyezkedett vele. Mindjárt kezdetben jónak látta (il trouva bon), hogy a Sárosi gróf csatlakozzék hozzá délutáni kerti sétája alkalmával, midőn senki más nem kisérhette, mint legbensőbb tisztjei. Még nagyobb bizalmasság jelének tartom, hogy később Rákóczi XIV. Lajos felkelésekor már a családi bemenettel (entrée familiére) is járulhatott a király elé. Ez alkalommal a király körül csak vérbeli hercegek s legbizalmasabb emberei jelenhettek még, kikkel a meg ágybanfekvő király minden szertartás nélkül egészen családiasait (tout íam ilérement) beszélgetett. jöttek a levelek, a csábitó, szirén hangú sorokra kimért, hideg válaszú sorok, mind gyérebben! De még nem jött a döntő, pedig immár egy esztendő is elmúlt . . . Sok, sok heti pauza után jött egy, az asszonynak pir szökött arcába, rettenetes lelki tusát vívott, kiment a nagy természet ölére, hogy ott feledje némileg a megalázó sorokat. Szombaton összegyűlt a három férfi, felolvastatott a levél is. Csend következett utána, melyet a földbirtokos szava megszakított. — Ez még semmi! Ebből még mindig az gyanítható, hogy a vén kecske is megnyalja a sót, hosszú kérés és unszolásra. Ha egy teljesen elutasító üzenet jön, az lesz a döntő. Az erdészné homlokán az erek majd kipattantak az izgalomtól. — Borzasztó, rettentő, mire válla lkoztam! Már eddig is mivé sülyedtem előtte, mit szólhat jellemem felől az eddigi levelek után is. Mindegy már, hiszen ez életben, bár az ő erkölcse védelmében is vettem fel a harcot, kerülni fogom őt és még egy levelet irok, egyet, amely döntsön is már egyúttal, hiszen őrületbe sodor ez a rettentő hosszadalmasság ! Leült és irt, hangosan sercegett a toll, s amikor készen lett, behozta és a három férfi elé dobta, akik mint pribékek, hideg, szemtelenséggel futották át a sorokat. Éppen heted napra megjött a válasz . . . A döntő válasz, amely a maga tisztaságában állította elé a doctor erkölcsét. A három férfi sápadtan olvasta el a levelet és megindultan nézte az asszonyvédő kitörni készülő könnyeit. Aki a dr. Flórián Árpád becsületéért felvett harcban, vele szemben elvesztette az önmagáét ! ! ! korán itt hagytál bennünket . . . Avagy talán csak az a külömbség, hogy mi későbben megyünk. Csendes ember voltál, mégis milyen hamar célt. értél. Milyen sokféle az ember! Ahány, annyi féle. Még egy családban, egy testületben is más-más. Te csendes voltál, mint a mély folyam. És komoly. Üres élccel nem foglalkoztál; s csak néha vont orcádra derűt egy-egy jobb humor. Nem vezérkedtél és nem kiabáltál, de hivatalodnak és hivatásodnak a helyén — katona a posztján — olyan erősen állottál, mintha gyökeret vert volna láhod. Szép értelmi vagyonod mellett szerény voltál; vagyis inkább épen ezért; jóságod következtében szelíd. S az igazságnak, a legnagyobb tudománynak az ismerete és szeretete miatt becsületes ember voltál. S az maradsz, mert hiszen sok ezer emberben föl fogsz támadni, azokban, akiket tanítottál. Ilyen voltál kedves bajtársunk. És még olyan is, mint a gyertyaláng, mely világit másoknak s minél jobban világit másoknak, annál gyorsabban fogy önmaga, emésztődik s hamar végsőt lobban. Hamar végsőt lobbant a te életednek is a lángja, Barátunk! 42 esztendőnek nem sok derült tavasza után. Ám, te most már boldog vagy. De mivel vigasztalsz minket? * Laux Rezsőt, egyik jó tanárt elragadta körünkből a halál. Előbb a pesti, majd a bécsi kórházba ment. De menthetetlen vala. E hó 20-án szállították haza holttestét Zalaegerszegre s 21-én temették el díszes, szép nagy temetéssel. A családi koszorúkon kívül szép koszorút tett koporsójára a tanári kar, a tanuló ifjúság, s külön a IV. osztály, melynek osztályfőnöke volt és a Zalaegerszeg- vidéki Hitelszövetkezet, melynek igazgatósági tagja volt stb. A sírnál Suszter Oszkár tanár kollegája mondott megható búcsúbeszédet. A család gyászjelentése a következő: özv. Laux Rezsőné szül. Miszory Mariska úgy a maga, gyermekei: Veronka és Panczi, valamint az összes rokonság nevében a Mindenható Isten akaratában megnyugodva, fájdalomtól megtört szívvel jelenti Laux Rezső zalaegerszegi főgimn. tanár folyó évi március hó 14-én, életének 43-ik, házasságának 8-ik évében, hosszú szenvedés utáni el- hunytát. A megboldogult földi maradványai március 21-én délelőtt 10 órakor fognak a Tiittőssy-kápolnából a rom. kath. temetőben elhelyeztetni. Az elhunytért a gyászmise ugyanaznap délelőtt 9 órakor fog a zalaegerszegi plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Zalaegerszeg, 1916. évi március hó 20-án. A feltámadás reményében ! A tanári kar gyászjelentése: Mély fájdalommal jelentjük, hogy szeretett tanártársunk, tanárunk Laux Rezső áll. főgimnáziumi r. tanár életének 43-ik és tanárkodásának tizennyolcadik évében hosszú szenvedés után Bécsben csendesen elhunyt. Tanári munkásságának mind a tizennyolc évét intézetünkben töltötte. Tudásával, szelíd, jóságos szivével mindnyájunk lelkében maradandó emléket biztosított. Folyó hó 21-én d. e. 10 órakor fogjuk utolsó útjára kikisérni a Tüttőssy-kápolnából. Az engesztelő szent mise-áldozat folyó hó 21-én 9 órakor lesz a helybeli plébánia templomban. Zalaegerszeg, 1916. március hó 20-án. Legyen áldott emléked! A zalaegerszegi áll. főgimnázium tanári kara és ifjúsága. FARAGÓ BFFA maofpörgfetö gyárában magvak, mindenfajta díszfák, cserjék, gyümölcs-csemeték ZALAEGERSZEG. 1-6 (Folyt, köv.)
