Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-09-17 / 32. szám
XVII év Zalaegerszeg, 1916. szeptember i7 32. szám Előfizetési ár: Egy évre K +‘04 Fél évre K 20+ Negyedre K 1.04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: LENGYEL FERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER Erdély és az agrárpolitika. Minden jelentős kérdés között, — amely most a magyar elméket és sziveket foglalkoztatja —- a legjelentősebb kétségtelenül a félig-meddig kiürített Erdély kérdése. Nemcsak a menekülők százezrei sorsán érzett részvét, nemcsak az újabb román invázió az, ami Erdélyre nagy mértékben ráterelte a figyelmet. Erdély dolgai mindig napirenden voltak és ebben a nehéz órában még azoknak, akik talán nem egészen bűnösök az Erdélyben most történő dolgokért, bünbánólag keil verniök a mellüket s vissza kell gondolniok arra, hogy mennyi mulasztás történt Erdély gazdasági és társadalmi, sőt talán politikai megerősítése körül is. Ha ez a sok mulasztás nem történik, ez a körülmény a legbiztosabb védőbástyája lehetett volna ebben az irtózatos világháborúban Erdélynek: Mindazok, amik most történnek, elsősorban a magyar agrárpolitika vezetőinek szolgáih'Stna^ nagy elégtételéül. Amikor Darányi ígnáe a ruthén akcióval egyidejűleg megindította ü székely népmentő akciót, tudatában volt annak, hogy a végek megerősítése elsőrangú nemzeti es közgazdasági szükség. Milyen lekicsinyléssel találkozott azonban mindig ez az akció még azok körében is, akik nem tudták felfogni, hogy egypár condrás és harisnyás magyarnak gazdasági jólétét emelni, egészséges lakóházakat építeni, népjóléti és társadalmi intézményeket szervezni, kipusztult legelőket feleleveníteni, a székelyföld állatállományát megnemesiteni, stb. sokkal többet jelentett volna Erdély integritása szempontjából, mint bármi más védelmi intézkedés. Sajnos, ezt az akciót is csak kis eszközökkel és nem nagyon régen kezdték, úgy, hogy mind az az igyekezet, amit Koós Mihályék, Dorner Béláék, Drexler Béláék és lelkes munkatársaik a munkába befektettek, nem teremhette meg a gyümölcsét. A végvidékek magyarsága minden jó igyekezet dacára nem tudott lábra állni, nem tudott felülkerekedni azokon az elemeken, amelyeket egyrészt itthonról, másrészt külföldről folyton támogattak. Az uj honmentő munka nem tudott tető alá jutni, mert nem kezdtük eléggé idejében és nem volt rá elegendő költség. A bevégzett tényekkel számolni is kél!. Tehát most ne PőSClr mrehányás, egyik lŐszíü,'! sem, hanem vessük latba minden erőnket, hogy a fenyegető veszedelmet mielőbb elhárítsuk. Vessük latba minden erőinket, hogy azt a kárt, a mit az álnok román betörés okozott Erdély lakóinak, mielőbb, nemcsak önkéntes adományokkal, — de az eddiginél okosabb gazdaság-politikával, agrárp ol itikával b egyógyitj uk. Ennek a hiánya okozta azt is, hogy gazdaságpolitikai téren a szomszédos Romániával mindig harcban kellett állania, holott, ha Erdélynek meg lett volna a fölénye, máskép lett volna. Hogy mi mindent mulasztottunk eddig Erdéllyel szemben, azt a gondolkodó és igazságos emberek amúgy is tudják. Erdély sorsán tépelődve tehát szálljon a szivünkbe az igazságosság és Erdély további jövőjének megalapozásánál ne a nagystílű, hanem az ésszerű, a viszonyokkal számolni tudó gazdasági politika vezessen bennünket. Gyöngyszemek az erdélyi háborúból. Egy orosz alezredessel beszélgettem, inkább csak gagyogtam, ezelőtt 4—5 héttel. Azt mondja, hogy az oláhok valószínűleg fölkelnek a központi hatalmak ellen. — Direkt a magyarok ellen és nem valószínűleg, hanem bizonyosan. Egészítettem ki én. Nekem jussom van tudni, de miből sejti ő? gondolám. Az ő logikája más alapon van. Rajtunk kívül tudta ezt j t?ján még egy harmadik ember: Harc a levegőben. Volhynia 1916 augusztus 30. „Egy ellenséges repülőgépet légi harcban lelőttünk“ mondja röviden a vezérkari jelentés. Megpróbálom, talán eltudom érni azt, hogy beleképzeljék magukat a helyzetbe otthon is, talán el tudom érni, hogy lényüket kis részben azaz érzés járja át, mint a mienket, akik szemtanúi voltunk ennek a — minden otthoni élvezetet felülmúló — „epizódénak. Korán reggel arra ébredtünk, hogy repülőgépek jönnek-mennek. Jól halijuk a motor berregését s szép tiszta idő lévén, kutatva , néztük az eget. Egyszerre feltűnik a gép. ; Találgatjuk kié? A muszkáé, vagy a mienk? Távcső nem volt kéznél s igy a tüzérség döntötte el a vitát, mert a muszka tüzérség lőni kezdte a repülőgépet. Minden idegünk megfeszült s mikor egy-egy srappnell a gép közelében robbant el, szinte szerettünk volna odakiáltani neki, figyelmeztetni a veszélyre. S mert másként segíteni nem tudtunk, hát jó harctéri nyelven bíz kifakadtunk „a fene egye meg a muszkáját“ majdnem eltalálta. Ámde fent is látták a veszélyt s hirtelen a gép oldalra ment s lejebb szállt s igy a tüzérség egyelőre irányt tévesztve összevissza lövöldözött minden irányban, csak a repülő felé nem. Nagy is volt az öröm a földön! Most már kárörömmel élveztük a lőszerpazarlást s mellettem többször hallottam amint az embereink egymásnak mondogatták: „nézd a muszit, milyen rövidet lőtt.“ Majd gúnyos felkiáltások hangzottak: „hosszabbat muszka“, stb. Egyszerre azonban fájdalmas síráshoz hasonló hangot hallunk; mi már tudjuk, hogy a fent robbanó srappnell hüvelye esik le. Bezzeg egyszerre olyan csend lett, hogy még a gombostű leesését is meg lehetett volna hallani, mindnyájan lebujtunk s figyeltük mely irányból és hova csap le a hüvely, mert a hangból majdnem biztosan meg lehet a lecsapódási helyet állapítani. Utána megint csak a repülőt keressük, de addigra az már eltűnt az orosz vonal mögött, hogy uj hírekkel és fényképekkel felszerelve jöjjön vissza. Alig egy óra múlva ismét bugást hallunk. A hangból következtetünk az irányra, s megállapítjuk, hogy az ellenség felől több gép közeledik. Bizony ekkor még nem sejtettük, hogy milyen élvezetben lesz részünk. Mert tessék elhinni, egy ilyen légi csata — különösen, ha az ellenség vereségével végződik — megéri az árát. Tudniillik semmit sem fizetünk érte. A berregés egyre erősbödik 3 már megállapítottuk, hogy két ellenséges és két német gép van harcban egymással. Hirtelen géppuska kattogást hallunk a levegőben. Most már fokozott érdeklődéssel figyelünk s látjuL hogy a német gép van felül s állandóa"1 lövi a muszkát. Az egyik orosz gép már menekülni akar s sikerül is. De a másik nlar annyira megrongálódott, hogy menekülje nehéz s igy a jobbik módot, a leszállást választja. Igen ám, csakhogy a német gépek arra törekszenek, hogy ez a leszállás a mi vonalunk mögött történjék s ezért e^y percre sem hagynak békét a muszka gépnek, hanem folyton lövik és mint a héja, úgy kerülgetik folyton osan merész változásokkal. Egyszerre fehér füst- felleg takarja el a kilátást. A muszka gép benzi'hartálya felrobbant: hiábavaló minden kísérlet. Mi a végsőkig megfeszült idegekkel figyelünk. A muszka még egy ideig tartja magát» majd oldalt billenik, azután felfordul s ég ve zuhant az orosz állások mögé 50 méterre- Neki bevégeztetett. Természetesen a muszkák sem lőttek, hanem várták a harc végét s aö izgalom tetőfokán még vagy tiz másodpercig nem szóltak a puskák. Ezt az időt hasznahák azután fel repülőink, hogy a biztös lelövéstől megmeneküljenek _az eltávozásra. S ideje is volt, mert az or oszok bosszuvágytó1 sarkalva, rettenetes tüzérségi, gya:°gsági és géppuska tüzet adtak le de rfNnt a közmondás mondja: „bátraké’a szerűncse“ s tényleg repülőink baj nélkül térhette k JÓ1 megérdemelt pihenésre. Sch. H.
