Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-01-30 / 4. szám
XVII. év 4. szám Zalaegerszeg, 1916. január 30. Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2‘04 Negyedre K 104 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: LENGYEL FERENC, BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETEDKÉNT EGYSZER Akié a fölé, azé az ország. A magyar nemzeti és demokratikus földbirtokpolitika megoldását régóta sürgetik azok, akiknek még a háború kitörése előtt is az volt a meggyőződésük, hogy Magyarország lakosainak boldogulása a legszorosabb összefüggésben van a magyar mezőgazdaság fejlődésevei. Ezt a meggyőződést a világháború csak megerősítette. Egész természetes dolog tehát, ha a Magyar Gazdaszövetség már a háború befejezte előtt, a döntő győzelmek előestéjén tanácskozás tárgyává tette azokat a kérdéseket, amelyektől függ a magyar mezőgazdaság jövő fejlődése. A kiinduló pont a tanácskozásoknál az volt, hogy a mezőgazdaság jövőbeni fejlődését elsősorban is az ember mozdítja elő, maga a föld- mivelő, ennek a földmivelőnek kell tehát okos törvényekkel, célravezető társadalmi és törvényhozási intézkedésekkel a birtokában levő szántóföldö'n egy oly várat építeni, amelynek védelme alatt meg tudjon felelni nemcsak gazdasági, hanem immár bízvást mondhatjuk történelmi hivatásának. A szántóföld a legnagyobb erőssége az országnak. Sajnos azonban ez az erősség épen olyan szabadforgalom tárgya volt mint valami bolti árucikk. Ma Ma hitvány lett az Elet, Ma a Halál igézet, Ma örömöt nem érünk, Ma csak bom a részünk, Ma fiatalon halnak, Ma csak fájások vannak. Ma zordak a vágyások, Nincsenek mesék, álmok, Ma vigaszt a vallás ád, Enyhét csak az imádság, Ma fiatalon halnak, Ma csak fájások vannak. Ma hinni kell tanulnunk, Ma hősökért zokogunk, Ma ragyogást feledünk, Ma jobb időt epedünk, Ma fiatalon halnak, Ma csak fájások vannak. Wiassics Tibor. A megtépett egyenruha. Korporai Szentgyörgyi lepattant a Komp. Kommandó dekkungjába: „Főhadnagy urnák jelentem alássan, ki van osztva a ruha. Maradt még öt emberre való, azt a manipuláns őrmester ur majd holnap visszaviteti.“ Feszesen szalutált s egy „stramm Wen-- dunggal távozni készült. A köpenyén hátul valami tiz folt látszott csak úgy félig meddig odavarrva. A Stellungban nem igen tűnik föl, A rossz törvények sőt még inkább az egymásra torlódó-, és a legtöbbször logikai összefüggésben nem álló törvényhozási intézkedések halmaza szinte hihetetlen gyorsasággal forgatta ki a magjmr földművelőt otthonából, vonta el tulajdonképeni hivatásától. Ezeken a bajokon kell tehát segiteni háború utánra, s iegelsősorban azt kell biztosítani, hogy a magyar föld maradjon magyar kézen, maradjon azok kezén, akikben meg van a testi és lelki készség arra, hogy kezelésük alatt a magyar szántóföld jövőben is megtud felelni nagy gazdasági és történelmi hivatásának. A háború máris sok tanulságot hozott felszínre, s igy az uj birtokpolitikának alapjai kezdenek kifejlődni. Az ellenség által feldúlt felvidéki falvak lakói részére a törvény kimondja az elidegenítés tilalmát. így kell eljárni azokkal szemben is, akik mint rokkantak vagy mint évek hosszú során át Amerikában éltek,futnak majd szántóföldhöz. Egy szóval alapvető tantétele a demokratikus nemzeti földbirtokpolitikának, hogy a földbirtok hihetetlen nagy mobilizációját meg kell szüntetni, a földbirtok állandó egy kézben maradását biztosítani kell. Ehhez természetesen nemcsak bizonyos elidegenítési tilalmakra, hanem az örökösödési törvény megváltoztatására, a földteher ha rongyos, vagy piszkos az ember, de ruhakiosztás után, mikor még fölösleg is van, kissé furcsán hatott Káplár ur Szentgyörgyi. „Gyere csak vissza fiam! Hogyan nézel te ki ? Kiáltott utánna főhadnagy ur, „Cuki“ te nem kaptál ruhát!“ „Főhadnagy urnák alássan jelentem, jó ez még nekem.“ „Mióta vagy itt?“ „A decemberi marssal jöttem tavaly, jelentem alássan.“ „Ejnye, fiam, ejnye, hát járna már neked uj ruha. Ami megmaradt, mindet hozzátok ide“. Lerakták az öt emberre való sok jó ruhát. Otthon tizen is föl tudnának belőle öltözködni, annyi minden volt: meleg alsók, bekecs, térdmelegitő, béllelt cipők, érmelegitő, hósapka, nyakravalo kendő, blúz, nadrág, köpönyeg, vízálló csuklya, bundás keztyü, szóval minden, ami csak ráfér egy csász. és kir. bakára. „No fiam, öltözzél gyorsan, amig az orosz meg nem irigyli — parancsolt rá az öreg harcosra főhadnagy ur Cuki. Korporal Szentgyörnyi csak nézett, félve nyúlt az uj ruhákhoz, fölemelte, meg újra ledobta őket. Egy-kettőt sóhajtott, azután csak úgy magában beszélgetve hozzákezdett az átöltözéshez. „No, öreg bakkancs, fölvittéll a 276-osra, hát most „leabfűhrollak.“ De jó kis nadrág volt. Mikor átúsztunk a Sanon, úgy hozzám fagyott, azt gondoltam, soha sem tudom többet levetni. Most mégis lekerül. Ez a blúz a legöregebb az egész ezredben. mentesítésre, a mezőgazdasági hitel rendezésére, a földbirtok feldarabolások törvényszerű szabályozására is szükség lesz, vagyis más szóval amig a pénz mindenhatóságában vetett hitet le nem romboljuk magasabb beavatkozással, addig a letező bajokon nem igen tudunk segiteni. Úgy kell a földbirtokot megszervezni, hogy abból tulajdonosát semmiféle pénzzel ki ne lehessen becsülni. Legyen a föld a szántó-vető népé, s miután természetesen még mindig nagyon sok föld van egy tömegben, egyesek kezén, arról is kell gondoskodni, hogy a földbirtok megosztás az eddiginél jóval arányosabb legyen. A legnagyobb örömmel kell tehát üdvözölni a Darányi Ignác elnöklete alatt a Magyar Gazdaszövetségben megindult alapvető tanácskozásokat, amelynek célja az, hogy a háború utánra az igazi nemzeti és demokratikus földbirtokpolitika sarkigazságait megállapítsák. A háborúból visszatérő hősök leginkább fogják látni, hogy az itthonmaradottak nagyon is sokat gondoltak a szántóföld s az ősi tűzhely megerősítésére. E nélkül nem látnok biztosítva a magyar földmivelő nép békés jövendő munkáját. Szeptember nyolcadikén, még tizennégyben, ebben sebesültem meg. De nehéz volt kimosni a vérből. Eladjuk a mántlit is. Vásárban ez sem kelt volna már el. Banominnál, mikor úgy ránk eregetett a ruszi, föl volt hajtva a resztungra, úgy tettem ki a dekkung elejére, mert hat a föld még egy kicsit alacson volt előttem. Egy srapnelltől 3 lukat olvastam meg rajta. Rossz lett volna benne lenni. Azóta mindig ezt foltozgattam, dehát kevés az idő' rá, máig sem készült el. Most már nem is készül. No, még a sapkát, Bizony ez is lukas. Főhadnagy urnák jelentem alássan, készen volnék. A főhadnagy ur nem is hallotta. Amint nézte, hallgatta az „öreg csontot,“ aki minden egyes darabtól nagyobb és nagyobb szomorúsággal bucsozott, végig mustrálta a saját ruháját is. Hiszen az is csupa folt, mégsem dobta el. Annyi idő alatt meg is kopott, egy-két golyó nyoma is látszik rajta, nem lehetne benne odahaza egy lépést sem tenni az utcán, de nem adná semmiért oda. Ha foltos, foltos, ha rongyos sem baj. Együtt szenvedtek, meg nem válna tőle. Ennek a vén káplárnak igaza van. „Főhadnagy urnák jelentem alássan, távozom a deckungból,“ jelentkezett újra, menni készülve Szentgyörgyi: Cuki főhadnagy ur kissé fölrezzenve nézett rá és utána kiáltott : „Gyere vissza, fiam ! Herstellt az egészből ! Mi kelten már csak rongyosak maradunk.“ Handlery Gyula.
