Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-08-20 / 28. szám
2 MAGYAR PAIZS Juhász, aki ismerte, azonban azzal a Balás- sal faragtai Istók, a ki a többek között, a nagy Kossuthnak hatalmas szobor-részleteit is faragja. Amint az udvarra bemegyünk, rengeteg kőtömegeket látunk, már többnyire kisimítva, kifaragva, hát ezek a leendő Kossuth-.szobornak mellékalakjai, — de egy- egy alak három-négy-öt külön kőből áll s csak a felállításkor rakják össze, mint a mozaikot. A zalaegerszegi Csány szobor bizottság gratulálhat önmagának. Ez a bizottság, anélkül, hogy akármelyik tagja is értett volna teljesen a dolgokhoz, olyan fontos dolgokat kötött ki a szerződésben a szobrásszal, amilynek nagy értékét, akkor talán át sem láthatta és a milyeneket a fővárosi, országos Kossuth-szoborbizottság sem kötött volna ki. Ez a vidéki Csány szoborbizottság kikötötte, hogy a kőből kifaragandó mellékalakok külön-külön egy-egy egészkőboi fa- ragtassanak ki és ne összetett darabokból álljanak. Ezek a mellékalakok tehát értékesebbek, mint a Kossuth szobor meliékalakjai. Ezért az állapotért 3500 koronával 'többet ad a bizottság a szobrásznak. Nem gondolva most a nehézségekre, a költségekre, tekintsük csak a végeredményt, vájjon 3—4 ezer koronával ér e többet csupán egy szobor, ha egy ugyanazon kőből áll ? A szobrász elfogadta az alkut s a kőfaragóval együtt immár nagyszerűen teljesítették a kötelességet. Bemegyünk a térembe. Ott vannak a mellékalakok. Készen, teljesen, művésziesen kifaragva. Mellékalakok ? Mindenik 45—45 métermázsa nehézség. 4—5 tonnás mellék- alakok ! Tudvalévöleg három mellékalakja van a Csány szobornak. De mindenik két- két alakból áll. Az első az anyjától búcsúzó fiú, a második a zászlóval rohanó honvéd, a harmadik, a sisiphusi munka,- az óriási követ emelő munkás. Képzeljük el csak a közbölsőt, a zászlós katonát, ha jól emlékszem, másfélszer embernagyság, a lengő zászlóval s ha igy kifaragva végeredményében is negyven métermázsa : melyből ezt kifaragták, mekkora egy kő volt az, mikor a bányából kifeszegették ! Két akkora súlynál több. Valószínű, hogy ekörül szintén szerepel a szobrásznak a tárgya iránti szeretete. Ha már , itt bent van az ember a teremben, szét kell nézni. Szép márvány mellszobrok ! Mind Balás faragta a társával. S érdekes, itt a teremben levők többnyire mind az Istók szobrász müvei vannak márványba faragva. Úgy látszik Péterffy Jenő filosof-pedago- gus szobrász, itt egy Havas nevű irót# a fiatal László főherceg szobrát, s egyszerűbb családok tagjai közül gyönyörű lányokat — ezek mind Istók művei. Egy kis muzeum a kőfaragó műhelyében . . . s .hogy igazi művészeti koronája legyen a dolognak, a szobor talapzatán hever szanaszétszórtan néhány félig érett, félig rothadt zöldes alma, hogy amikor szofnjas a kőfaragó, ezeket rágicsálja s nektárt csepegtessen szomjas ajakára. Ez igazában humor, mert leves. B. Gy. HIVATALOS HIRDETMÉNYEK. v ▼ v Az aratás alkalmából a mezőgazdasággal foglalkozó adózók fizetési képesége terményeiknek előnyös értékesítése folytán általában emelkedett, és ezzel .. kapcsolatban az ipar és kereskedelem önérthetőleg nagyobb rendületett nyert. Ez az időszak tehát a legalkalmasabb a köztartozások be szolgáltatására. A nagyméltóságu m. kir. pépzügyminisz- urnak folyó évi julius hó 6-án 12138— P. M. szám alatt kelt rendelete folytán oly figyelmeztetéssel hívom fel az összes adózókat arra, hogy köztartozásaiknak pontos befizetése a jelenlegi súlyos viszonyok között nemcsak elsőrendű honpolgári köteleségük, hanem saját érdekükben is áll, mert tartozásaiknak felszaporodása esetén, azoknak kiegyenlítése illetve azoknak behajtása rájuk nézve okvetetleníil hátránnyal fog járni, sőt vagyoni romlásukat is okozhatja. Zalaegerszeg, 1916 augusztus 9-én Dr. Keresztury sk. h. polgármester. Zalaegerszeg r. t. város árvaszéke közhírré teszi, hogy az 1877 évi XX. tcz. 300-a és az 55.200—1903 B. M. sz rendelet 116 §-a értelmében az 1914 évi gyámpézntári számadás és vagyonmérleg megvizsgáltatott, a v. árvaszék indokolt jelentésével együtt 1916 évi aug. 8-tól 19‘r6 évi aug. 24-ig, vagyis 15 napon át a város pénztári helyiségében az esetleges észrevételek megtehetése végett nyilvános közszemlére kitétetnek, ahol azok a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Zalaegerszeg r. t. város árvaszéke, 1916 augusztus 8-án Olvashatlan aláírás árvaszéki k. elnök, Hirdetések felvétetnek a MAGYAR PAIZS kiadóhivatalában Legutóbb végre nagyon nehéz körülmények között találkoztunk. A frontunkat a szárnyakon benyomta az orosz és annak ellenére, hogy mi valamennyi támadását visszavertük, hátrább lévő terepre kellett mennünk. A szerencse bizony nem kedvezett. Alig hagytuk el az állásokat, mikor az orosz nem sejtvén, hogy magunktól is elmegyünk, igen erős támadást kezdett. Természetesen fölfedezték a visszavonulást. Sietni kellett,' pergőtűz volt a nyomunkban. Szerencsére kissé rövidek voltak á lövések, de mar mindig jobban és jobban kezelte a tüzér nyújtani a „distanced“. Ebben' a kritikus pillanatban láttam Wistreich urat, amint egy ut kereszteződésnél kávét főzött. „De az Isten szerelmére, maga nem siet? — riadtam rá. ... Már megint micsoda te ória alapján állt meg épen itt? Hiszen | jön a zárótüz, abból soha ki nem kerül.“ „Épen ez az. Megvárom amig leadják. Ha már jönnek ők is előre, akkor megszűnik a tüzelés és én szépen elsétálok. Éz a legbiztosabb módszer.“ „De ember, itt bizonyosan .agyon üti valami.“ „Nem üthet. Mért vágna épen ide az útkereszteződéshez?“ „Wistreich ur, maga már becsapódott egypárszor a teóriáival. Ne vicceljen, jöjjön.“ „Ez az egy biztos, kérem. Még ha pont az ut kereszteződéséhez vág is, az sem baj, mert óvatosságból ide tíz lépésnyire telepedtem meg melléje.“ Nem volt időm sokat kapacitálgatni, ott hagytam. Harmadnap érte utói szegény az ezredet. Rongyos volt, földes, az arcán és testén ezer gránáttörmelék okozta karcolás. „Hát maga még meg van?“ — mindenki csodálkozva kérdezte. Én gratuláltam neki: „Ez a legújabb teóriája úgy látszik nem csalt.“ Egészen letörve válaszolt: „Dehogy nem, dehogy nem. A legnagyobb gránátözönön kellett átfutnom, mert mindjárt a nyomomban voltak a muszkák. A háborúban nincs teória. Egy hely sem jó.“ „Hogy ne volna, Wistreich ur, gondoljon csak az Abbázia-kávéházra. Ott háborúban is jó.“’ Egy pillanatra fölcsillant a szeme, de nem adott igazat:' „Ott csípett meg egy patrouille tiz óra után. Épen a pikkoló feketém mellől vitt el. Hat napi egyest adott érte a kapitány ur.“ 1916. augusztus 20. HETI HÍREK. V V ▼ A P. Felicián-kar hangversenye. Gyönyörű hir előzte meg a Felicián- kar hangversenyét. Szinte féltünk attól, hogy amit hallani fogunk, talán nem fog megfelelni a legmagasabbra felcsigázott várakozásunknak. Az ellenkező történt: a méltán nagyhírű kar művészi éneke felülmúlt minden várakozást. Egyházi énekekben, hangverseny darabokban és népdalokban egyaránt ragyogtatta nagyszerű művészetét. Énekét különösen a zenei színezés jellemezte. Majdnem csodálkoztunk azon, hogy sehol sem láttunk hangszereket, holott folytonosan a zenei hangok áradata tódult fülünkbe. A harangok szavát, a kovácspöröly csattogását, a pénz csengését semmiféle zenei hangszer sem tudta volna megtévesztőében utánozni, mint itt az emberi hang. De meglepő volt a pompás összhang is, P. Felicián kiváló zenei talentumának és kifáraszthatatlan türelmének s a derék fiuk nagy szorgalmának eredménye. Mint valami hatalmas orgonán, úgy játszott P. Felicián az emberi hangoknak eleven hangszerén. Minden akaratát föltétien biztonsággal vitte diadalra. A hangverseny nagyszámú közönsége, amely áhitatos csöndben hallgatta végig az énekszámokat, minden pont után hatalmas tapsokban tört ki s nem győzte eléggé kifejezni elismerését az élvezett gyönyörűségért. Másnap a templomban is énekeltek P. Felicián derék ifjai, ahol a pompás akusztika mellett talán még jobban érvényesült kitűnő művészetük. Ennek a művészetnek általános hatását jellemzi az a figyelem, amelyben éneküket az állomáson részesítették. Elutazásuk előtt rákezdtek egy gyönyörű mélabus dalra megszokott, halk, mérsékelt tónusukban. Egyszerre elcsendesült az állomási élet szokásos zsibongása, az utasok lármás jövés-menése, mindenki mély csendben figyelt énekükre. De itt tartózkodásuknak legkedvesebb epizódja mégis az volt, mikor a Vörös- Kereszt-kórház folyosóján összegyűjtött sebesülteknek énekeltek. Daluk elhangzott, közönségük tovább is teljes csendben maradt, az elismerésnek minden zajos jele nélkül, de a sebesült hősök egymásután kezdték fejükről leemelni meghatottságukban sipkáikat. A hangversenynek a Felicián-kar énekén kívül még két pontja volt: Medgyesi Marida szavalata és a zenei trió-játék. Mindkét szám beleillett a magas színvonalú estély kereteibe. Medgyesi Marida pompásan színező erőteljes orgánumával, kitűnő ízlésével igazán művésziesen adta elő Kozma Andor „Rhapsodia“ c. szép költeményét. A trióban Sándor Zsig- mond és Pista fia hegedűn játszottak, Holier Konrádcellon. Sándor Zsigmondiul elég annyit megjegyezni, hogy ő most is a régi volt, Holler Konrád kitűnő játékát is jól ismeri már az egerszegi közönség, élvezet volt most őket ismét együtt hallgatni. Uj volt
