Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-12-02 / 47. szám
47. szám XVI. év Zalaegerszeg, í915. december 2. Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2'04 Negyedre K T04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-u.S.sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak:-----------------------------------------------------------------z-----------------------------------------------------------------------ME GJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE LENGYEL FERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. A rokkantügy és a mezőgazdaság. A háborúban közvetlenül részt nem vevő társadalomnak óriási nagy tartozása van azok irányában, akik vérük hullásával, testi épségük veszélyeztetésével védték a hazát, s iparkodtak a háborút javunkra eldönteni. A harctérről visszatérő minden egyes hős iránt küiön-külön kötelezettségünk van, de a legnagyobb mégis azok iránt, akik sebesülésükkel vagy pláne valamely tagjuk elvesztésével is hoztak áldozatot annak a nagy ügynek, melynek a végzet szolgálatába állította őket. A jelszó az legyen, hogy mindenkivel feledtetni kell a kapott sebeket, feledtetni kell azokat a fájdalmakat, nélkülözéseket, amelyeket a haza szolgálatában szenvedtek. Ebből szinte önként következik, hogy úgy az államnak, mint a társadalomnak vállvetve kell azon müködniök, miszerint a bekövetkező béke idején senkinek se legyen rosszabb sorsa, hanem ellenkezőleg jobb, mint akkor volt, mikor a haza érdeke harctérre szólította őt. Ez a kérdés azonban sokkal nagyobb, sokkal nehezebb, mintsem azt egykettőre meg lehetne oldani. A háború ugyanis legtekintélyesebb számban a mezőgazdákat és a mezőgazdasággal rokonfoglalkozásuakat szólította el hivatásuk mezejéről. Már pedig kézen fekvő dolog, hogy a mezőgazdálkodás olyan élethivatás, amely képzeletünk előtt természetszerűleg egybe van forradva a teljes testi épséggel, az egészséggel. Nehéz dolog tehát a rokkant katonákat újból mezőgazdákká varázsolni. Hisz az ekének két szarva van, azt két kézzel kell fogni, az ásó, kapa munkáját is két kéz végzi, sőt alig van mezőgazdasági munka, amelyhez nem volna szükséges egészséges két láb és ép szem. Azonban a parancsoló kényszerűség túl teszi magát ezeken a gyakorlat alapján felállított szabályokon. Az orvosi tudomány ma már tud elég tökéletes művégtagokat alkotni, igy nagyon valószínű, hogy ami a dolognak orvosi részét illeti a legtöbb földműves rokkant állapotban is visszatérhet a szántóföldjére. Ez azonban csak kisebbik része a dolog megoldásának, ismételjük, hogy a háborúban résztvett hősök iránt nagy hálára és tartozásra vagyunk kötelezve. Már pedig azzal, hogyha művégtagokkal látjuk el a csonka hősöket és begyakoroljuk azok használatára, tulajdonképen alig tettünk valamit, mert hisz a földműves emelkedő jóléte eddig sem függött az elvégzett belterjes földművelő munkától, hanem sok más egyéb tényezőtől. A földművelőt földhöz, forgótőkéhez s a gazdálkodás előbbreviteléhez szolgáló elegendő anyaghoz és eszközhöz kell juttatni s akkor a szorgalom, a végzett munka évről-évre dusabb kincset terem. Az állami rokkantügyi hivatal, amely voltaképen egyebet nem tesz, mint irányítja a rokkantak munkaképességének helyreállítására szolgáló tevékenységet, egymagában aligha birkózik meg a reáváró nagy feladattal. Be kell tehát venni a munkába a társadalmat, a társadalomnak minden arra hivatott tényezőjét. Szemere Miklós, amikor földbirtokokat ajándékozott a rokkant katonáknak, már tovább ment egy lépéssel, sőt valóban rálépett a helyes útra. Ez a telepités. Csakis a helyes, minden részletében meggondolt telepités révén lehet, megoldani a rokkantak és mezőgazdaság egybefüggő nagy kérdését, amint erre az Országos Magyar Gazdasági Egyesületből útmutatás történt abban az irányban, hogy a Magyar Földhitel- intézetek Országos Szövetsége, az Altruista Bank vonassák be ebbe a nagy nemzeti munkába, amelytől a mezőgazdaság és országunk védelmében megrokkant hőseink jövője függ. Ennek a módjaira megtanít bennünket hü szövetségesünk és mindenben tanítómesterünk: Németország. ]■ DMaximálják a petroleum árát A kormány rendeletet ád ki, melyben maximálja a petroleum árát. A maximális ár magassága még nem köztudomású, előreláthatóan azonban jóval a mai árakon alul fog maradni. Egy élet története. Irta: Gerencsér Anna. Valahonnan a szép Lengyelország közepéről jött ide, magával hozva azokat a szép álmokat, melyeket otthon, Íróasztalánál görnyedve szőtt, a légvárakat; magával hozta lelke gyermekes ártatlanságát, a lengyel nép csendes áhítatát, hivő lelke egész melegét, idehozta erre a szép vidékre, a mi édes szép hazánkba, ide a susogó bakonyi tölgyek alá, forró vágyaival idehozta a lelkét... Csendesen, némán nézte a mi vidékünket barna szemeinek simogató tekintetével; csendesen hallgatta a csalogány trillázó dalát, csak egy sóhaj fejezte ki gondolatát, a sóhajtva kilehelt szavak: „Mily szép itt minden!“ — Tekintete forrón ölelte át a zöl- delő fenyőket, a mindenséget, a kéklő mesz- szeséget. Lelke már nem szállt haza úgy, mintha nélkülözné az otthonhagyottakat, mintha keresné az otthon melegét, a sze- retetet; álmai, vágyai édes folytatását mind megtalálta itt!--------------------------------19 14 junius havában már lázban volt egész Oroszország. A békecár újból felrázta népét, bár még pihenni szeretett volna; s a szép szavak, a fényes Ígéretek, — melyek megtartása természetesen csak a holdban lesz, — lázba hozták a szegény, barbár parasztnépet, felült a fényes, szép Ígéreteknek s részegfejjel meghajolt az Atyuska szent akarata előtt. Mi még csak sejtettük, de nem hittük, hogy a cár adott szavát még meg is szeghesse, mert a becsületszó nagy szó s egy ország királya ha már adott szavát, — hogy hadserege még egyáltalán nincs fegyverben, — megszegi, az nagyon furcsa színekben tűnik fel előttünk, már tudniillik azok előtt, akik ismerik a becsületszó mivoltát. — Megtörtént a hadüzenet. S édes szép népünk, derék katonáink szivükből éljenezték a királyt, szivükből kiáltották: „Éljen a háború!“ — Isten áldása kisérte fegyvereinket, győzelem győzelemre, dicsőség dicsőségre halmozódott; s a szegény, orosz iga alatt nyögő lengyel nép kitörő örömmel fogadta katonáinkat, tőlük várva a megváltást és a megkönnyebbülést. Ők csak a kancsuka csapásaitól félve engedelmeskedtek a cár parancsának és bizony egy csepp kedvvel sem mentek a harctérre.----------Vé res küzdelmek szintere volt a lodzi csatatér. Egy félelmetes orosz tábornok volt a lodzi hadsereg parancsnoka. Bent fészkelt a várban. Az óriási sáncokkal, a hatalmas bástyákkal körülvett várépület büszkeséggel töltötte el és nem egyszer hangoztatta a katonái előtt, — akik többnyire lengyelek voltak s akik szívesen küldöttek volna egy golyót kegyetlen, érzéstelen szivébe, — hogy ez a vár Oroszország mintaerőssége s hogy kapuja nem fog soha megnyílni magyar katona előtt. Csalódott! Oly szépen kinyillott két hét múlva, bár nem a nagykapu, hanem a hátulsó mellékajtó s derék katonáink behatoltak a várba, miénk lett Oroszország mintaerőssége. A tábornok mit sem tudott róla, mert amikor talán legjobban álmodozott Oroszország leendő nagyságáról, tisztiszolgája szivenszurta a zsarnokot. — A sok lengyel katona bent a várban^ mind megadta magát; s miénk lett Lodz vára is. A következő fogolytranszporttal ide internálták a foglyokat Esztergomba. A lengyelek örültek annak, hogy megszabadultak a kancsuka csapásai alól, mig az oroszok, a valódi oroszok, no hát természetesen ők is beletörődtek sorsukba, amely megváltozhatatlan. Egy lodzi nagykereskedő fia is ott volt a lodzi várban. A háború kitörése előtt mint írnok, most meg sarzsi nélküli — közkatona. Ö is Esztergomba került a többi fogollyal. Mondhatni, nagyon jól bántak vele, sőt megkülönböztették a többitől. Gyönyörű Írása lévén, betették egy irodába, ahol aztán szárnyaló lelke elé színes, ragyogó, arany pókhálót font a képzelet. Álmodozott arról, hogy a háború elmúltával idehozza szülőit a mi édes szép hazánkba, itt fognak letelepedni, magyarok lesznek. (Folytatása következik.)
