Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-12-30 / 50. szám
2 a legnagyobb érdem a magyarokon turáni népfajok most megindult uj világszövetkezésének fog jutni. Soha nem remélt nemzeti emelkedésünk felé igy megyünk előre fegyverrel, hogy minden ellenállást • eltipró erőnkkel kiverekedjük a megváltást, a békét, amelyet a romlott jellemű, fekete lelkű Anglia az őszinte felkínálásunkra visszautasított. A végleges nagy fegyveres leszámolásban örök megtiszteltetés fog jutni a békéért harcoló magyar fajunknak és szövetséges testvéreinknek. Példának okáért a tej is drága. De be furcsán vagyunk evvel a drágasággal általában. Általában furcsán vagyunk mindenféle portékának a drágaságával. A szegény csalódott és csalatott jámbor fogyasztóközönség azt hiszi az ő naiv- ságábati, hogy ez, meg az a portéka kétszerié drágább, mint tavaly előtt, mert csak kétszerannyi pénzt kell érte adni. Nem úgy van, jámbor atyámfia! Háromszorta, négyszerié s néha ötszörié is drágább! Egyik portékát sem nevezem meg, de igen sokra ráülik ez. Valamelyes mennyiségért kell adnom kétannyi pénzt, mint tavaly előtt. Evvel kétszerte drágább az a valami. Igen ám, de az eladó előre megnyugtatja lelkiismeretét a mai szigorú viszonyokkal s jó szűkén méri a portékát, mert nehéz az élet, t.-i. neki s evvel már háromszorta drágább; most jön a legkeserübb: minthogy szorultság van, nem lehet válogatni, igy ad éretlen, romlott, penészes portékát; nincs más. Evvel már négyszerié drágább a portéka. Az ötödik drágítás igen kedves. A drágán fizetett, szűkön mért penészes portékát mikor átadja az árusító a vevőnek, hozzáteszi: köszönje meg, hogy ilyet is kap. Tehát köszönjük alásan. Példának okáért a tej is drága. 16 fillérről fölemelkedett 32 fillérre egy liter tehéntej. De mindamellett, hogy ez épen kétszeres ár, ez még a legolcsóbb az összes élelmiszerek és nem élelmi portékák között. Tűrhető, elviselhető és nyugodtan fizethető. Hiszen más vidékeken drágább ez a tárgy. Tehát vivát 32 filléres tej! De a tejhordozók nem elégszenek meg a kétszeres árral. A gazdasszonyoknak küzdelmet kell folytatniok a vizesitéssel szemben is. Haragusznak, bosszankodnak, csakhogy sirva nem fakadnak á messzire látható vizes, kékszinü tej miatt. De panaszkodni nem lehet, szemrehányást nem tehet az ember a tejhordozó napszámos előtt sem, mert ez megsértődik s azonnal otthagyja azt a házat, mint Szentpál az oláhokat, fellengzően felelvén: Ha nem tetszik nacs- óságának, annál jobb, viszem a Vörös- Keresztnek, ahol 200 katonát táplálnak, ott nem kérdezik, hogy vizes-é, vagy nem vizes a tej? — mondja a tejhordozó. Hát ebben már kételkednem kell, amig tovább irhám ezt az újságcikket. A 200—250 katonából álló zalaegerszegi Vörös-Kereszt- kórháznak a főnöke, gondozó vezére maga a főispánné, Dr. Balás Béláné Öméltósága, akiről ismeretes, hogy milyen mintagazdasz- szony otthon a családjában s hogy itt a Vörös-Keresztben egyszerűen unikumnak tartja mindenki páratlanul önzetlen munkásságáért s nagy gondosságáért, aki majdnem minden irányban közvetlenül intézkedik ebben a nagy kórházi családban . . . Szóval oda sem lehet könnyelműen és lelkiismeretlenül bevinni mindenféle vizes tejet. Legjobb volna pedig, ha hébe-hóba beleavatkoznék a dologba a rendőrség és orvosi tudomány s vizsgálnák meg a tejet, akár a kórházi katonák számára, akár a szegény emberek számára viszik azt. Mert elég a kétszeres drágaság. Az ötszörös drágaságot már nem bírjuk el. A kétszeres drágaság még törvényes, de a vizezés már igazságtalanságba és bűnbe vezető ut. MAGYAR PAÍZS 19-15. december 30. Bent a szerb földön. (Folytatás.) jagodina, 1915. december hó. Van aztán egy másik templom is, egy török mecset. Régi, tömör épület, valódi mór stylban, hanem minden ablak, minden ajtó befalazva rajta. A háború előtt gabonaraktár lehetett, ma a gyanús elemek gyűjtőhelye, úgy, hogy a szerb anyák evvel ijesztik gyermekeiket: Vigyázz, mert a moschéba kerülsz! De azért roppant kár — és úgy -látszik, a szerbeknek ehez sincs érzékük, meg sincs renoválva. Mert kiváló és érdekes városrész lehetne. Hogy mihez értenek a szerbek? Úgy látszik, csak a bocskor- meg dulcsásza-készi- téshez, mert ezt minden szerb már az anyatejjel szívja magába. A bocskor-késziíés olyan náluk, mint nálunk odahaza a fonóka. Egy fehér cseléd 5—6 pár bocskort meg- készit egy este. A cukor és mézből készült és rendesen földi eper, cseresznye meg hámozott szilvára öntött dulcsásza nem is utolsó dolog. Nekünk is már rendes fogásunk a reggelihez. De legjobban értenek a vadállatias kegyetlenkedéshez. Sunyi, alattomos, alázatos, megbízhatatlan és fölötte piszkos és rendetlen nép. Volt alkalmam nap, mint nap látni, hogy mit vittek véghez a mi szegény szerb fogságba került katonáinkkal. Ezeket kell igazán megbecsülni, mert ők valóban eleven vértanúi a hazának. Mert nagyon kevesen kerülnek haza. A 65 ezer fogolyból 40 ezer elhalt tífuszban. Szörnyű szám. De még szörnyűbb a megmaradottak ki- nézése. Egyik délután beállít az irodába egy ágról szakadt alak többedmagával. Ahogy kifejezte magát, ő volt még a legelegánsabb köztük. Állt pedig ez az elagancia ing nélkül egy condra és kopott katonaköpenyeg- ből, spárgával a lábszáraira erősitett rongydarabokból, mely nadrágnak volt kinevezve és mezítláb. Mikor kint nyakig jártak szakadó esőben és sárban. Elmondta, hogy ő is volt tífuszban, hogy valójában önkéntes és hogy civilben egy pesti bankban könyvelő. Nem sokkal különbül nézett ki egy pesti ügyvédjelölt, dr. Ligeti. De ő legalább leleplezte a humanizmus ürügye alatt, bár felügyelet mellett, a szabadon járkáló szerb ezredorvost. Ez a vadállat valódi pokoli kéjjel faragta a magyarok kezét-lábát, vagy küldözgette másvilágra a belső betegeket. Legnagyobb gaztette az volt, mikor egy nem is beteg fogoly nyakán meglátott egy pattanást. Bevitette a kórházba, a pattanást felvágta, sebbé fejlesztette, majd elmérge- sitette. Ki tudja, melyik jeltelen sírban pihen a szegény áldozat. Lehet különben, hogy azóta már ez a vadállat is. Dacára, hogy minden talpalatnyi hely katonákkal van megszállva, a legnagyobb óvatossággal kell minden lépést tenni. A mi bakáinknak nem is szabad soha egyedül járkálniok. A múlt héten két nap egymásután két német tábori csendőr tűnt el. Az egyik ma sem került meg, mig a másik szétdarabolt hulláját a tettesekkel együtt egy magyar csendőrőrmester mindjárt kinyomozta. És azt hiszik, hatással van erre a népre, ha látják a piac közepén a felakasztott és egész napig lógó vadállatokat? Ördögöt! Másnap a főparancsnokság épülete mellett egy taposő-bombát találnak, amelyre csak egy kicsit kellene rálépni és repülne egy jó darab terület. Hanem most már aztán szűkülnek a túszok is és nem egy túsz házában találnak egy egész rakás hajitó- gránátot? Pedig nincs nap, hogy egy pár ezer szerb foglyot ne hajtanának át, megpihentetve és megetetve őket a városban. Szánalmas látvány, bár katonai szempontból mind jó anyag. Tényleg, mint a barmok, olyan kifejezéstelen állati arccal jönnek, hozva a hátukon az útközben összeharácsolt ajtókat, kerítés meg kapufélfákat és fahasábokat, hogy annak tüze mellett melegedhessenek éjjel a szabad ég alatt levő fogolytáborban. A tiszteket külön hozzák a legényeikkel. Rendesen 10—20-as csoportokban. Ezeknek örülünk legkevésbé, mert tiszteknek kell tovább kisérni a másik fogolyállomásig. A 2500—3000 darab szerb fogollyal meg egész szépen elbánik 50 öreg népfölkelő. Ám azért a tiszteket mégis megtekintjük, hátha akad köztük olyan, ki tud németül, vagy pláne magyarul is. És még eddig mindig akadt! Több volt, aki tudott magyarul, mint németül. A múltkor egy fiatal hadnagyocska bevallotta, hogy ő volt az, aki repülőgépről bombát és nyilakat dobott Pancsovára. Mennyire meg voltunk lepve, mikor egy 2000 főből álló újabb fogolycsoportban egy hadnagyot látunk jönni. Elegáns, fess gyerek, mintha csak most szedték volna ki a skatulyából. Vadonatúj rajta minden. Hogy került ez ide? Úgy,, hogy az egész háborút otthon bezárkózva töltötte el és mikor a fogolyszállitmány a ház elé érkezett, szépen a foglyok közé keveredett. És nem egy volt ehez hasonló eset. így fest a szerbek kikiáltott hősiessége! Az azonban egyszerűen mese, hogy tavaly is, meg bármikor is az éhínség fenyegette volna Szerbiát. Szó sincs róla! Amilyen állomány van még ma is szarvasmarhában, sertésekben, birkákban, ott a népet nem fenyegeti éhínség. Most azonban fordult a dolog. Az életviszonyok megváltoztak, a hadsereg rengeteg sokat megemészt és igy a népeket is rövidesen a hadsereg fogja élelmezni. Valódi ideális communizmus alapján. A mi életünk? Hát élet? No csak rosz- szabb ne legyen! Roppant egyhangú és unalmas. Kávéház, kocsma, üzlet . . . hiú ábránd. A pénzünk egyszerűen bepenészedik a zsebünkbe, mert nincs mire és hol költeni. Egyetlen és szószerint vett szórakozásunk az evés (negotini borokkal), meg az alvás. De ezekből aztán valódi fényűzéssel vesz- szük ki a részünket. Tegnap vacsorára két nyúl volt elkészítve, melyeket egy hires ér- melléki orvvadász Manlicherrel lőtt. Az étkezőnk egy varróiskolában, szép, virágos udvar közepén áll. Hátul lakik az egyik tanítónő. Csinos megjelenésű, szimpatikus, műveit nő, aki magyarul is egész szépen beszél. Az ő jóvoltából van mindig az ebédlőasztalunk virágokkal is feldíszítve. Beszélnek még sokan rajta kívül — ha nem is tökéletesen — magyarul. De legjobban esett hallanom, mikor egyik reggel egy német kapitány jött be hozzánk és igy köszöntött: „Jó reggelt urak!“ Hibátlan, tiszta kiejtéssel. A háború alatt tanult meg úgy, ahogy magyarul és kijelentette, hogy csak a magyar tisztek társaságát keresi, mert eltökélt szándéka a háború után nálunk letelepedve, itt gazdálkodni. No majd másról, máskor. Hantke Emil. a esukaszürke harcost :: a 25 óv óta legjobbnak bizonyult :: p;r ■■; IkauaHS a „3 fenyővel“. < használják rekedtség, hurut, elnyálkásodás, görcs, szamárköhögés ellen, valamint a fölhülések megelőzésére :: minden harcosnak. :: OJAA bizonyítvány magáno- 01 l/U soktól és orvosoktól a jó eredményről. :: Étvágygerjesztő, ízletes bonbon 20 és 40 filléres csomagokban és 60 filléres dobozokban kapható az összes gyógyszertárakban.
