Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-12-02 / 47. szám
2 MAGYAR PAIZS 1915. december 2. Orosz vélemény a háborúról. „Világégés“ a címe annak a fekete-piros szinti, igen érdekes és értékes könyvnek, melyet Fcibinyi Füzesséry István, a Budapest főszerkesztője irt és kibocsátott a napokban, aki haditudósítóként bejárta a déli és nyugati harctereket s onnan az északra menet, útközben pesti otthonában pihenve összeírta élményeit. A következő szakaszok vannak benne: Budapesttől a Lovcsenig, Tűzkeresztségem Novomiastónál, A Parasnicán, Orosz vélemények a háborúról, Huszárok a rajvonalban, A karácsonyfa alatt, Törökország a világháborúban, Titokzatos üteg a Tokarnián, Vaklárma, Gott strafe England, Ottymia fölött, Éjszakai napló, Monte Santo, Olaszok a légben. Mindenik szakaszt mohón olvassa az ember, köztük rendkívül érdekes az, amelyikben egy orosz alezredesnek, kissé excentrikus, de önálló gondolkozásu embernek az elmélkedését irta le a szerkesztő. Mert Füzesséry járt fogolytáborokban is, s közlegénytől fölfelé minden fajtával tárgyalt, íme az alezredessel való beszélgetést szó- szerint közöljük itt: — Puskin-Avertiseff Fedor. Örülök, hogy már most van alkalmam újságíróval találkozni. Ön ugyan magyar, de kérem biztosítsa nevemben a semleges államok sajtóképviselőit is, hogy kitünően, igazán kitünően bánnak velünk. Nem lehet jobban, barátságosabban és koiiégiálisabban. Szeretném nagyon, ha erről odahaza is olvasnának, bár meg vagyok róla győződve, hogy a mieink sem viselkednek másként. Miért is? Hiszen egyszer csak vége lesz s akkor megint barátok lehetünk. És én azt hiszem, hogy épp a hadifoglyok lesznek azok, akik a jövendő viszony szívélyességét garantálják. — Alezredes ur az előbb a háború végéről beszélt. Érdekelne engem is, a magyar közönséget is, megtudni, miként vélekedik egy magasrangu orosz vezérkari tiszt erről a kérdésről. Mikor és hogyan ? — Kérem, nekem ebben a dologban egészen speciális véleményem van, amelyet kevesen osztanak. Én meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy ez a háború, a megszokott értelemben, egyáltalán nem fejezhető be. Mert mit értünk ma a háború befejezése alatt? Egy tényállapotot, amelyben a hadviselő felek egyike oly kolosszális vereséget szenvedett, vagy anyagilag annyira tönkrement, hogy pardont kér. Az első eset állhat Szerbiára önökkel szemben, vagy Belgiumra Németországgal szemben, esetleg Törökországra velünk szemben, ha nekünk más ellenfelünk nem volna. De nem állhat be soha az egymással szemben álló nagyhatalmakra nézve, amelyek nem szenvedhetnek — belátható időn belül legalább — olyan vereséget, hogy harcképtelenné váljanak általa. Embertartalékaink, kölcsönösen, kifogyhatatlanok. Különösen a mienk, de erről az előnyről beszélni sem érdemes, mert arra az abszurd időpontra igazán nem lehet kitolni a háború idejét, amikor az fogna győzni, akinek még mindig maradna embere. Ézzel az állásponttal kigyilkolnók Európát s egyszerűen odalöknők zsákmányul egy uj népvándorlásnak, amely aztán elsöpörné utjából a győző maradékait is. Nem valószínű, hogy a diplomácia idáig engedné fajulni a dolgot. Viszont, ismétlem, ennek a háborúnak nem lehet igazi Sedanja, sem Königgraetzje, sem Mukdenje, Tiz évig fék- hetünk szemben egymással, három, egyenként ezerszázkilométeres fronton, arathatunk óriási, eddig nem is sejtett mértékű győzelmeket, szenvedhetünk ugyanekkora vereséget is, de győzni, vagy legyőzetni •— a régies, elavult, lehetetlenné vált, tisztán históriai jellegűvé devalválódott értelem szerint — nem fog egyik fél sem. Elvégre ma már ötven millió ember van vagy a harctereken, vagy készülőben a harctérre s egyáltalán a hadviselés szolgálatában. Hát hogyan tudja azt valaki elképzelni, hogy ennek az ötven millió embernek az egyik fele olyan győzelmet arasson a másik felén, ami után többé nem következik semmi csak a békekönyörgés? Én, ezt parolámra mondom, nem tudom elképzelni. — Mégis, valahogyan csak el tudja képzelni alezredes ur a háború befejezését. Talán a kimerülési alapon? — Őszintén szólva, azon sem. Mert ott megint bekövetkezhetik ugyan egy általános gazdasági és pénzügyi anarkia, egymás kölcsönös tönkretétele, gyötrése és sanyargatása, sőt kimentése is. Csak egy nem következhetik be: a végkimerülés. Amíg föld van, háború is van. Élfogyhat az ágyú, a fegyver, a lőpor, az élelem, a ruházat. Ad abszurdum: bekövetkezhet ismét a troglodytnizmus ősi korszaka, állatbőr- adjusztirunggal és kőbaltaarmirunggal. De ez még mindig nem vége a háborúnak. Lehet, ön azt gondolja rólam, hogy -én fantaszta vagyok, de nekem ez a meggyőződésem, amelyet pedig éppen a harctéren, a hosszú frontokon szereztem. És nem titkoltam, ha valaki kérdezett, bár kellemetlenségeim is voltak érte, mert hiszen az én elméletem épp úgy áll önökre, mint Oroszországra. Lehet az is, hogy a gyakorlat rám cáfol, de én nem hiszem. Sőt azt hiszem, hogy rövidesen valamennyi hadviselő fél belátja ezt az én igszságomat s akkor csak egy szó kell, egy okos, bölcs és tapintatos szó: pax! — És ki mondaná ki, ön szerint, ezt a szót ? — Bárki. Wilson, vagy Benedek pápa, vagy akár kicsoda. Egy semleges állam követe. — Nos és mit gondol alezredes ur a költségekről, a közben elintézett mellék- hadszinterekről, az európai térképről. Mindez marad a státuszkvó alapján? — Dehogy, csak hadd dolgozzanak a diplomaták s elégítsék ki a jelentkező, méltányos és megokolt igényeket. Persze, ez csak áldozati bárányokkal lehetséges, de áldozati bárány nélkül még sohast-m volt pogány istentisztelet. Ugye, ez kissé furcsa okoskodás az én számból, de — józan. És ne felejtse el kérem, hogy tőlem hallotta ezeket a dolgokat, ha majd látja őket megvalósulni. Nemsokára, remélem, mert ez a háború már fölösen bebizonyította, hogy ennek a háborúnak nincsen semmi értelme. Igen, van értelme egy büntető expedíciónak vagy egy revoltáló gyarmat megrendszabá- lyozásának, vagy az áílamrend fegyveres íentaríásának. De az úgynevezett „európai egyensúly“ fegyverrel többé legföljebb garantálható, de helyre nem állítható. Ha paradoxont mondtam volna, keresse magyarázatát a dimenziókban. Európa egyik fele kiirthatja a másik felét, de legyőzni, leigázni, két vállára fektetni nem tudja! Az alezredes véleményét köszönettel vettem, elraktároztam s este elmondottam a sajíóhadiszállás egyik törzsasztalánál, amelynél csupa vén hiéna ül. Azóta ezen veszekednek s meg kell állapítanom, hogy Puskin-Avertiseff Fedor gróf felfogásának sok és előkelő propactora akadt. Én, a magam részéről, egészen óvatos vagyok 'ebben a dologban s az egész fejtegetést a publikum elé terjesztem: tessék dönteni! Mikről nem szabad elfelejtkeznünk ? Nem szabad elfelejtkeznünk a zala- rszegi Vörös-Kereszt kórházról, a gimnáziumban elhelyezett osztályáról; nem szabad elit-:! ;Néznünk általában a hadsegély zó bizottság működéseiről és nem szabad elfelejtkeznünk nekünk zalaegerszegieknek a Paslek Lajos indítványáról s az ő letett alapítványáról: nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi hősök emlékéről. Eddigi gyűjtésűnk erre: 265 K. HETI HÍREK. V ¥ w Az ügyészek Megyegyülés. A vármegye törvényhatósági bizottsága 1915. évi szeptember hó 13 án tartott rendes közgyűlésében hozott véghatározatával kimondotta, hogy a háború folyamán határainkon feldúlt tűzhelyek újraépítése céljaira egyszázalékos törvényhatósági pótadónak megfelelő összeget bocsát a háborúban feldúlt tűzhelyeket újraépítő országos bizottság rendelkezésére, melyet megyei pótadó kivetésével óhajt fedezni. Ez ügyben f. évi december hó 13 án Zalaegerszegen gyűlést tart. Gyüjtsünk a Csány-szoborra. Fenyvesi és Reisinger II. oszt. tanulók Zalaegerszegen 50—50 f. Mai gyűjtésünk .... 1 K Hozzáadva a múltkori 40437 K 73 f. összeghez, a Magyar Paizs gyűjtése máig 40438 K 73 f. Zalavármegye állandó választmánya a folyó évi december hó 13 án tartandó törvényhatósági bizottsági rendes közgyűlésen felveendő ügyek tárgyalása és a Nagy László állandó választmányi alelnök elhunyta folytán megüresedett alelnöki állás betöltése végett az állandó választmány folyó évi december hó 6-án d.-e. féltiz órakor, a vármegyeház gyüléstermében ülést tart. Hutter Lajos 48. gyalogezredbeli egy éves önkéntes szakaszvezetőt a nagy ezüst vitéz- ségi éremmel tüntették ki a zlotalipai áttörés alkalmával. Á háború híreiből elég annyi most, hogy párheti munka után egész Szerbián átmentek . adaink. Legutolsóknak maradtak délnyugaton Monasztir, Debró és Plevje városok. Az életben maradi szerb katonaság Görögországba, Albániába és Montenegróba menekült. A kimondhatatlan szenvedéseken feljajdulhat az emberi szív, még ha ellenséget ér is a kínos gyötrelem; de embertelen gyilkosokkal szemben az emberi szív gyöngédsége is megkérgesedik. A többi harctereken állanak a geográfiái tüzvonalak.
