Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-10-28 / 43. szám
XVI. év Zalaegerszeg, 1915. október 28. 43. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2-04 Negyedre K 1'04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttérsora 1 K Szerkesztőségés kiadóhivatal: Wlassics-u.8.sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS ( LENGYEL FERENC Munkatársak: j B0RBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Ä parasztság. „Leszállítják a gabona .árát. A P. N. írja (régi cikk): A gabonaforgalomban országszerte mutatkozó zavarok, melyek abból származtak, hogy a termelők egy része spekulációs szándékból visszatartja a készleteit, értesülésünk szerint most már igazán erélyes intézkedésekre készteti a kormányt. Jelentettük, hogy a minisztérium nagyon komolyan foglalkozik a gabonanemüek rekvirálására vonatkozó tervekkel és ezt a szándékát közölte is a gazda- társadalom vezetőembereivel. — Most arról értesülünk, hogy a gabonával űzött uzsora letörésére első sorban azt az eszközt fogja alkalmazni ; a kormány, ami legérzékenyebben sújtja majd a nagy készletek felhalmozóit: t. i. lefogja szállítani a maximális árakat. Keserves leckét fog ezzel adni a spekulánsokna k, akik elrejtették a termésüket és' arra számítottak, hogy a mai áraknál is drágábban fogják még értékesíteni a gabonájukat. Es ha ennek az eljárásnak sem lesz meg a kívánt eredménye, ha még mindig akadnak olyan lelkiismeretlen és ostoba uzsorások, akik a hatósági intézkedések hézagain keresztül próbálják jogtalan nyerészkedési vágyaikat kielégíteni, akkor aztán a lényegesen leszállított áron országszerte rekvirálják és lefoglalják az eldugott gabonakészleteket. Azt hisszük, hogy a .maximális árak leszállítása eredményes rendszabálynak fog bizonyulni és fölöslegessé teszi majd a készletek lefoglalását. De azért helyes, hogy erre az utóbbi óvóintézkedésre is megtesznek minden előkészületet a hatóságok.“ Olcsóság, drágaság, állami beavatkozás, rekvirálás, maximálás, spekulálás — mindezek nem. az én tárgyaim most. Megjegyzem inkább, hogy ennek az idézett kis cikknek egynémely kifejezései csakúgy hebehurgyán kiabálnak. Hogy egyet se bántanak: kettőt bántanak. Gabonával űzött uzsora . .. Nagy készletek felhalmozói... A spekulánsok ... Lelkiismeretlen és ostoba uzsorások . . . Jogtalan nyerészkedési vágyak . . . Eldugott gabonakészletek . . . stb. Kik ezek? és mik ezek? A termelők és közvetítők. Hát lehet é, szabad é, illik é ezeket ugyanegy kifejezéssel illetni? Ugyan- egy bélyegzővel bélyegezni? S épen ezekkel a festékesekkeí? Hát persze, a közvetítő tehetett ilyenfélét ezer esztendőn keresztül: soha ilyen megbélyegzést nem kapott nyilvánosan. A földművelő nép immár második esztendeje, hogy húsz koronával többet kap a gabonájáért mint eddig: s már uzsorás! már spekuláns! már lelkiismeretlen és ostoba uzsorás! már jogtalan nyerészkedő stb. Még az sem baj, ha a csizmadia a tavalyi két korona helyett nyolc koronáért talpal egy pár csizmát, tehát négyannyiért; az sem baj, hogy a boltos a tavalyi tiz krajcár helyett egy forintért ad egy méter pántlikát, tehát tizannyiért; de az már felháborít bennünket ha a földműves nép három forint helyett hat forintot kap most a krumplijáért, — már irigykedéssel, gyűlölettel nézünk rája s elnevezzük nyilvános hírlapokban spekulánsnak, uzsorásnak, rósz lelkiismeretűnek. Nem igazságos eljárás ez. Hát ki tartotta fenn ezt az országot s ezt a nemzetet ezer esztendőn keresztül, ha nem az a nagy erős tömeg, mely a földet túrja kemény kezével, hogy onnan kenyeret hozzon ki a városok számára is? Hát ki védelmezte ezer esztendőn át az ellenséggel szemben, ha nem ő az ő 80 százalékával s az ő erős karjával? Még emberre! is ő tartja az országot. Á sybarite városnak elcsenevészedő népe három nemzedéken túl kihalna, ha ő szakadatlanul nem frissítgetné föl, ha nem táplálná évenkint erős melléből fakadó uj meg uj gyermekekkel. A falvakból jőnek a városokba az orvosok, a jogászok, az államférfiak, sőt még az újságírók is, akik néha, elég rósz, hetykén tekintenek vissza otthagyott fészkűkre. Hát pedig úgy van, hogy a földművelő nép tartja az országot az ő széles erős vállán, mint Atlasz az eget. Háíádatíanság tőlünk, ha mi sárt dobunk most erre az oszlopra. Ezer esztendőből jutott olyan két esztendő neki is, amely egy kis boldogságot mosolyog az orcájára: s emiatt már a húsúnkba harap az irigykedés kígyója. Nem gondolunk arra, hogy amíg mi lack cipőben sétálunk a járdán, addig ő nyakig vizben- sárban ökrével együtt huzza a szekeret, s a homlokán csöpögő izzadtságlé összekeveredik a ganéjlével s ebből nekünk szép fejér kenyér és sárga kalács kerül az asztalunkra, — de ő még mindig sült krumplit, rántástalan bablevest és árva részeltet ebédel — századokon keresztül. De most? Nó, hát most már szalonnát is ebédel; most már jobb módban van — immár másfél év óta; mert most már hat forintot kap a burgonyáért. De kérdezd meg, boldog é? Azt feleli, aminthogy esetből beszélek, kirántva pénzes bugyillárusát, csontos öklével keserűen az asztalra üt, van pénzem, uram, de mit ér? Sógorom, testvérem, barátom, jó szomszédom a háborúban van, a fiam már oda is veszett, s bankójára csorog a könnye . . . Drágán vásárolta ezt a két évig tartó pénzes állapotát. S mi irigykedünk a pénzes parasztra. Nem illik ez tőlünk őrája. Hiszen a háborút is ő viseli nagy tömegével, nemcsak nagy számával, de komoly nagy erejével is. Kicsinyes és gyerekes dolog, sőt müveíetlenség tőlünk, ha ilyen komoly tényezővel szemben nem helyezkedünk a méltányos ítéletre, s ha kárörvendve mondjuk, hogy „leszállítják a gabona árát“. Van, van hiba a parasztban is. Hogyne volna! Van önösség, van íurfang benne. Ravasz. Aztán bizalmatlan. Talán még az állami kezességben sem bízik eléggé. Talán még a hadi kölcsönbe sem ad annyit, mint amennyit elbírna. Nincs elég műveltsége rá. Ez mind lehet, hogy igaz. S elég baj, ha nem ad erejéhez méltóan hadi kölcsönt; baj hogy bizalmatlan, hogy furfangos és hogy gyenge lábon áll a felvilágosultsága. Borbély György.
