Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-10-21 / 41. szám
2 MAGYAR PAIZS 1915. október 21. Polgármester or! Szenet, fát és favágót kérünk! Minden oldalról nagy a panasz a favágóhiány miatt. Aki pedig van favágó az nem tudja, mit kérjen egy öl tűzifa fölapritásáért. Tizenkét-tizenöt koronákról beszélnek. De legtöbbször szóba sem állanak velünk. Megértjük, hogy a favágókat is érinti az általános nagy drágaság. Százötven, kétszáz percenttel azonban nem szabad a favágó munkát emelni! Ezt engedjük át a nálunknál nagyobb uraknak. — Hiszen már is közel vagyunk ahoz, hogy egy közepes tisztviselőnek egy egész havi fizetését kell odaadni, egy öl aprított fáért. És még hányán vannak olyan boldogok, akik minden árat hajlandók volnának megadni egy öl fáért! És higyjék meg nekem, hogy ez a minden árat megadó hajlandóság és körülmény, ez is nagyban elősegíti a piaci és egyéb drágaságot! Nincs munkaerő! A meglevő favágók legtöbbje pedig öreges, törődött ember, aki bizony 3—4 napig is elszuszog egy öl fa fölvágásán s igy aztán persze, hogy a felemelt munkabér mellett sem esik valami nagy napikereseíe! A fix jövödelmü emberek azonban képtelenek olyan magas árakat fizetni. Ezeknél sem kínálkozik semmiféle áthári- tdsi alkalom. Borzasztó elgondolni, hogy ma egy öl tűzifa 80—100 korona! És még örülni kell, ha ennyiért is kap az ember fia. Sehogysem tudom megérteni, hogy ha rekvirálni lehet a gabonát, a lovat, szekeret és majdnem minden terményt, miért ne lehetne rekvirálni a tűzifát is? Hiszen az is termény. Ha normális viszonyok közt egy öl fa a helyszínén az erdőn 30 korona volt, miért volna az olyan égbekiáltó igazságtalanság, ha azt lefoglalják 35—40 koronáért és közerővel, vagy katonafogatokkal azt le is fuvarozzák! Azt hiszem, úgy mint az már nálunk szokás, majd megvárják míg a fa öle kétszáz korona lesz és akkor maximálni fogják 180 koronában! Hát muszáj ebből a háborúból minden harmadik embernek meggazdagodni! És hát miért nem gondoskodott a városi hatóság 30—40 vagon kőszénről és néhány száz öl tűzifáról? Elgondolni is borzasztó, hogy mi lesz itt a télen, ha a tél a szokottnál' hosszabb és hidegebb lesz! Nem magunkról, hanem még a nálunknál is szegényebb köznépről beszélek, azokról, akik máskor Us napról-napra egy-egy kis kézikosárban szokták a fát a szatócstól beszerezni. Az idén majd a szatócs sem tud, semmi áron sem fát adni; vagy ha igen, akkor egy kézikosárravalónak egy vagyon lesz az árai És nem szatíra e az, hogy az emberek jajgatni, panaszkodni, dideregni kénytelenek a favágóhiány miatt, akkor amikor tőlünk kétkilóméternyire sok ezer hadifogoly piszkálgatja unalmában a fogát! (Persze, hogy ez sem pecsenyemaradékot piszkál ki belőle.) Amikor a mezőgazdaságban és iparban ezerszámra adják az ingyenes hadifogoly és katonai erőt; adják pedig teljesen ingyen, mert a jótéteményt még tetőzik avval, — ami bizony sehogysem helyes, nem takarékos és nem is igazságos! — hogy még a munkás kosztpénzét is megtérítik, akkor könnyítsék meg az egyéb robotosok életét, is! Nem tudom, nem értem azt a „magasabb“ erkölcsi szempontot, de én úgy fogom föl, hogyha nekem ingyen favágót adnak, azzal már velem jót cselekedtek és én örülök, hogy nekem azért a munkáért a magaméból csak kosztot kell adnom. Dehát, ha annyi fölösleges pénzük van, hogy az ingyen munkásnak még a kosztját is megtérítik, ám jó, legyén igy; a törvény, törvény; a rendelet, rendelet. Dehát akkor csak neki tisztelt elöljáróság! Kérjen a város még több foglyot, kerítsen néhány fafürészelő szerkezetet — megfizeti azt a munkaadó és ossza ki a hadifogoly favágókat! De ne úgy, hogy akinek több öl fája van, hogy azt egyhuzomban mind föl- apritsák; hanem jusson is, maradjon is, s mindenkire idején kerüljön a sor. Úgy tudom, Szombathelyen már javában igy van! A hivatásos favágónak is élni kell. A konkurencia majd belátásra készteti őket. Én kötelezőleg kijelentem, hogy addig amig a fámat nyolckoronáért fölvágjak, nem fogok hadifogolyerői: igénybe venni. Azonban valamit tenni kell! Nem tudom, igaz-e, de szavahihető helyről hallottam, hogy a íelső- eőri főszolgabíró úgy oldotta meg a tojás és szárnyas kérdést, hogy azt mondotta a tyukászoknak; „Az én járásomban járhattok, kelhettek, vásárolhattok annyit amennyit tudtok, annyiért amennyiért jónak látjátok, tartoztok azonban legelső sorban a a helyi igényeket meghatározott mennyiségben, megállapított árban kielégíteni, a többit vihetik akár Bécsbe, akár Berlinbe!“ — A tyuká- szok fellebbeztek. A miniszter igazolást kért a főbírótól. A főbíró jelentette, hogy igenis ezt az intézkedést tettem, vállalom a szerzőséget és felelőséget, mert járásomban a vásárlásra szoruló nép éhezett! — Nem tudom mi a főbíró urnák a neve, de válasszuk meg őt főminiszternek! H. y. Jótékonyság a háborús célokra. (XIII. folytatás.) Folytatjuk az adományok közlését, melyeket dr. B a I á s Béláné főispánnéhoz, a Vörös- Kereszt Egylet elnökéhez visznek, aki a katonakórház különítményének a főnöknője. A következők adták — folytatva — a következőket: Nadrai József: 1 kosár gyümölcs; Martinovics N.: 100 drb. cigaretta; Fazekas N.: 50 drb. cigaretta; Pajthy, söjtöri plébános: 150 drb. tojás és zöldség; Kumner Gyula: 10 tucat kártya;'Takács Józsefné: 1 kosár cseresznye; dr. Balás Béláné: 3 kosár gyümölcs, 20 csomag leveszöldség, 1 kosár zöldbab, 1 kosár sóska, 2 drb. kalarábé, 3 kosár ribizke, 1 kosár uborka; gróf Festetich Manó: 1000 drb. cigaretta; Dr. Balás Béláné: 150 embernek gyümölcsozsonna; Barthel- mes Valterné: 1 kosár ribizke; Szűcs Dezsőné: 150 embernek gyümölcsozsonna; Stankovszky Imre, Pusztaapáti: 10 K; Ben- csik János: könyvek; Hámos József, Zala- istvánd: 70 drb. tojás; Barthelmes Valterné: gyümölcs; Berger józsefné: 20 tojás, 1 kosár kalarábé; dr. Balás Béláné: 70 drb. cigaretta, 40 drb. szivar, 14 csomag dohány, 1 kosár paradicsom, 3 kosár alma, 1 kosár spenót; Kapiller Miháiyné, Nagykutas: 1 kosár alma; Plihál Viktorné: 4 doboz cigaretta; Kiss István, Rosásszeg: 1 kosár alma; Kaiser Eugénia: I kosár alma; Gyarmati cég: 5 K; Pajthy Elek: 3 zsák alma; Weinberger Ferenc, Zalalövő: 2 drb. nyul; Goldberger N., Edison-mozgótulajdonos: 100 K, valamint 10 sebesültnek hetenként ingyenjegyet; dr. Csák Károlyné: 1 kosár alma; Bemard Antal hadnagy úrtól: 3 drb. nyúl; Weinberger Ferenc, Zalalövő: 10 zsák burgonya; főorvos úrtól: 1 nagy kosár alma; dr. Balás Béláné: 1000 drb. papirtányér; Gutmann Ármin: 40 liter tej; Pajthy Elek plébános, Söjtör: 2 zsák alma; Boér Gusz- távné, Nagykanizsa: 400 drb. cigaretta; Barthelmes Valterné: 1 kosár alma; Németh György, Zalaistvánd: 1 zsák zöldségféle; Bogyai Eiemérné: 105 példány „A hadsereg“ cimü folyóirat, 11 történelmi könyv és „Vadásznapló“; Farkas Gábor, Alsóbagod: 100 fej káposzta, 2 zsák burgonya, 1 zsák alma; Kóczán János, Zél, u. p. Zalaegerszeg: 1 zsák alma; Bencze János, Besenyő: 3 kg. dió, 2 liter tejfel, 5 liter gesztenye. (Folytatása következik.) Pártoljuk a Vörös-Kereszt Egyesületet! r*#—* Meleg ruhát a katonáknak! A Hadsegélyző Hivatal felhívással fordul a magyar közönséghez, a magyar asszonyokhoz : Itthon ragyogó napsugár köszönt reánk délelőttönkint, de a messzi harctereken már beállott a rideg, esős őszi idő s a hegyek között a hó is lehullott. Aki itthon az eső elől meghúzódhat és a hideg ellen védekezhet, gondoljon csak az átázott és didergő harcosokra, akik érettünk, a hazáért küzdenek és szenvednek szeretettel és panasz nélkül. Ne is engedjük, hogy panaszra okuk legyen, hisz oly kis áldozattal lehetünk segítségükre. A kincstár ad ruhát minden katonának, de a sok víztől-sártól bizony az lassanként elpusztul, meg is férgesedik. Pótolni kell mással. Ez meg is történik. De sok más apróság van, ami megkönnyíti a nehéz szolgálatot, különösen a most következő esős téli időszakban. Mily jól esik például egy pár uj gyapjú kapcát felhúzni a régi helyett ! A hazulról küldött érmelegitö is kitűnő szolgálatot tesz! Ha minden család csak néhány darabot ad, elláthatjuk az összes magyarországi csapatokat. Magyar asszonyok, magyar leányok! Hozzátok szól kérésünk elsősorban. Kössetek érmelegitőt, térdvédőt, sálat. Aki jobban szeret varrni, mint kötni, az is hasznára lehet a katonaságnak. Készítsenek vízmentes szövetből lövészkeztyüt, jó meleg béléssel, vagy csináljanak olyan baslikot, amelyik nemcsak a fejet, hanem a vállaltat is védi a hó, az eső, a szél ellen. Van a basliknak egy olyan fajtája is, amelyiket a sapka alatt viselnek, ezt könnyebb csinálni, a hozzávaló vékony flanel előkerül minden ruhaszekrényből. Kötött hósapkák most nem kellenek, részint, mert kevés gyapjú- fonál van, részint, mert még van belőle készlet. Most egy nagyon vékony, rugalmas szövetű anyagból csináljunk hósapkákat; ennek olyan az alakja, mint egy zsák, mely mindkét végén nyitva van. Egyszerű, de jó és hasznos darab. . Elhunyt barátom emlékére. (Iaczkovics Miklósáé.) A természet üres és hangulat nélkül vaió. A külső világ oly rideg, oly kietlen, mintha elfogyott volna minden napsugár az égről, mintha egy roppant óceán hideg zuhaiaga oltotta volna ki a fényes égmező fáklyáját, hogy köd legyen belőle és pára ég és föld között. Köd ül az égen, borongásba burkolódzik a kedély, a lélek, amely a földi gyász szomorú hangulatában a természet elhunyt sirvirágaira hullatja gyászoló könnyeit. És midőn e könnyözönben mérem nagy templomom labirint utait, egy szomorú sejtés ragad szivembe és lelkem megremeg. Beteges, sápadt arcod tűnik elém, — az erdő" ködíátyolából — s barna szemeid korholólag tekintenek felém. Majd látlak hófehér ravatalon pihenve, kezed összekulcsolva melleden, vonásaidon a békés megnyugvás honol, csak szemeid lezárva, fénylő sugaruk elcsukva már örökre előlünk. Kialudt azon tűz belőlük, amely incselkedve lopta magát közénk, amidőn' jó kedved volt és fájdalmas panaszt ontott felénk, ha gyötrő betegségedre sokat szenvedtél'... Sietve hagyom oda a siró természet ölét, hogy elzárkózva erdei lakom meghitt szobácskáiban — a tőled kapott emlékeket előszedve visszavarázsoljam azt a fényt és derűt, amely még nem is olyan régen csilingelő kacagással, árasztotta körülöttem az élet útját.. . Kopogtatnak . .. Összerezzenve nyitok ajtót. . . S a sok-sok érkező lap közül kihull egy fekete keretű. Remegve nyitom fel... Tehát erdei látományom csakugyan meg nem csalt . . ! Valóban ott fekszel már ez órában, én pajtásom, ahová egyszer mi is mindnyájan követünk . . ! Ahol a porszemnek is ki van jelölve a maga helye, de nem azért, hogy elvesszen, mert el nem veszhet a tökéletes-
