Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-10-14 / 40. szám
2 MAGYAR PAIZS 1915. október 14. Emlékei a zalaegerszegi hőseknek! Pásztor Imre hadnagy, főgimnáziumi tanár a harctérről küldött erre a célra 10 koronát. Az eddig gyűlt 235 koronához csatolva, a mai végösszeg 245 korona, A stridóvári plébános szereplése. Két egybehangzó tudósítás közül közöljük ime itt az egyiket, bővebb magyarázat nélkül: Jézus parancsolata: szeresd felebarátodat, mint te magadat; továbbá: amit akartok, hogy mások cselekedjenek nektek, tegyétek ti is azt nekik. A felebarát iránti szeretet bent rejlik az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben, melynek egyik tétele igy szól: a halottakat eltemetni. Jézus tanainak hirdetői és istápolói a lelkészek; ezek kezeibe van letéve, hogy híveiket vallásukban megerősítsék és a felebaráíi szeretetre magasztos példaadással tanitsák. De szomorúan tapasztaljuk, hogy a muraközi nemesen érző és pályájuk magaslatán álló lelkészek közt akad olyan is, akiben kételkednünk kell, hogy vájjon honol-e szivében a felebaráti és a haza iránti szeretet hevitő érzete? milyen példát ad híveinek? Az előbbi gondolatok jellemzésére, ime egy ekletans eset. Szeptember 21-én Forintos Lajos stridóvári postamester, ki bár hosszabban betegeskedett, halála azonban gyorsan bekövetkezett. Felesége rögtön a lelkész után küldött, hogy az utolsó kenetet a haldoklónak feladja, de mire a pap odaért, férje már halott volt. Mozsár Stefán stridóvári plébános valami törvény holt betűire hivatkozva, a halottól, minthogy nem vette fel a végszentségeket, az egyházi temetést végleg be akarta tiltani. Nem engedte a harangokat meghuzatni és tettleg bántalmazta azokat akik tultet- ték magukat a tilalmán. Végre az elhalt feleségének könyörgésére, a legegyszerűbb olvasó szertartást — megengedte, melyen a kántor működését s más ceremóniák megtartását eltiltotta. Fájdalmas érzettel töltötte el a jelenvolt családnak és tisztelő barátainak a szivét ez a rideg temetés; s hogy a kedélyek némileg lecsillapodjanak, Tihanyi Lajos igazgató búcsúztatta el a sírnál a szertartás befejezte után, úgy szóban, valamint énekben a halottat. Kérdjük, hogy mit vétett szegény megboldogult Forintos Lajos, aki 20 éve, hogy Stridóváron, mint postamester kifogástalanul működött. Kicsit tovább. Mint Mozsár Stefán, aki csak most cseppent be más érdemesebb személyek helyett, a jövedelmes plébániába. Gyilkos volt, rabló volt, vagy vallástalan volt talán, közbotrányokat csinált? hogy Mozsár ily mostohán temettette el őt! Tudva, hogy felsőbb hatósága, az esperesi hivatal az özvegy kérésére, utasította Mozsárt, hogy a szokásos szertartások közt temesse el az elhunytat, de ő azon kijelentéssel, hogy Stridóváron ő az ur, az utasítást mellőzte és a saját akarata szerint járt el. Kérjük tehát nagyságos Filipich Lajos esperes urat, méltóztassék az ügyet, mely az egész tárában közbotrányt keltett, magáévá tenni és a nevezett plébános ellen — aki magában elbizakodva azt hiszi, hogy ő 42 cm. mozsár, amelynek nyomában rombolás kél s aki ebből kifolyólag azt teszi, amit akar, még őfelsége születésnapján is Te Deum helyett requiemet tarthat — a kellő lépéseket megtenni; egyrészt a megtört özvegy és tisztelői fájdalmát enyhítve, másrészt, hogy hasonló eset többé elő ne forduljon. Elvesztettem a lelkem... Irta: Jaczkovicsné. Beteg lett a lelkem, nagyon beteg, elindultam hát keresni reá a balzsamot, azaz fájdalmát temetni. Olyan temetést akartam csinálni, mint amilyent még soha senkisem csinált. . . Ragyogó napfényes őszi idő volt akkor is, épen olyan, mint most. S ha a légben, a költöző darvak szomorú krugása és a fecskék panaszos csicsergése nem hallatszik, azt kelletett volna hinnem, hogy a forró nyárnak a napsugara ölel olyan hévvel körül. Városokat, falvakat kellett hagynom magam mögött, mig megfelelő helyet találhattam a bubánat elhantolására. Uttalan utakon bolyongtam és rengeteg erdőségeken által, mikor egy meredek kőszirtnél megállapodtam. Fönt a szilinek magas csúcsán állt egy kőkereszt, rajta a Krisztus alakját ábrázoló kép, melyet az idők zord vihara leszaggatott és már csak egyik karja volt oda- feszitve. A szírt széditő mélyén futott a morajló patak, gyöngyöző habjai démoni sebességgel kergették egymást és tűntek tova a borókabokrokkal szegélyezett part mentén. Ezt a helyet, ezt az óriási templomot, benne a kereszttel, találtam méltónak választani lelkem bánatának kriptájául. A titokzatos csendet, amely itt a nagy min- ! denségre borult, semmi sem zavarta, ünnepi hangulat áradt mindenfelé s még a havas egyik ormára ülő ködfelhő is mintha csak arra várt volna, hogy majd a szertartás végeztével pótolni fogja a templomi töm- jénezőt. A kereszt előtt térdre borulva könyörögtem a világ Megváltójától a balzsamot, mely lelkem sebét heggesztené. S amikor még csak nekifogtam a fohászkodásnak, valahol az erdő mélyén megszólalt a pásztor tilinkója, amelyre feleletül a túlsó oldalon beleszólt egy iskolázott bariton hang: „Kétszer nyillik az akácfa virága . . .“ Megzavarták temetésemet, leheveredtem a bársonyos pázsitba és élvezettel hallgattam a nótázókat. A dal pedig szállt, szállt a magasba, talán a havason túlra, ahhoz a pirosfedelü házikóhoz, amelynek udvara olyan örökzölddel van beültetve, mint a havas fenséges tája. És azóta e dal mellém szegődve, nyomon követ, de lelkemet ott hagytam, azaz — elvesztettem .. . Ki segít a megkeresésében? Ki találja meg? .. . Annak jutalmul a lelkem felét odaadom! . . . Szerelem. Szeretem hullámos lágy hajadat. Szelíden simul a kezem alatt. Szeretem a redőt a homlokodon. Melyet rá a gondok felleg von. Szeretem szemeid mély sugarát, Hő szalad tőle a szivemen át. Szeretem szigorú, zárt ajakad, Amelyen mosolygás ritkán fakad. Lágy hangod hallva, a könnyem is hull. S lelkembe örökre belesimul. Legjobban szeretem a lelkedet. Melyet az élet úgy megsebezett. Oly tiszta, oly nemes, önzetlen jó, Azt hiszem nem is e földre való.) De ha nem volna is lelked ily nagy, Mégis szeretnélek, mert te: Te vagy! .. . Nimphon. MOZGÓKÉPPALOTA, « ZALAEGERSZEG. 1 Október 16-án és 17-én. Zalaegerszeg intelligens közönségének ritka művészi élvezetet óhajtottunk szerezni, amikor áldozatok árán vendégje szereplésre nyertük meg :: gordonkaművész urat, Popper Dávid, a világ legnagyobb csellóművészének, a budapesti Orsz. Zeneakadémia elhunyt tanárának jeles tanítványát. A koncert gordonkaszóíó számai: KOL NIDRE. POPPER: TÖBB REMEKMŰVE. Bemutatásra kerül a német császári udvar és a legfelsőbb arisztokrácia előtt rendkívüli :: sikerrel előadott :: c. 4 felvonásos filmremekmű. Csupa finomság ez a film, amely nem a hatáskeresés, hanem a belső művészi értékű hatás filmje. A filmet eredeti zene kiséri, első és utolsó :: felvonásában csellószóló. :: Bővebbet a meghívókon. Jegyről előre gondoskodni minden- :: kinek saját érdeke!
