Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1915-01-28 / 4. szám

MAGYAR PAIZS 1915. január 28. A tanítókat nem mentik fel a hadiszol­gálat alól. Másfél hónappal ezelőtt a kul­tuszminiszter rendeletben felszólította az elemi iskolák igazgatóságait, hogy terjesszék föl azoknak a tanítóknak a névsorát, akiknek fölmentése okvetlenül szükséges, mert hiányuk­ban íönnakadna a népoktatás. Á kultusz- miniszter ez irányban tanácskozást is folyta­tott a honvédelmi és hadügyminiszterrel, amelynek eredményeképpen arról értesítette most az igazgatóságokat, hogy nem menthet föl senkit, még az iskolaigazgatókat sem. Az igazgatókhoz intézett leiratában a kultusz- miniszter figyelmezteti a tanítókat, hogy vonul­janak be a rendes időben csapattesteikhez. Németországban sem mentették föl a tanító­kat a katonai szolgálat alól s ott most negy- venezerhatszáz-tanító teljesít egy kimutatás szerint hadiszolgálatot. (A németeket nem is verték ki Belgiumból.) A Vörös-Kereszt díszjelvény elnyerhetése tárgyában az alispánhoz a következő leirat érkezett: Értesítem alispán urat, hogy az önkéntes egészségápolás felügyelősége részéről nyert közlés szerint ismételten előfordult, miszerint a hadiékitményes Vörös-Kereszt díszjelvény, illetőleg diszérem adományozás tekintetében hivatalos helyről is tétettek elő­terjesztések. A nevezett felügyelőség értesí­tése szerint, a hadiékitményes Vörös-Kereszt díszjelvény, illetőleg diszérem elnyerése iránt mint az önként értetődik, magánosok egyénileg nem is folyamodhatnak. A hadi­ékitményes Vörös-Kereszt díszjelvénnyel, ille­tőleg diszéremmel leendő kitüntetés iránt hivatalos helyről történt javaslatba hozatal­hoz pedig csupán azoknak van jogcímük, akik az egézségápolás terén az ellenség előtt szereztek érdemeket. Ennélfogva betegek vágy sebesültek, kórházi ápolása, vagy más hasonló természetű tevékenység a hadiékitményes Vörös Kereszt díszjelvény illetőleg diszérem elnyeréséhez nagyban véve igényjogot nem támaszt. Felkérem Alispán urat, hogy ezt tudomásul venni és a törvényhatósága terüle­tén a legszélesebb körben közzé tenni szíves­kedjék. Az ijedség. A szakácsnő észreveszi, hogy az öreg János a gazdája féltett ó-szilvóriumá- ból tölt és kiissza. — Mit csinál János? — kérdezi tőle. — Oh, ne is beszéljen. A méltóságos ur rajtacsipett, amikor az előbb ittam egy pohár­kával a szilvóriumból. — No és most megint iszik? — Hogyne innék erre az ijedségre! Marhalevelek bevonásáról. Tudomására jutott a földmivelésügyi miniszternek, hogy sok helyen a katonai célokra megvásárolt lovak marhaleveleit nem vonták be s igy azok továbbra is a volt tulajdonosoknál maradtak. Az ilyen eljárás mellett a visszaéléseken kívül, még az államkincstár is megkárosittatik, miért is a miniszter felhívja a törvényhatóságokat, szigorúan intézkedjenek, hogy a még be nem vont marhalevelek a községi elöljáróságok által pótlólag bevonassanak és az elsőfokú hatóságnak beszolgáltassanak átvizsgálás és megsemmisítés végett. R szerkesztő levele. Cs Pancsova. Válaszoltam e citn alatt. R. Déva. Igazad van, kevés a helyi hir. De minek is ? HIRDETÉSEKET jutányosán felvesz a MRGYflR PflIZS kiadóhivatala. Ajánlatos a Szigeti utóda VRJDR D. fényképész műterme v ZRLREGERSZEQEM = Kossuth-Lajos utca. = „FOGRDO" Orsz. Vendéglős ■ Országos Pincér Szakközlöny ■ Szakközlöny Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Rákóczi-ut 13. Egyedüli heti legelterjedtebb szaklap. Csempész Károly műszerész, varró­gép- és kerékpár- = javitó ~ ZALAEGERSZEG Központ-kávéház :: mellett. :: Elvállalom kerékpárok, varrógépek, gramofonok, Írógépek, lapszámozó­gépek szakszerű javítását. Raktáron tartok: gramofonokat, kerékpárokat, varrógépeket és ezek alkatrészeit. A PFAFF-féle világhírű varrógépek egyedüli elárusitása Zalamegye területén Mesterhegedük Kánya Géza helybeli zenetani- tónál eladók. Van köztük olasz mestermü, nevezetesen: A mat hi, Mucsinyi, Rucséri és velencei olasz hegedűk eladók bármely megfelelő árban. Megtekinthetők a tulajdonos lakásán ahol tani- :: tást is elvállal :: Zalaegerszeg, Ürményi-u. 7. sz. Vasárnap az APOLLO­Moziban érdekfeszitő uj műsor, melynek remek pontjai mindenkit meg fog­nak lepni. Bővebb részletek a mű­soron. — A délutáni előadásokon —- leszállított helyárak. — Helyárak: Páholy (5 személyre) 5 K. Körszék 80 fillér, I-ső hely 60 fillér, Il-ik hely 40 fillér, III-ik hely 20 fillér. S tokaji bor üvegenként 3 K. — Zamatos hegyaljai alma 1 és fél métermázsánként szerezhető DANYI JÓZSEF lelkésznél Erdőbényén (Zemplén m.) 3_3 Kórház berendezéséhez szükséges lepedő- vásznak, vánkosokra alkalmas belső és külső huzatok, pokrócok és gyapjutakarók hósapkákra és haskötőkre alkalmas anyagok a Vörös- Kereszt Egylet előírása szerint állandóan kapható és .. legolcsóbban beszerezhető a . Sc hütz Áruházban Interurban-telefon 84. Nyomatott Lőwy B. könyvnyomdájában Tapolczán. Alapittatott 1883. évben.

Next

/
Thumbnails
Contents