Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-03-19 / 12. szám
2 MAGYAR PAIZÜ 1914. márczius 19. idő alatt nem az üzleti helyiségből való árusítása ipari és jövedéki kihágás, mely büntetés alá esik. A fogyasztási adóbérló nincs jogosítva az oly hoidóra pecsétet tenni, amely után a fogyasztási adó lerovatott. Söt az oly hordó bor is, mely után a fogyasztási adó nem rovatott le, csak abban az esetben zárható le pecséttel, ha jövedéki kihágás alapos gyanúja forog fenn. Nagykanizsa, r. t. város rendőrfőkapitánya ; Az „á la" megjelölésnek más iparos nevével kapcsolatban Írásbeli ajánlattétel alkalmával való használata törvénybe ütközik-e? 5875. Vélémény: F. V.-nak, mint a F. V. és T. nagykanizsai czég tulajdonosának, amaz eljárása, mely szerint kereskedelmi ügynökségi és bizományi üzleti köréből folyóan kereskedőknek (ismételadóknak) tett levélbeli ajánlatai szövegében kifejezetten Heidekker-féle szappanokat kínálva, az egyik szappan-fajnál az áru jellemzése érdekében zárójelek közt »á la Schicht« megjelölést használt, nézetünk szerint nem állapítja meg az ipartörvény 58. § ába ütköző kihágás tényét Nem pedig azért, mert a kifogásolt megjelölés a fenforgó esetben a valóságnak megfelel. Az ajánlatot tevő czég ugyanis a Heidekker-féle szappanok négy faját sorolja fel, mindegyiknél megjelölve azt, hogy a szappan tetszés szerint való méreteknek megfelelően vágva szállítható; ezt a méret-megjelöléstála egység szappanra nézve, mely préselt állapotban szállíttatik, az »á la Schicbt« szavak képviselik. Az á la megjelölésnek más iparos nevével kapcsolatban való ily használata a valóság elvét nem sérti és nézetünk szerint jogszerűen azért nem kifogásolható, mert a tisztességtelen verseny kritériumai nincsenek meg benne. A pauaszló sHutter József vegetalmüvek, szappan- és növényzsirgyárak részvénytársaság" budapesti czégnek a 12.134 —1904. K. M. számú határozatra való hivatkozása nem helytálló, mert ez a határozat oly esetre vonatkozólag hozatott, amelyben a pauaszlott fél az árut magát jelölte meg más iparosnak á la szavakkal kapcsolatos nevével, AZ ily eljárás az utánzatnak az eredeti gyártmánnyal való összetévesztését vonhalja maga után s igy az eredeti gyárost károsítja, annyival is inkább, mert a vevőközönségre van bizva az áru eredetének elbírálása. A fenforgó esetre azonban, midőn csak az ismételadó kereskedőnek határozottan megjelölt Bántotta lelkét nagyon e mellőzés s sokszor mérlegelte magában, hogy: vájjon érdemese Margitért a többi uri családok haragját magára zúdítani? Hátha Margit is csak olyan mint a többi s ő is csak szórakoztatónak használja fel, mint azok ? s ha egyszer megmondaná neki, hogy szereti, imádja mint az Istent, az kikaczagná, kigúnyolná . . . . . . Ugyan mi lenne akkor? . . . Eh ! Margit derék, finom lelkű lány . . . Egy eleven angyal . . . Mit törődik ö mással, — a világgal ? . . . Igen . . . megmondja neki szépen, bátran, őszintén, hogy szereti és megkéri, legyen az ő drága kis felesége . . . Lehetetlen, hogy Margit be ne lássa, mily nagyon szereti őt . . . Igen, Margit befogja látni, s az övé lesz . . . egyedül csak az övé . . . Ezentúl még jobban szerette Margitot s vakon bizott benne, hogy az is szsreti öt. Szerelmét azonban nem merte bevallani. Félt, s valami különös érzés némává tették ajkait, pedig valahányszor elment mindig feltette magában, hogy kitálalja lelkét. De ha meglátta azt a ragyogó két szemet, torkán maradt a szó . . . eredetű áru méretei tekintetében való tájékoztatása czéijából történik hivatkozás közforga lomban lévő más eredetű gyártmányra és e hivatkozásról a vevőközönség nem értesülhet, tehát a kifogásolt megjelölés a két gyártmány összetévesztését a forgalom egy stádiumában sem vonhatja maga után, a szám szerint fölemlített harmadfokú határozat nem alkalmazható.' Dr. Bernáth Béla ügyvéd, Keszthely : Aranyés ezüstművesnek órásiparban alkalmazott segédjét mily felmondási idő illeti meg? 5698. Vélemény: Az arany- és ezüstműves, valamint ékszerész is iparos és nem kereskedő, mert az a körülmény, hogy az e foglalkozási ágak mévelói arany- és ezüst tárgyakkal, valamint órákkal kereskedést is űznek, még nem teszi őket kereskedőkké. Valamely ipar üzése ugyanis nem szorítkozik szükségkép az illető iparágba vágó tárgyak előállítására, hanem kiterjed a szakma (iparág) czikkeivel való kereskedésae is. Ha tehát önálló arany- és ezüstműves, valamint ékszerész-iparos az ipartörvény 7. (helyesen 47.) § a alapján órakereskedéssel kapcsolatos órásmesterséget .is gyakorol, azért iparos marad és nem nyer kereskedői jelleget. Miből következik, hogy alkalmazottai ipari és nem kereskedelmi alkalmazottak, akiket tehát általánosságban kétheti felmondási idő illet meg. Ha az arany- és ezüstmüves az órásipari üzletágban nem is szakképzett és igy az ez üzletágban az órajavitási munkákat végző segéd műszaki szempontból önálló tevékenységet fejt ki, azért ennek munkaköre nem haladja meg a közönséges órássegéd munkakörét és igy fontosabb teendőkkel megbízott segédnek nem minősíthető. A pipa meg az asszony. Összejárta m már a hetivásárt nem egyszer, I söt nem resteltem fuvarra is költeni, majd csak kapok magamnak kelvemre való selmeczi pipát. Az ember, ha akaratos, meg bogaras, lehet az a pipa szüknyaku, czifra kupaku, vörös, meg sárga, az mind semmi, az ember bolondos természete nem nézi selmeczi pipának, rneyt ez olyan, hogy a szára legényesen áll, mint a czédrus, hátrafelé rangosabb állású, a kupakja nem szé- j les, mint a bécsié, hanem akkurátusan pászol, aztán a szívó lyukja hosszúkás, nem egy végiében szolgál a nyaknak. A nyak meg egészen karcsú, mint valami helyén álló magyar lány, nem öblös, mint a hízásnak indult asszonynép. Kellemes őszi délután volt. A kopaszodó fák lombjait enyhén himbálta a szellő s pajkosan czikkáztak az őszi meleg nap sugarai. Karcsi Margitékhoz ment s nem a rendes uton, de a szöllők alatt vonuló kacskaringós ösvényen. Talán az őszi virágoktól, s a hulldogáló falevelektől akart kérni tanácsot, vájjon megmondja-e Margitnak szerelmét? Lekonyult főve), gondolkodva ballagott a keskeny ösvényen. Nem érdekelte sem a haldokló természet, sem a zokogó fülemüle búcsúzó éneke . . . Szembetalálta magát Margittal, ki t:lán elébe jött . . . talán csak sétálni ? . . . Kezet csókolt a leánynak. Eddig sohasem tette. Mindketten elpirultak. Margit is visszafordult s némán, szótlanul mentek egymás mellett csak lopva, fél szemmel pillantottak egymásra. Karcsi nem bírta tovább a hallgatást s közelebb simult a leányhoz, s megfogta a kis kacsóját, s csókokkal halmozta el és reszkető hangon susogta a leány fülébe : — Margit, édes kis angyal, szeretem nagyon... igazán . . . legyen az én aranyos kis feleségem. Hát a bécsi pipa, nem selmeczi pipa, bármilyen ravaszul settenkedik itt nálunk az élelmes sógor. Nem tud bele a magyarból lopni semmit. Nem igaz ám az, hogy könnyebb is volna a pipájuk, meg az olcsóságukhoz is férne szó elég. Pipa hiányában szivarra kell fogni a természetemet, pedig a délutánjaim tiz perczenttel többet érnének pipával, bár az asszony titokban tapsol, hogy oly szegények vagyunk valódi magyar pipában. A szivar is elég szagos, ragyázza mag szent Péter, hát még valami szotyakos pipa I Persze, az ő asszonyi eszével nem tudja azt, hogy mi tulajdonképpen semmire se születtünk, hanem a pipára, már igen. Ounan tudom, hogy előttem egy parányi csöppség, akit fiatal korára való tekintettel nem vesznek fel az ovodába, de ugy pipál, hogy a favágóm nem bírja különb tüdővel. Minden pálczából pipát tör s meg kell vallani, elég ügyesek. Akár az épitö köveit rakja ki, akár ostort csináljon a lovának, pipákat készít s hol a csutorást veszi elő, hol a parasztos egyenes szárút. A dohány nyilván magyar lesz, mert komiszul ég: sokszor rágyújt. A monopolium már a gyerekek dohányára is reá teszi a kezét, ugy látszik, már gyermekkorunkban megszokjuk a komisz dohányt, mert a jó az osztrákoknak kell. És még ez a sok rágyújtás se vetteti le kezéből a p'pát. Hogyne volna tehát bennem irigység, mikor a fiam pipálhat, én meg megvagyok attól fosztva. A kuba szivar nem pipa, még a vasárnapi británikám se az. De azért nem zúgolódom, mert ha a portorikó, a kuba, a británikám a fölséges, ha nem is pipa, de füstölhetek a szobában, akár egy vaggongyár kéménye. Büszkén mondhatom : hogy nincs megtiltva. De az én szegény barátom, Bárlía Kálmán, az már igazán mártir ember. Az ő fehérnépe nem türi a füstöt, a mérgemre való asszony. Csodálatos : olyan szép, olyan angyali jóságnak néz ki, hogy az ember zsákot hordana érte a malomba és a füstöt nem türi. Kisasszonyok! tűrjék a füstöt, mert mi pipás nemzet vagyunk. Árpád igaz, Zalán bolgár fejedelemtől nem kért pipát; csak füvet, vizet, földet, de nem kért azért, mert volt neki. E nélkül nem tudunk mi megélni. Ha egyszer elmondom maguknak azt a történetet, tudom letesznek kényeskedésükből. A történet ez: Egy leány hit alatt kijelentette, hogy ő csak csak olyan emberhez megy feleségül, aki nem dohányos. Elmúlt öt év, de elmúlt tiz is, de a lány csak nem ment férjhez, már-már fonnyadni kezdett a szép tejarcza. Valami magamféle kaputos huncz ut a ztán meghazudta magát , hogy ó — Margit vérvörös lelt, e nem várt szavakra, majd kirántá kacsóit Karcsi kezéből s rohant hazafelé . . . Karcsi könnyező szemekkel nézett a kedves leány után. Visszafordult s haza ment . . . Másnap levelet irt Margitnak. Bocsánatért rimánkodott s megígérte, hogy kitér előle, állásáról leköszön s elmegy messze, messze, az ország másik végére . , . * * * Harmadnap Miska, a Margiték mindenes szolgája a faluból jött, a postáról s újságolta, hogy most temetik a segédjegyző urat, mert tegnap véletlenségből agyonlőtte magát. Három pap temette s egy nagyon szép ősz öreg ember borult zokogva koporsójára . . . Margit nem szól semmit, csak gyönyörű búzavirág szemeiből patakként omlottak könnyei, s majd ájulva esett össze . . .
