Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-02-19 / 8. szám

XV. év. aalesgapgieg, Í8i4 februá

r 19. 8. szát?i 54<58j.t*«i hr : Íj? évr« 4 fest'04 í JSÍ évr« 2 iscc 04 f Kssyiírt 1 ker 04 f mát; 8 ÜHér. BierlEesirti Z. Hor-7-átli Hajós MlTj-n katáraak:

: Hirdetés«k dij* megegyezés szériát Nyiltrf'r sor* 1 kor Szerkesztőség ki&dóvMa, : Wlaaics-atcss 8, XJ H IT C3- "Y\HI I.I FJÜBBNOZ BOBBÉ^y a- y Ö Ü g sr Up u ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A nyomor. Z. HQrváthL Lajos. Megdöbbenve olvassa az ember, hogy Budapesten ötvenezer ember van munka nélkül, kik Budafok barlang-lakásaiban, valamint bent a munkástelepen e rettenetes tél borzalmait élik : »pa, anya, gyermek éhezve, fázva fűtetlen tömeglakásokban s termelik a tuberkolózis baczilusait. A műveltség századának szégyen-bélyege •an reá sütve a társadalom mindazon intézőire, kiknek befolyásuk vagy vagyonuk van ahhoz, hogy az emberiség páriáit télviz idején a nyomortól és végpusztulástél megmenthetnék, de azt csupa közönyösségből nem teszik. Telik nálunk a világon mindenre bőven, csak az emberbaráti czélokra nem. Jóléti intézmények, melyek az önhibájukon kivül nyomorúságba jutott szegény, de becsületes ember segélyezésére alakult volna, olyan nincs. Vannak emberek, kik csupa hiúságból •agyonuk nagy részét egyes emberek jutalmazására alapítványként az Akadémiának •agy egyéb ily intézményekre hagyják, mi a tudomány előmozdításának szolgálatában áll, mellyel esetről-esetre egy irodalmi munka lesz annak kamatjövödelméből honorálva. Furcsán fest az állam is sok tekintetben, mikor iparpártolás czégére alatt az idegenből ide pottyant gyárosokat óriási összegekkel támogatja s annak magyar munkásait pedig éhen hagyja halni. A hatalmon lévők saját hatalmuk biztosítására milliókat költenek, melyekkel pedig a nyomor enyhítésére szociális szempontból más czélokat is szolgálhathának. Az élethez minden teremtett embernek joga van Az ember pedig ha család apává lett, ugy a saját ösztöne, mint a társadalmi törvények értelmében családjáról gondoskodni tartozik. De hol marad a kötelesség, mikor a szükség beáll? Lehet-e vádolni a dolgozni akaró apát mulasztással, ha munkát nem kap? Ha pedig munka nincs, akkor kenyér sincs, s nyomorog egy egész család apraja és nagyja egyaránt. A Budapesten élő munkanélküliek kivannak szolgáltatva elsősorban a házbérazsorának, mert egy penészes és dohos pinczelakásért mesés árat kell fizetni, s hogy a szegény ember magán segíthessen, összeáll két-három család s laknak vagy húszan egy helyiségben. Elsősorban is törvényhozásilag kellene gondolkodni munkáslakásokról s szabályozni azt, hogy egy lakásban csak egy család lakbatik, mi erkölcsi szempontból is feltétlenül szükséges A munkáslakások építése az állam részéről pénzügyi nehézségekbe ütközik, pedig egy hajó-óriás helyett, mire nekünk saját szempontunkból soha szükségünk nem lehet, lehetne a lakásnyomoruságon segíteni. Ha már munkáslakások vannak, ugy a munkásság saját kebelében ugyancsak az állam támogatásával szövetkezeti alapon a megélhetés könnyebbségét biztosithatná magának oly alapon, hogy két vagy három hónapi munkanélküliség nem juttatná az egész családot a hideg és éhség következtében a züllés útjára. Elsősorban az államnak, s másodsorban a társadalomnak áll kötélességében a munkásság érdekében minden lehetőt elkövetni, hogy munkásaink tiszteségesen és megelégedetten élhessenek, miáltal azok a társadalmi rendszernek oszlopos támogatóivá válnak. Anglia elég példával áll előttünk, hol az elöregedett munkaképtelenek nyugdijat élveznek. Nálunk pedig az elaggott munkásnak semmi támasza, s étlen kell elpusztulni, mert a koldulás is tiltva van. Bujdosó igazságok. III. Az igazat megvallva, én tisztelem, becsülöm Oláhországnak, vagy amint czifrálkodva mondják: Romániának — a törvényét, szokását, intézkedéseit, eljárását. Megjegyzem, Erdélyben nem ismernek sem románt, sem Romániát. S ók históriailag hivatottabbak a helyes név megintélésében. ök Attilának söt Balambérnek az idejétől fogva tudják, hogy körülöttük *oláhok« laktak. Csupa hiu nagyzolás részükről a római dicsőségre va'ó hivatkozás. De hát ördög vigye. Mindegy az nekünk. Hanem, hogy kitűnő tulajdonságuk van, az bizonyos, s országkormányzásuk igen okos, már t. i. Romániában, ami általában véve tiszteletet érdemel és követésre méltó. Van Oláhországban, vagy talán csupán Bukarestben 200 ezer magyar ember. Mindegy, ha csak négy szál van is, s ha 400 ezer van is. Foglalkoznak ezek ott különféle iparral, kereskedéssel, vállalkozással, napszámos munkákkal, zsákhordassal, s egyéb cselédségi kötelességekkel. Azt igazán nem tudom, hogy állami hivatalokba bejuthatnak é? De ha valamelyik bejuthat, az bizonyos, hogy annak a lelkéből a magyar géniusznak ki kell költöznie; ennél az embernél a magyar szellem kicsinyes külső formáiban sem nyilatkozhatik meg: magyarul beszélnie pl. ennek a tisztviselőnek nem illenék, de már kedve sem volna rá. Az ilyen már átalakult. Addig hivatalba nem léphet. Talán zúgolódik emiatt valamelyik magyar? Hadd zúgolódjék. Ki kérte rá, hogy oda menjen. Hát bizony ez okos törvény és jogos követelés. Ostobák volnának az oláhok, ha ennyit sem követelnének s nem kötnének ki maguknak. Aztán az a 200, vagy 400 ezer magyar gondoskodik magáról a lelki szükségletekre nézve. Papot, kántort, tanítót választanak magoknak, ezeket tizetik; iskolákat tartanak stb. De, hogy az egyházi és iskolai szükségletökre az ország kormánya még pénzt is adjon, — hogy az oláh nemzet a magyarok számára iskolát állítson és tartson : no hát ilyet igazán kivánni sem lehet. Nem evett bolondgombát. Tehát nem állit iskolát s nem is segélyezi. Azt azonban megteszi az oláhnemzeti kormány, helyesen és jogosan, sőt kötelességszerűen, hogy ez iskoláit fölé is kiterjeszti hatalmi felügyeletét. Sőt megteszi Románia kormánya azt is, hogy rákényszeríti a magyar iskolákat, a magyarok pénzén fentartott magyar iskolákat, hogy a köztantárgyakat: a földrajzot, történelmet stb. oláhnyelven tanítsák a magyar tanítók és oláhuyelven tanulják a magyar gyermekek. Hát ez helytelen, erőszakos és vad dolog. De van hozzá joga és hatalma. Sőt nem is jellemezhetjük erőszakosnak. Senkit sem erőltetnek erre az oláhok. Akinelt nem tetszik, jöjjön ki onnan, — vagy na menjen oda. Csudálkozom, hogy okos emberek is kígyótbékát kiáltanak ezért az oláhokra, ahelyett, hogy tanulnának tőlük és sajátitnáuak tőlük nemzetfentartási szellemet. Más kérdés, aztáu az előzékenység, lovagiasság, udvariasság. De ezek nem kellékei a nemzetek és országok tentartásának. S az oiáhok ugyancsak vallják képzelt elődjeiknek, a rómaiaknak ezt a mondását: Si fueris Romae, Romano vivito more. Ha hozzám jöttél, alkalmazkodjál hozzám. Van egy más, egy nagyobb, legértékesebb nemzeti erény )k az oláhoknak, mely megkoronázza minden erényöket, anélkül, hogy valaki mást bántanának vele. Bemehet az országukba az idegen, hordhatja a zsákot, folytathat bármitéle mesterséget, kereskedést, vállalkozást, kapálhatja a földet, szerezhet magának vagyont, tekintélyt, méltóságot, pénzt — milliószámra, de nem vásárolhat meg egy talpalatnyi földet milliókért sem. Nem lehet, mert nem szabad. Hát nem helyes é ez? Hiszen a hazai földnek az elárusitása egy kis szójátékkal annyi, mint a haza földjének az elárulása, a hazának az eladása; s az idegennek vásárlása nem egyéb, mint honszerzés, részletekben való hoditás s uj honalapítás. Az oláhoknak erre nézve "van eszök, helyes érzékük és kitűnő törvényök. Hanem ez az igazság igazán bujdosó igazság a magyarok előtt. * * Ezzel szemben mi van a magyarok hazájában? Itt is laknak oláhok. Különösen Erdélyben sokan. Ők azonban jámbor módon azt hiszik, hogy ők benszütöttek. Sőt azt még jámborabb módon hiszik, hogy a most itt uralkodó magyarok egy éjjel csakúgy bélopózkodtak ide. S eltekintve az akkori