Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-01-22 / 4. szám

•n ZalasQervzeg, 1914 január 22. 4. szám msiw^tú ftr : Sjy évre -4 kor 04 f Hl kor 04 f 1 bor. 04 f *xt.yj 8 fillér. l'Síoej^rlE' sazti Z. Ls-jos MurLltatárBals: Hirdetések dija megegyezés szériái Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség feiidóvRtii: Wlasics-ntma 8. LENG H, F3EBNC2 B O K B É "2" GTÖEQI lap c ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A KiiffándoHá&i Tanács A Kivándorlási Tanács végre megalakult. Ezt a nagyra hivatott, országos testületet még a Széli Kálmán-féle kivándorlási törvény kontemplálta. Gróf Andrássy Gyula belügyminisztersége alatt hozott kivándorlási törvény restituálta, de zavaros politikai viszonyaink között csak most alakulhatott meg. És most lát az előkészítő munkákhoz azzal, hegy a törvényhatóságok részéről a kivándorlás körül ezerzett tapasztalatokat javaslattételre és a munkaterület kijelölésére egy tizoítság átnézi. Csakhogy már itt tartunk. A déli harangozó régen elhangzott. Félünk tőle, hogy legalább & levest hidegen tálalják fel. No de ab ovo usque ad malo, — és igy még van -megráge-i való eledel. Még nem mindenki ment ki Amerikába, akinek két dolgos keze •an. Ha sokat gyengültünk is, még nem vérzettünk el. És különösen jelentőségesnek tartjuk, ha a Kivándorlási TanáC3 a társadalmat ugy tudja megszervezni, hogy mindenki önkéntes, nemzeti munkára táborába 611. Egyről biztosithatjuk már eleve a Kivándorlási Tanácsot. Hogy nálunk lelkesebb igazabb és önzetlenebb harezost nem fog találni. Két évtizede végtelen szomorúsággal látjuk nemzetünk gyöngülését, s időnként a vészkiáltás elhangzott lapunk hasábjain. De mit ér, ha a perifériákon a jól kereső kivándorlási ügynökök büntetlenül garázdálkodhatnak, valóságos léleklufár munkát végeznek, s e mellett a tengeren túlról integet a gyors meggazdagodás óhajtott vágya, a mi valóban ide oda csak a képzeletben van. S mit ér a mi ostoba magyar buzgóságunk, ha kivándorlásra való csábításért a laczfalusi pópát 100 koronára bünteti az aradi törvényszék ? Milyen a helyzet? Az osztrák-magyar konzul komoly intelemmel íordult az Amerikában lévő kivándorlókhoz. Ne jöjjenek hozzá ingyen hajójegyért, mert nem adhat. A mi pénze erre a czélra volt, azt már szétosztotta. Amerikában ezidőszerint olyan nagy gazdasági psngás van, amilyen évek óta nem volt. Megszokott történni, hogy az elnökválasztás előtt a nagy vállalatok megszüntetik a munkát és igen sok ember marad kenyér nélkül; de a mi most van Amerikában, arra nem vo

!t még példa. Egyre több gyár zárja be ajtóit, locsolja le a gőzkazán parazsát, egyre több bánya vonja föl a lépcsőket és zárja be a tárna ajtaját. A nagyvárosokban százezrével vannak a munkanélküliek és az Európába igyekvő hajók mind telve vannak menekültekkel. Mostanában a Fiumébe érkező kivándorióhajónak is kétezer fedélközi utasa volt s ez példátlan az amerikai kivándorlás történetében. Ebben a helyzetben ha bárki a füledbe olyasmit sugdos, felebarátom, hogy akkor változik sorsod rózsásra, ha itt hagyod hazádat, — az vakmerően hazudik és az neked halálos ellenséged, mert a világos romlásodat akarja. Amerikában most nem lehet munkát kapni, hiszen napról-napra ezer meg ezer ember marad munkanélkül. A rendŐrség emberfeletti erővel küzd, hogy a szűkölködés nyomán támadt elégületlenséget elfojtsa. A közirgalom keserű kenyerét hej! de sok könnyező magyar eszi most Amerikában ! Ezeknek a számát kívánnád kedves felebarátom szaporítani ? Nem, nem! El keli űzni, el kell verni a gonosz embert, aki most Amerikába csábitana. Ha nálunk sem megy a dolog minden baj nélkül, de Amerikában még rettenetesebbek az állapotok. Valósággal botorság lenne ebben a nehéz időben elkótyavetyélni amink van, hogy a biztos romlásba, Amerikába menjünk. Sohasem voltunk szószólói annak, hogy az ember hazáját elhagyja, mert minket az iskolában még arra tanitottak, hogy: „Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar!" De ha valakit a forró vére, a kába reménység, vagy valami beteges vágy e'csavarogtat, messze hazájától, a melynek szülőfaluja harangját sohasem fogja többé hallani: tegye azt akkor, mikor a józan ésszel mégis csak valahogy számot vethet, hogy vájjon odaát, a nagy idegenben mit csinál ? De ma, mikor azok is csalódottan, minden vagyonukból kipusztulva hazajönnek, akik elmentek jobb időkben és most keserves küzködés után sem birtak kenyeret keresni: édes Istenem, mi keresni valója lehet annak, aki ma, vad idegenül kikötve Amerikában, ahol egy szót nem tud szólni, ahol százezrivel csatangolnak tüntető körmenetekben az éhező munkanélküliek, mit kereshetne ott a tátott szájú idegen, akinek még jobb időkben is mennyit keli bugdácsoJnia, nyűglődnie, mig az amerikai szokásokat valahogy megszokja é3 a maga lábán egyenesen megtud állni! Bizony, bizony kába ember az, aki most Amerikába indul. Városi és egyéb ügyek. Irta: Tivolt János. II. Tehát ott hagytuk el, hogy a villanygyár hasznát is elhegedülte szent Dávid . . . Mert az ujabbi, majdnem másfélszázezer korona befektetés kamata túlontúl fölemészti az eddig élvezett hasznot! Daczára a fogyasztási többletnek. Ha meg majd 10—15 év múlva ismét odaérünk, hogy elkezdenénk haszonra dolgozni, akkor ismét százezrekbe kerülő, pótlás, javítás, nagyobbítás költsége áll elő! MondaDom sem kell, hogy mindezt nem irom a jelenlegi városi vezetőség teherszámlájára; az már a dolog természetében rejlik, hogy a városi üzemek hasznothajtás dolgában uem tudnak konkurálni egyenlő egység árak mellett sem, egy magánüzemmel! Ott a sok szabály, a nehézkesség, a sok köteles kotnyelesség, a sok sanda gyanú, mind a dolognak üzleti megbénítását eredményezi. Vagy beszéljek a városi téglagyárról ? Vagy arról, hogy ezután mi adjuk el a rabkertben termelt zöldséget? Minek? Csak ezekre a dolgokra akartam rámutatni, hogy ezen példákkal óvatosságra bírjam a város képviselő testületét, s hogy ne imputáljunk senkinek csalhatatlanságot! A legtisztább jóhiszeműség, a legjobb akarat sem biztosit senkinek csalhatatlanságot! Persze, maga a képviselő testület — szerénységemet is beleértve, — sem csalhatatlan! De azért van ott 108 ember, 108 városi képviselő, hogy ilyen dolgokban, czeruzával a kezükben — számítsanak. A svengálismust hagyjuk ki a játékból. A felmerült korszakalkotó eszme közül legelsőbben a boba—csáktornyai vasútvonalnak első osztályúvá való átalakításával foglalkozom. Itt igen kérek mindenkit, a Zalamegyét is, ne adjuak mindig lovat az események, az emberek alá! Ne jöjjünk már előre azzal a veszélyes kijelentéssel, hogy: »ezt vagy azt meg kell csinálnunk, még áldozatok árán is!« Az áldozat — sajnos — úgyis ritkán marad el; de legalább ne kínáljuk azt föl előre, ezüst tálezán. Hiszen áldozat hozatal dolgában mi úgyis uni'ium vagyunk. Mi még a gazdag kincstár által épitendő posta palotához is hozzájárulunk. Pedig ott attól a fenyegető esélytől sem kell tartanunk, hogy elviszik innen a postát — Sárvárra. Ha valamely kérdésnél nem tanácsos az anyagi áldozatról beszélni, akkor ez a vasutügy olyan kérdés. Én nem tudom, s mert nem tudom, nem vitatom, hogy ki, kitől nyert bizalmas intovmátiót a vasútvonal átalakítását illetőleg, de azt tudom, hogy csupán a mi kedvünkért, a mi érdekünkért, ott egy talpfát sem fognak megmozdítani. Eltekintve attól, hogy a vonalnak másodosztályúvá való átalakítása még talán teljesen be sem fejeztetett, eltekintve, hogy ez az átalakítás is bizonyára sok százezer koronát emésztett föl; ezektől eltekintve, hihetetlen, hogy a mi szép szemünkért, avagy mert kétszáz huszárunk van, belátható időn belül milliókat fektessenek a vonalba, j Ez az in szerény Dézeteir-, adja Isten, hogy