Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-07-23 / 30. szám

I XV. év lalaegwmg, 1914, julius 23. 30. szám £46&>«téai ix \ 3n éwt i kor 04 f fél STTÍ 2 kor. 04 f N«XT«dra 1 kor. 04 f ItTM ixáK 8 fillér. BBer^eezti Z. HIox

,"V-á"b3=L Lajos M-u-rLfcatarsait Hirdetéstk dija megegyezés szeriit Nyilttér sor* 1 kor Szerkesztőség kiadóvatai: Wlasics-ntcía 8. LBNGXflLPHEBNCZ B O K, ö É l "2" QYÖEGZ lap > ajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Csekély emelkedés. Ez a kifejezés olyan formájú, hogy kis mértékben ugyan, de mégis örömöt kelt. Csekély ugyan az emelkedés, de mégis emelkedés. Persze az emelkedést inkább csak a jó irányban szoktuk érteni. Tehát emelkedés 1 Ennélfogva örvendjünk. De nem ugy van ám a dolog. A vármegyei közigazgatási bizottságban ezt a jel-ntést látjuk : „junius hónapban 94 Amerikába szóló útlevelet adott ki a megye, ami a május havi számhoz csekély emelkedést mutat." Itt már lehet látni a tárgyból, hogy az emelkedés nem örömöt, hanem veszede'met jelent, mint az árviz emelkedése. Igen ám, de csekély az emelkedés. Tehát mégis inkább csak örvendjünk. HÍ az árviz. tegnap állig ért, ma csak öt ezentimétert emelkedett, csupán a szájig; az orrunkon még mindig lélegzélhetünk. Annyira örvendetes dolog ez, mint a haldoklónak az állapota, aki tegnaphoz képest csak egy kissé van rosszabbul, s még nem is halt meg. •Hát bizony furcsa dolog ez a kivándorlás. Fölemiitek egy esetet, csupán egyet, melyet magam is láttam, s amelynek fültanuja valék. Alsólendva környéke, Szécsisziget vidéke, a kis Cserta pataknak nagy völgye csupa tenger. Viz alatt hajol a rétnek iszapos füve, vizben rothad a szántóföld gabonája s az áradat partján búsong, töpreng és káromkodik a szegény magyar földműves. Persze nagy cső volt az egész megyében, felhőszakadás volt a távoli hegyeken s ennek még a szolgabíró sem parancsol. Megáradnak a vizek, kiöntött a Zala, a Valiczka és a Cserta, a völgyekben merő tenger van, s a kár milliókra megy. A szegény földművesnek pedig a panasza és kétségbeesése meghatványozódik. Yalószinü, hogy ha szabályozva is volnának a folyók medrei, akkor sem fogadhatnák magukba mind az ilyen nagyobb esőket. De mégis talán kisebb lenne az áradás, kevesebb lenne a kár s tűrhetőbb a jaj szó. Volna bár ugyanakkora a baj : a közönség nem vádolhatná a hatóságot, hogy hiányzik a védelmi intézkedés. Da igy méltán vádolja. A Zalának ulsó folyását a Balatontól a középig szabályozták már ezelőtt 25 — 30 esztendővel. Azóta csend van, csak a vizi bizottságok működnek az — irodában, s a közönség fizeti az útadót, vizadót, pótlékot, ördögöt poklot. A Csertát is szabályozni kellene, legalább félig. Da hiszen szabályozzák is, amint mondják, Budapesten. A vármegye már megtette a „kellő" lépéseket ezelőtt tiz esztendővel, amint mondják. Egy nagyvállalkozó vette kezébe az ügyet. Kiadta kisebb vállalkozóknak. Ezek még kisebbeknek. Ez igy szokás. Hogy egyiket se lehessen felelősségre vonni, mindenik a másikra tolja a kötelességmulasztást, s igy többen több argumentumot, értsd: ürügyőt tudnak előszedni. A kisvállalkozók azt mondják, hogy nem kapnak munkást. Persze, hogy nem kapnak, t. i. olcsó munkást s a Cserta völgye nincs szabályozva, még 10 esztendő múlva sincs, pedig az emberek fizettek is már rája pénzt. Az idegenek előtt csaknem hihetetlen, hogy ez Zalamegyében van, a minta Zalavármegyében, a mintavármegyének minta alispánsága idejében. Meg is interpellálták ezért a vármegyén az alispánt s az alispán azt felelte, hogy a megdrágult munkabérek következtében lehetetlen volt a vállalkozóknak teljesíteni a kötelességet, de remélhetőleg rövid idő múlva javul a helyzet s a viszonyok szerint minden lehetőt el fogunk követni, hogy az .óhaj teljesüljön és kivánt sikerre jussunk s én hiszem is, hogy a lehetős'g szerint minden valószínűséggel kétségen kivül, feltétlenül a legjobb indulattal orvosolni lógjuk talán a bajt, ha nagyobb akadályok nem gördülnek utunkba, stb. Éljen! Minden rendben van. A diplomatikus hókusz-pókusz feleletek teljesen orvosolnak mindent. Hanem azért a csertavölgyi parasztgazda elkeseredve azt mondja : A Vasvári-kápolna oltárképe. Plébánia-templom Vasvári Pál eleste helye közeiében. A kolozsvári „Kossuth Lajos asztaltársaság" estélyén felolvasta: Kuszkó István. (Folytatás.) Igy került sor Vasvári Pál eleste helyének kikutatására is és igy történhetett gondoskodás, hogy az ifjú szabadsághős megkapja azt a maradandó emléket, melyet nagy képességei, mély hazaszeretete, halált megvető hősies bátorsága folytán méltán megérdemelt. Három hivatalos kirándulást rendezett az ereklye muzeum a gyalui havasok ölébe. Mind a három kiránduláson a főváros s az ország különböző pontjáról, történetírók, 48-as hősök, hazafiak, honleányok, a helyszíni fénykép felvételek szerint is százat meghaladó számban vettek részt. Bizonyságot tehetnek a kirándulók at ról a szép harmóniáról, melyben a szivek egy nemes érzésben, a hazaszeretetben és nemes cselekvési vágyban itt összefortak. Pedig e zarándoklatok nemcsak időt raboltak, de a résztvevők egészségét koczkáztatták s a nehéz havasi ut és rossz időjárás a városi kényelemhez szokott kiránduló hölgyeket nagy türelemre és önmegtagadásra kényszeritette. E jól szervezett kirándulások alkalmával a részt vevők lelkében megnyilatkozott nem hivalkodó hazaszeretet és hőseink emléke iránt kifejezésre jutott kegyeletes érzés két Ausztriából beszármazott, Kolozsvárt letelepedett idegen ajkú férfi szivét és lelkét nyerte meg, kik Vasvári Pál és elesett hős honvédéi emlékéért annyit tettek, hogy a magyar nemzet tiszteletét és becsülését mindenkorra biztosították. E két férfiú : Rolmer Hermán és Melka Vincze. Sajnos mindketten már csak emlékezetünkben élnek. A Vasvári eleste helyét első kirándulásunk alkalmával 1891-ben egy kőrakással jelöltük meg. Ezt az oláhok másnap már széthányták. A következő évben egy erős tölgyfakeresztet állíttattunk, mit a pópa felszentelt. Hiába, az oláhok összetörték. Erre az 50 éves évforduló idejére tett harmadik kirándulásunk után Kolmer Hermann erdőigazgató a kalotaszegi erdóiparvállalat igazgatója több ezer korona anyagi áldozattal, saját költségén és saját terve szerint készített szép Vasvári kápolnát építtetett. Ennek húszszorosán kisebbített mintája az ereklye muzeumban látható. E kápolna oltárképét a csehországi származású, de köztünk jó magyarrá lett Melka Vincze, Rudolf trónörökös udvari festője, festette. Melka Vincze a görgényi vadászatok alkalmából ismerte és szerette meg hazarészünket. Az ereklyemuzeumban beszéltük meg a kápolna és az oltárkép tervét. A kép alakjaira, elrendezésére tett javaslataimat mindkét jó hazafi elfogadta. Öltözetet s egyebeket az ereklye muzeum adott a festéshez. Melka elfogadta azt a javaslatomat is, hogy a képen megjelenő Mária arczának vonásai Teleki Blanka grófnő arczából is tartalmazzanak egy-két vonást. Midőn ehez Teleki Blanka képét átadtam, a szép nemes arczra pillantva, örömmel jelentette ki a mester, hogy kellemes és könnyű feladat lesz ez. Mária képében úgymond, minden szép nőből van egy két vonás, viszont minden szép nő arczában is van egy-két vonás a Mária szépségéből. A művészi kép elkészült. A javaslat Teleki Blanka vonásainak felhasználására vonatkozó része, sajnos csak óhajtás maradt . . . Mikor a kápolna megnyílt, bejön egy öreg