Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-07-02 / 27. szám

MAGYAR PAIZS 1913. junius 18. jelentöeéges, hogy mind több és több ember szabadul föl az egész évi robotos munka alul és áldozhat egészségének. Munkában elnyűtt szervezetét pihentetvén, életét meghosszabbítja, ezáltal családjának jobb sorsba helyezését munkálhatja. Jó, egészséges, erőt visszaadó nyaralást kívánunk olvasóinknak, mely mégis legszellemesebb á saját tanyán. Mert megénekelte már Horácius is: Beatus iíle procul negotius . . . Az aratóünnepek történetéből. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ez a buzgó ima száll fel az egekbe sok millió keresztény ajkáról mindennap és a világ minden részéről. Ezzel nemcsak azt fejezi ki a hivő, hogy a kenyeret tartja legszükségesebb tápláléknak, hanem azt is, hogy a kenyérben Isten adományát látja. De nemcsak a keresztények tekintik isteni ajándéknak a kenyeret, hanem annak tartották már az ókor népei is sok ezer évvel ezelőtt. Az ős ember nem ismerte a kenyeret, az megette azt, amihez hozzájutott, a gyümölcsöt, a gyökerest. Igen sok nép, amely a műveltség legalacsonyabb fokán áll, ma is csak igy szerzi élelmét s ha a növényvilág adományait már elfogyasztotta, kiegészíti éléstárát az állatvilágból. Vadászik, halászik, állatokat tart és tenyészt. S ha az egyik területet letarolta, szedi a sátorfáját és odább vonul. Igy élnek Afrika belsejében ma is. Délamerikában nem sokkal külömb az Orinoko mentén élő néptörzsek életmódja, nekik a Maurila nevű pálma ad lakást, kenj eret, ruhát még italt is. De ezeknek a szabad törzseknek a száma mindinkább gyérül. Mert csakis olt van meg az ilyen nomád életnek a lehetősége, ahol aunyi a gyümölcs és gyökértélo, hogy azok egymagukban is biztosítják az emberek megélhetését. De mihelyt a szabad természet ilyen ajándéké elégtelennek bizonyult, letelepedtek az emberek és iparkodtak, hogy olyan élelmiszerre tegyenek szert, amely tartósabb mint a gyümölcs és a gyökérfélék és azoknál táplálóbb. Ilyen eleség a gabonafélék. A gabonaféléket már 4—5 ezer évvel ezelőtt is termesztették az ó egyiptomiak és kínaiak. Az egyiptomiak Isis istennő ajándékának tartották, a régi görögök és rómaiak is istenek nevéhez fűzték. Természetes tehát, hogy mint isteni eredeti! növényhez mindenféle vallásos czeremoniát fűztek. Kínában ma is nagy szertartással jár a gabona, neműek elvetése. Egy bizonyos területen maga a császár szánt egy darabig, majd a herczegek és miniszterek folytatják a szántást és vetést, mindenféle vallásos ének közepette. Ilyenkor az egész udvar egyszerű földmivesnek öltözik. A régi görögök és rómaiak is tartottak úgynevezett cerealekat, vagyis Ceres istennő tiszteletére ünnepeket rendeztek és áldozatokat mutattak be, hogy az Istennő kegyeit megnyerjék, jó aratásuk legyen. Sokkal általánosabbak azonban a hálaadó ünnepek. Ó egyiptomban négyezer évvel ezelőtt már évenkiut 10 napig arató ünnepet tartottak Isis istennő tiszteletére. A régi klasszikus korban pedig a metageitnia vidám ünnepén zsenge gabonát és az első kenyeret áldozták Apollóuak mint napistenuek, akinek a kenyeret köszönhették. Hálaadó istentiszteleteket tartottak a régi germánok is. A kereszténység elterjedése természetesen végét vetette sz ilyen pogány ünnepeknek, mindazonáltal később is ünnepnek tartották az aratás befejezését. Gazda és aratómunkás egyaránt vidám volt s mindenféle ünnepélyt rendeztek, A mezőről vig zeneszó mellett vonultak be a faluba, buzakalászból koszorút fontak s azt átüyujtották a gazdának verses jókívánságok kíséretében. A gazda viszont megvendégelte aratóit és velük együtt mulatott. Nagyon természetesen vidékenkint más és más népszokások alakultak lu az idők folyamán. Lényegében azonban mindenütt egyforma maradt, mert mindenütt átadják a buzakalászból és mezei virágból font koszorút a gazdának, aki megvendégeli aratóit és áldomást iszik velük. Sajno?, a modem haladás, mint sok mindent, az arató ünnepet is áldozatul követelte. Ma már sok helyen megszűnt a régi patriarchális jó viszony arató és gazda között. Pedig kár. A régi éitékes népszokások megmentésén igen sokan fáradoztak. Igy egyik hires balatoni lürdótelepen Balatonszemesen, amelyet előkelő fővárosi- és vidéki közönség látogat a feledésbe menő aratóünnepet elevenítette fel a község tevékeny olvasóköre, hogy a fővárosi közönségnek bemutassa, milyen volt a régi jó időkben az aratóünnep. Az olvasókör tagjaiból huszonöt ta^u csikós bandérium alakult, amelyet fekete díszmagyar ruhában a kör elnöke, Dr. Kukuljevic József vezetett, a kör tasjai szintén magyar ruhában, ökrös szekereken helyezkedtek el a magyar ruhás menyecskék és lányok között. Nem hiányzott még a czigány sem. Az egész társaság rezes banda hangjai mellett a grófi kastély elé vonult, hogy Hunyady Józsefné grófnőnek átadja a buzakoszorut, aki azt igen szívesen fogadta. Bár minél több gazdakör követné ezt a példát és megmentené a feledéstől ezt az ősrégi szép magyar szokást. íróasztalához ült és levelet irt. Becsöngette inasát és elküldötte a levelet. Félóra múlva megérkezett a párisi'elmegyógyintézet főorvosa. Rodin mester eléje sietett. — Hivatott, mester ... — szólt meghajolva az i rkező. Rodin mester kezet nyújtott az orvosnak. — Baj van, — kezdte csendesen, — egyik kedves emberem, egyik nálam dolgozó fiatal szobrász . . . — Komoly a baj? — érdeklődik az orvos. — Nem. Viselkedése rendes. Csak vannak egyes dolgok, amiről teljesen ferde hihetetlen nézetei vannak. Aztán azokat ugy állítja be, mintha valóság volna ... De talán behivatom? . . . — Gzélunkat ugy nem érjük el, mester, — magyarázza a világhírű elmegyógyász. Szabad lesz talán intézkednem? . . . — Méltóztassék . . . — Először is az illető személyéről óhajtok feljegyzéseket tenni. Az orvos leült az íróasztalhoz és kis zsebkönyvébe jegyezte a Rodin mester szavait. — Az illető neve? — kérdé az orvos. — Csajkás József szobrász. — Születési helye Magyarország. És itt elővette Rodin mester a fiókból a többi adatokat és egy könyvecskéből olvasta tovább: Gsikvármegye. Vakarcs. 26 éves. Van érettségije. Iparművészeti iskolát végzett és Budapesten Stróbl mesteriskolájában volt. — Minden rendben van mester, — folytatta az orvos, — de mostantól kezdve én sügyvéd ur« vagyok, tehát igy szólítson. Bemegyünk hozzá és . . . igen, milyen tehetség? Mert rendelek egy domborművet magamról . . . — Tehetséges ifjú, — feleli Rodin mester, — különben nem törődném vele, hanem tovább küldeném. És még egyet: a domborművet az ő hazájából való márványban rendelje — ügyvéd ur, — mert akkor a bogarait feltétlen megfigyelheti. — Ugy lesz! — mondja az elmeorvos. Aztán Rodin mester először egy más mellékterembe vezeti az elmeorvost, mert az egyenes rámenést kerülni akarja. Csak aztán mennek át a Csajkás műtermébe. — Isten hozta, mester! — jött eléjök mosolyogva a székely szobrász. Rodin mester jókedvet mutatott és a góbé Heti hirek Helyiek. A Magyar Paizs érdekében meg kell említenünk, hogy bizony a mai megdrágult világban a többi lapokkal együtt színién csak küzdve küzd és ugy él. Még a fővárosi lapok is kezdik fölemelni az árakat, mert drága és nehéz az élet. A Magyar Paizs érdekében mi is azt mondjuk, hogy bizony nehéz és küzdelmes az élet, azonban valahogy mégis meglennénk és megélnénk, ha legalább azt a kis előfizetést pontosan elküldenék, azok, akikért ez a czikk íratott. A Magyar Paizmak félévi dija 2 azaz két korona. Gyűjtsünk a Csány szoborra! Gróf Batthyány Pál nevenapján Zalacsán . . . . 10 K — f. Kártya fillérek Zalacsán . 1 K 80 f. Czukelter Lajos Zalacsán . 1 K — f. Gróf Batthyány Ádám Zalacsán 1 K — f. Mai gyűjtésünk 13 K 80 f. üozzaadva a múltkori (39761 K 47 f) összeghez A Magyar Paizs gyűjtése máig 39775 K 27 fii). A mult heti 8 K 28 f gyűjtött összeget kimutattuk, de tévedésből oem csatoltuk az összeghez. 39753 K 19 f meg 8 K 28 f = 39761 K 47 fillérnek kell lenni a végeredményben s mai gyűjtés ehez járul. Házasságok. Frim Pál oki. mérnök, a Frim Jónás és Fia körmendi fatermelö czég beltagja f. hó 23 án tartotta esküvőjét Obersohn Szidikévei, özv. Obersohn Mórné leányával Zalaegerszegen. (Minden külön értesítés nélkül). — Kádár Sándor megyei árvaszéki jegyző, az egerszegi aranyifjúság egyik kiváló szimpatikus tagja f. hó 27 én vezette oltárhoz Zalaegerszegen Somossy Jutkát, Somossy Nándor nyugalmazott vasúti főellenőr leányát. A zalaegerszegi Kath. Legényegyletbea Kecskés Dezső dalárdát szervezett s vasárnap a 18 tagu uj dalárdájával részt is vett már a szombathelyi Kath. Legényegyletnek 25 éves emlékünnepélyén. Tizenhat egyletnek a dalárdája jelent meg Szombathelyen s Gróf Mikes János püspök jelenlétében fényes emlékünnepélyt tartottak, mely vidám mulatsággal végződött. Kecskés karnagy meghívta a szombathelyi, pápai és vasvári egyletek dalárdáit s azok meg is ígérték, hogy résztvesznek Zalaegerszegen a legénylet ui házának szeptember végén tartandó felszentelési ünnepélyén. szobrász a bemutatás után azonnal rátért a j'oba hangulatra. — Csak pár perczet késett, mester, — szólt Rodinhoz. — Csodát látott volna! — Valóban? — érdeklődött Rodin mester. — Iger, — folytatta Csajkás, — Vilmos barátunk kecskemintázása remekelt . . . — Hogyan? Csak nem tört össze a gipszöntés? . . . — Oh, nem! Hanem a kapusné asszonyság oda ült a gipsz kecske alá és a modell helyett megakarta fejni . . . Mindannyian nevettek. Rodin mester a vállát is megveregette a kedves góbénak. — Mit szól, ifjú mester, az én arczomhoz? — kérdezi az orvos Csajkástól. — Hát... — és nézegeti, — hát igy oldalról igen eredeti vonások vannak rajta. Érdemes modell . . . — Megmintázna? Örömest, ha a mester is ugy akarja? — fordult Rodin felé. — Hogyne! Szívesen! — mondja a mester.