Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-06-11 / 24. szám

XV, év. Zalaegerszeg, §914. junius II, 24. egám tr : en* íct 04 f .'•Á 2 5tc,t 04 f 1 kur. 04 f ?m »Jtá« 6 flílér. Biasrlcaszti Z. Lajos IVE-u.-n "Iratársah: = Hirdet s-.k dijt megegye/.és szériát. Nyílt; r sor* 1 kor Szerkcsztösáj kiad^vata. : Wlasic3-utcis 8, | LBNGTBL FBBENCZ \ BOHSÉLTGTÖBGST lap ajdono?, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Egységes gazdaközvélemény. Egységben az erő, széthúzásban a gyengeség és pusztulás. Ezt az őrök igazságot tanítja a magyar történelem minden lapja, de fájdalom, ez a nagy eseményekben anynyira gazdag nemzeti történelem a nagyigazságnak csak a második felére szolgáltat dokumentumokat, mert mindig nagy vala a magyar, amikor egymást kellett pusztítani, de majdnem mindenkor kicsinek mutatkozott, mikor egymást kellett volna összetartással erősíteni. Vigasztaló a legújabb két évtizednek az a felemelő tapasztalata, hogy mióta elhangzottak Gróf Károlyi Sándornak a göuczi levélben megirott igéi: „Akié a föld, azé az ország", a magyar gazdatársadalom a magyar nemzeti társadalomnak az egyetlen tényezője, amelyben az egységre való törekvésnek, az egymást megértésnek igazán leikesitő példái mutatkoznak. Ma már meg van a gazdák tábora. Kicsiny kezdetekből fejlődött ki ez az imponáló hadsereg. Kis ülésezések, apró összejövetelek, sokszor több vezér, mint közkatona voltak kezdetei ennek a megerősödésnek. Majd jöttek a nagyobb események, kongresszusok támadtak a néhány lelkes ember barátságos beszélgetéséből, megszületett a Magyar Gazdaszövetség évi nagygyűlése az ország különböző részein, mint intézménye a magyar gazdatársadalomnak, és minden gyűlés előbbre vitte a nemzet gerinczének egybetartozását. Kecskemét, Siófok és Kassa után most Temesvár következik a derék magyar városok között, mely falai között vendégül látja a Magyar Gazdaszövetség által öntudatos czélratörekvő, gondolkodó, egészbe foglalt magyar gazdatársadalmat. Ennek a már minden évben nagyobb és nagyobb arányokban megismétlődő nemzeti eseménynek van egy olyan vonása, amely megadja annak a szinét is. Ebben az országban ugyanis ez az egyetlen ezereket magában foglaló tömörülése az embereknek, amelyben belső választó vonalak nincsenek. Együtt van itt ezeken a gyűléseken az ezerholdas a kisbirtokossal, a bőrkabátos a ködmönössel, az egyszerű munkás azzal, aki tudásával, szellemi munkájával igyekszik előbbre vinni a magyar mezőgazdaságot. Ezt nem termeli sem az iparos, sem a kereskedők semmiféle gyülekezete. Mert a nemzeti kereset egyéb ágainál a tagozódás szerint történik a szervezkedés, a kisiparos nem találja otthonát a nagyiparos szervezetében, a kis és középkereskedő mit keressen a nagy merkantilisták és a bankok gyülekezeteiben, amelyeknek összes bölcsességük rendesen abban merül ki, hogy a nagytőke igájába miként hajlíthatok be a kisebb existencziák. Egységes ipari és kereskedelmi közvélemény nem is születhetik, de az egységes gazdaközvélemény az igenis már születőben van ebben az országban, azt érlelik a gazdatársadalmi szervezetek, ezek élén a Magyar Gazdaszövetség, amely szervezetében megtestesíti a demokrácia igazi alkotó elemét, azt, hogy nem követelőzések, hanem kölcsönös érdekek felismerése alapján emeltessenek feljebb azok, akik az anyagi és erkölcsi boldogulás kevesebb feltételeivel rendelkeznek. Ennek az igazi demokrácziának készül ünnepe Darányi Ignácz elnöklete alatt Temesvárott. Már maga a gyűlés színhelye is érdekes. Ez vegyesnyelvü, főleg ipari és kereskedelmi jellegű, régi kulturált város, központja a legnagyobb mezőgazdasági jellegű szervezetnek, virágzó vármegyei gazdasági egyesülettel. Ebben visszatükröződik az az igazság, hogy a mezőgazdaságtól nem húzódozik sem sz ipar, sem a kereskedelem, hanem abban létének jelentékeny feltételeit találja meg. Ez a vegyesnyelvü, iparos és kereskedő város készül igazi magyar vendégszeretettel fogadni a magyar gazdákat, akik Temesvárott bizonyára jelentékeny állomásához érnek el a szervezkedésüknek. A magyar szabadságbarcz nagyemlékű pontján a magyar gazda valószínűleg uj felszabaditási harczhoz fog fegyvert, kezébe veszi a modern fegyvert, a szervezkedés fegyverét és éltető vért önt eddigi törekvéseibe azzal, hogy innen, ebből a gyűlésből fogja belső értékének teljes súlyával megkövetelni a törvényhozásba készülőktől, hogy ennek az országnak az egyetlen igazán virágzó nemzeti iparát: a mezőgazdaságot, többé ne tekintsék magára hagyható, segítség nélkül való egyszerű kereseti ágnak. A már megszületett, most pedig teljesen megszervezendő, egységes magyar gazdaközvéleménynek erre meg is lesz a kellő súlya. Hozzád ...! beszélek, hiszen ahogy bucsuztunk sok, sok héttel ezelőtt, egymástól, arra kértél, irnék gyakran neked. És én, megígértem . . . Pedig milyen nehéz most, ez Ígéretet beváltani, mert mikor arra keiül a dolog, hogy tollamat kezembe vegyem, lelkem cserben hagy, elszáll Hozzád édes kis pajtikám és én hoppon maradok, mert nincs kinek tollba súgni mind ama gyönyörű eszméket, amik azon parányi forrásból fakadnak, amelynek még nem is olyan régen, te voltál a — lelkesítője. Hiányodat érzem nagyon, a sok száz mértföld távolság ezerszerte nagyobbnak tűnik fel előttem. Pedig de sokat bolyongok és mennyi szórakozást igyekszem feltalálni, és azzal azon üres, sivár helyet betölteni, ahonnan lelkem másik fele, el van szakítva. S e kísérlet mind hasztalan ...! A magammal hozott emlékeim, gyógyulás helyett felszakítják a sebet, amely vérzik és fáj. Mi mindent tudnék irni önmagamról, de jobbnak látom a hallgatást, nem akarom a le fájdalmaidat is ezzel súlyosbítani . . . Mostani lakóhelyem, Makoviczához, Rákóczi Ferencz szeretett hazánk egykori hü fiának lakóhelyéhez oly közel van, hogy én majd mindennap ott vagyok. Paradicsomi szépségű e vidék, az örökké zöldelö fenyves, egy szépséges bokréta, s kis birtokom parkjának dúsan virágzó fái ugy tűnnek ki, mint a legszebb menyasszonyi koszorú. Reggelenkint, mikor a nap első sugaraival a keleti ég peremén felbukkan, én már Makoviczán, e történelmi nevezetességű helyen vagyok. S ahogy az épület omladékai s a lombos hársfák között járok, ugy tűnik fel énnekem minden, mint egy szép álom. Lelkesedésem, Rákóczi fenséges alakját glóriával övezi s mintha valóban ott látnám öt, az omladék túlsó oldalán. Igen őt, Rákóczi Ferenczet! Hazánk eszményialakját, akinek neve ott ragyog még a napsugár kévéjében is, de amit csak mi, — az ő igaz és hü követői — tudunk onnan elolvasni és megérteni. — A patak halk csobogása, a szellő suttogó hangja, a nagy természet (az általam imádott templom) misztikus csöndje, varázslatos hatással van álmom további szövéséhez amely a legtisztább és legszebb képpé alakul, amelynek látása ha te is benne részesülhettél volna, jól tudom, hogy olyan lett volna az örömöd, akárcsak az enyém. E képben benne volt a mult, a jelen és, és a — jövő! Az utóbbi olyan csendes, mint szélvihar után a tó felülete, melynek partján az örökzöld lombú fák ága, mintegy védőleg terjeszti ág-karjait pihenő szülője felé az anyaföld felé .És ugy sajnálom, hogy festő nem vagyok, megörö-