Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-01-15 / 3. szám

MAGYAR PAIZS 1914,'janoár 15. huszárok! hát biz Isten az ablakhpz rohanok. A mikor tehát dandárparancsnokságr&l, ávágy ezredtörzsről irok, akkor ezen parancsnokságoknak nem a katonai oldalát, tekintélyét érintem, hanem ezen parancsnokságokat mint közgazdasági objektumokat, — mint a város kereskedelmi és ipari életére kiható tényezőket s mint pótadó barometert, tárgyalom. A parancsnokságok tebát megvannak, vele egy kétszázhuszezer koronás, de tényleg száznegyvenezer koronát érő uri lak is tulajdonunkba ment! Ezt, a Báró Solymossy féle . házat ha erősen tulfizettük is mégis a fizetés módozatai enyhítik fájdalmunkat. Fájdalmunk enyhült, erszényünk azonban erősen sorvad, mert ma ugy állnak a dolgok, hogy a két parancsnokságra évi nyolcz-tízezer koronát ráfizetünk! A város polgárainak tehát évenkint tízezer koronájába kerül a két magasabbrangu parancsnok, a 3—4 tiszt és 6—8 őrmester. És most nevess Pupák, ha kedved tartja! Mert ne üljönk ám fel annak a múltkor hallott számításnak, hogy ezen évi ráfizetés csak 4 —5000 korona volna, mert ott elhallgatták a vadászterületből eredő egyezer koionát, az átalakítási összeg kamatait, a kopást, tatarozást, az illetéket, és az adót, a Rozenkrancz telken eszközölt építési befektetést. És ugylehet, még magát a tiszteket is bántja ez a hebehurgyán meghozott áldozot, bántja, hogy a polgárság öreájuk ráfizessen; mert egy igen előkelő úrtól hallottam, hogy vele szemben magasrangu tisztek is odanyilatkoztak, hogy nem tudják megérteni, miért volt Egerszeg annyira a dandárparancsnokságért? S különösen, amikor ahhoz sem tárgyi, sem anyagi eszközei meg nem voltak! Hogy magát a huszárosztályt akarjuk, azt megtudják érteni ők is, az más! Ezen alkalommal nem tudom magamba fojtani azt a kérdést, hogy hát lulajdonképeu hogyan is jött nexusba a Báró Solymossy féle épület a parancsnokságok idehelyezésével ? Én nem tudok róla, nem hallottam, nem olvastam, de fel sem tételezhető, hogy a honvédelemügyi miniszter azt mondta, vagy irla volna, hogy ád nekünk parancsuokságot, ha megvesszük a Solymossy palotát! Hát miért vettük meg mégis? Miért, amikor a benne lakó főtisztek sincsenek vele megelégedve!? Sót amikor az az időszeriuti osztályparancsnok is olyanféle felterjesztést tett, hogy nevezett épület a kijelölt czélra alkalmatlan! De hát megvettük! Tehettük! Van pénzünk hála Istennek, — dosztig! Oh igenis, miért vetlük mag?? Miért nem kértük, miért nem vettük bérbe? Olyan bérösszegért, mint amit mi kapunk érte? Avagy elsőbben úgyis csak bérbe akartuk venni? Azt nem hihetem! Mert nem tudom elhinni, hogy egy dúsgazdag magyar nagyúr, aki, — mint hitük, — Egerszeget — mert ide kedves családi emlékek is fűzik — különben is szereti, hogy mint mondom, — egy olyan nagyúr, ne adta volna a palotát bérbe, ha felvilágosítják, hogy az épületre még négyszázalékos kamat mellett is ráfizetünk! Hiszen Ö velünk jót akart! S ha azt mondják neki: »IJram, mi nem kaphatjuk meg a parancsnokságokat, ha Te legalább egy időre, bérbe nem adod házadat Segíts rajtunk! Szegény a város! Igen sok teljesítendő áll még előttünk! stbbi.« Nem tudom elhinni, hogy el ne tért volna eredeti szándékától, hogy bérbe nem, csak eladja. Hiszen Őfelségének a magyar királynak is vannak bérbeadott házai! Hiszen ezt a házat, belátható időn belől meg nem, sőt bérbe sem tudta volna venni itt senki! Hogy minek is irok én ezekről a dolgokiöl? Visszaemlékezéseimmel ügysem tudok segíteni a bajon! Elmúlt esőnek nem kell köpenyeg! Ugy? No de igaz most jut eszembe, hogy miért is melegítettem fel ezt a dolgot: Tanulság végett! Azért mért talán igy sikerül az embereket nagyobb óvatosságra birni! Mert az, hogy egyes lelkes kolomposok ma már kiábrándultak a vasbeton müvekből, — hogy még a helyi újságok is ott-ott, elejtve, belátják, hogy nagy az áldozat amit hoztunk; ez uraim, mirajtunk már nem segit! Ez nekünk nagyon gyenge vigasztalás! vRövid a mámor, hosszú, örök a megbánása mondja a német költő' Tehát nem kell a várost mindenbe, számítás, előrelátás nélkül belevinni. A túlságos optimismus mindig ilyen eredményeket szül. A reklámdobot verni, fekve is lehet,» fizetni, fizetni azonban keserű dolog! Maga a jóhiszeműség nem garancziája a sikernek. Több kíméletet az ilyen elhagyatott, szegény városnak. Akiknek meg kell elégednünk a csupasz jóakaratokkal! Sót amikor a jóakarat is évi sok ezer korona ráfizetést eredményez! — Avagy, hogy még egy példával szolgáljak ott van a villanygyár ügye és története. Várhidy akkori polgármester és többsége erős agitáczióval keresztül vitte a villanygyár építését! Azért, hogy villanyvilágításunk legyen, különben sem volt szükség agitáczióra, hanem azon mód mellett, ahogyan azt megcsinálták, bizony erősen kellett erószakoskodniok ! Voltak nagy viták, polémiák! Még egy eleven minisztoriumbeli műszaki tanácsost is kölcsönkértek, hogy bennünket, tizennyolcz ellenzéki képviselőt legyőzzenek! Megcsinálták a villanygyárat! Oda csinálták, a már akkor megnyttott legnagyobb jövőjű utczába. (Hogy kellene a főkolomposoknak büntetésből, azt a katakolást tiz évig végighallgatni?! . . .) Megcsinálták, ugy, hogy verseny nélkül a Ganz gyárral megépíttették, hogy ugyan.' azon Ganz-gyárnak bérbo is adják. Helyes, | Csakhogy az első év után Ganzék avval jöttek, j hogy nekik ennyi, meg annyi deficzitjük volt. s a szerződés értelmében kérik annak, a város | által való megtérítését. A szerződésnek az a ' gyilkos pontja kikerülte az egész mámoros többség figyelmét! Sokat, emberfeletti munkát kellett Dr. Korbainak végezni, hogy sikerült neki a Ganz czéget ötvenezer korona úgynevezett megváltási dij ellenében arra kapaczitálni, hogy a czég a szerződéstől elálljon. Ugye milyen nehéz, egy hibát, egy baklövést jóvá tenni? Kérdem, kárpótolja e a város küzdő, adófizető közönségét az ötvenezer korooáért az a körülmény, hogy az egykori lelkes szavazók később belátták, hogy hiba történt?? Avagy, hogy ami kétségen felül áll, hogy ők jóhi.szemüleg cselekedtek ! Ugy e, nem ? Nos az utóbbi időbea ismét 3—4 nagyszabású városfejlesztő eszme, merült fel, a melyekből, ha ismét szuggeráltatni engedjük magunkat, könnyen anyagi krach következhetik! Mert a krachhoz máris nagyon közel vagyunk! Anuyira közel, hogy már csak ugy immál ámmal tudunk kölcsönt felhajszolui! Tudom, itt könnyen találkoehatom azzal az ellenvetéssel, hogy aki adósságokat csinál azért, hogy azt gyümölcsöstetőleg vállalatokba fektesse, az még nem baj; sőt, ez az okos kereskedelmi, közgazdasági elvi! Haj, haj! De hát mutassanak nekem egyetlen-egy olyan intézményt, amelyre rá nem fizetünk? Egy volt a villanygyár, amely némi megerőltetéssel 4—5 éven át, évi 6 — 8000 korona hasznot hajtott. Ezt is — jó időre — elhegedülte, szent Dávid! (Folytatása következik.) A sárga kérdés. Irta: Jankovich Béla vallás és közoktatásügyi miniszter. A szerkesztő néhány Megjegyzése elöljáróba. A kínai sárga tenger piszkos öbleiben felh6 gyülekezik, mely Amerika, sőt Eorópa egét sötétíti el és egy világra szóló bábora előjeleit sejti. A sárga kérdés feltolakodik s mintha hamarabb akarna, leszámolni, mint ahogyan a fehér ember szeretné. Ennek a mostani napokban annyira aktuális kérdésnek művelődés történeti fejleményeivel foglalkozik a miniszter urnák rendkívül érdekes czikke, amelyet olvasóinknak legteljesebb figyelmébe ajánlunk, A czikk közlésére való engedélyt fővárosi levelezőnk közbenjárásával kaptuk meg. * * * Az uj kor Amerika felfedezésével és Afrika körülhajózásával veszi kezdetét; jellemzésül felemlítik az uj kor néhány fontos találmányát, aminő a puskapor, nyomdászat és iránytű, amelyek kétségkívül fontos segédeszközét voltak a további átalakulásban. Da az utóbbiak csak külső jelei voltak e kor kezketének és azt egymagukban elő nem idézték; ez abból is kitűnik, hogy a puskayor, iránytű és a nyomdászat ismerete már jóval korábban el volt terjedve Khinában, mint nálunk, anélkül, hogy ott egy uj korszak kezdetét jelezhá. A valóságban csakis a tengetemuli földrészek felfedezése változtatja meg a fehér faj kulturális körét; itt sem annyira a felfedezés maga, hanem az a körülmény fontos, . hogy ezáltal a fehér faj az egész földgömbön elterjed. A mig tehát az ó-kori és közép kori czivilizáczió köre a Földközi tenger mellékeire és Európára szorítkozott, addig az új kori felfedezésekkel a fehér faj hatalmi köre az egész földgömbre kiterjed. Kezdetben a spanyol és portugál hóditők voltak az úttörők, kik között egyik pápa a földgömböt is felosztotta; ezeket követte a hollandi és angol kereskedő; később nyomukban halad a hollandi, angol és franciia telepes. E népek a kereszt jelében karddal, rőff;l és kapával hódítanak, amely eszközök előtt a primitív népek kénytelenek lépésről-lépésre meghátrálni. A fehér fajnak e hódítása kétféle módon nyilvánul a földtekén. A mérsékelt égöv alatt a fehér faj maga letelepszik és elszaporodva kiszorítja az őslakókat; akiket ezek közül el nem pusztított eddig a folytonos harcz, azokat kiirtja utóbb a pálinka és az európai betegségek kii'önféle fajtája, melyeknek e népek nem képesek ellentállani. Csak idő kérdése, mikor pusztulnak ki teljesen e népek saját otthonukban, a tropikus klima alatt az európai faj nem képes megélni, mivel olt a második-harmadik nemzedékben nemzedékben kihal. Ezért hódítása itt arra szorítkozik, hogy átveszi e népek gazdasági és politikai vezetését, ami által biztosítja magának a kereskedelemből és a nagy vállalatból származó haszon java részét. E klima alatt egyikmásik latin nép összekeveredik a benszülöttel és azzal állandó, uj népfajt alkot; a germán származású népek ezt sohasem teszik. A hóditásnak a XIX. századig csak a kinai kulturához tartozó nemzetek képesek ellentállni; sőt ezek közül egyesek, például Japán, teljesen elzárkóznak az idegenek elől. Ugyanekkor a kereskedelmi forgalom a kinai tengerparton csak egynehány kikötőben bonyolittatik le. A XIX. században azonban a fehér faj itt is mint hóditó kezd 1 fellépni azon mélyreható átalakulások következ; tében, amelyek időközben az 'európai müvelői désben beállottak. • ; Az uj-kor első három századában az európa\ műveltség alig áll magasabb fokon, mint a római birodalom fénykorában; inkább csak kiterjedési