Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-05-28 / 22. szám

XV. év laiaegepsiag; 1914. május 28. 22 . szám SiSÍSsatésl ir : érrt 4 kor. 04 f íéi irta 2 kor. 04 f 1 kor, 04 f SiV'M ixáa Söiíér. Hirdetés k dij» megegyezés szerist. Nyilttér sor* 1 kor Szerkesztőség kiadóy&t*. Wlasics-atoss 8. BeerlEeSEtl Z. HorváttL Lajos M-u-ulcatórsate = i XJ T£1 Z-T G ~2T JFT: T FHBHN02I B O S. 3 É CJTÖEQY iap u ajdonos, kiadó. MEGJEI.ENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Pünkösd. A legszebb hónap, Mája istenasszony zárónapjára esik ez idén a kereszténység nagy ünnepe: pünkösd. Rózsák nyílnak, s a határon mint a szelíd tenger hullámverése: búzakalász reng. Mámoros szép tavaszi ünnep mindenkor a pünkösd, hitünk szerint az égnek felvilágosító malasztja a tavasz langyos levegőjével árasztja el a lelket. És mennyire szükségünk van épen ebben a zavaros, érthetetlen, ideges világban a pünkösdnek felvilágosító, értelmünket megerősítő isteni malasztjára ! Az ujitás vágya, a dekadenczia szellemének hullámfodra öntötte el az iskolát. Majd a jövő fogja eldönteni, vájjon a félrevezetés, a jóhiszeműség, az ujitás ifjonti vágya, az akarnokok erőlködése van-e ebben az ujabb társadalmi mozgalombau túlsúlyban? De bizonyos, hogy álprdféták ólálkodnak az iskolák közeiében, hirdetve, hogy a va'lás magánügy és azért kivele az iskolából. De igaza van Apponyinak. hogy az, aki vallásnélküli iskolát propagál, annak nincsenek gyermekei; ha pedig vannak, lelkének valamelyik rejtekében abbao reménykedik, hogy bátran élvezheti a nagy föladat hirdetésének dicsőségét, miután ugy sem lesz belőle semmi Ugy is van. Ebből nem lesz semmi. Hiába minden zajgás. Ez nem egy vallásfelekezet ügye Egy csepp kedvünk sincs keresztényellenesnek minősíteni. Ezt kivétel nélkül, bármi módon imádja valaki Istenét, minden embert érdekel. A zsidó éppen ugy hirdeti, hogy a vallásra szükség van, mint a keresztény ; mig szülők lesznek, akik gyermekeik jövendőjével törődnek, és amig az ember sorsa olyan lesz, amilyen világfennállás óta az emberiség sorsa volt: küzdelmes és bizonytalan, addig a vallás lesz az a talizmán, mely elvezet az élet nehéz utjain és világosságot gyújt, mikor elkövetkezik a halál percze. A halállal viaskodónak reménységet, bizalmat, hitet, megnyugvást a vallás fog adni. Az a vallás, melyet legmelegebben mond sajátjának élte alkonyán az, aki egész életében tagadta. Csak nézzünk szét nyitott szemekkel a világba és feltűnő jelenségeket látunk. Czégéres atheistak éli ük alkonyán buzgó templomjárókká lesznek. Az erők roskadása eszébe juttatja a lázadozó embernek, hogy közel van az az ut, melyről még nem tért vissza senki, — és sorsának eme nagy fordulója előtt megtér Istenéhez, melyet egész életében tagadott. Boldog ember, ki lelkében a küzdelemnek, a tévelygésnek ezt a kinzó barczát nem szenvedte végig. Boldog ember, kinek édes anyja ezt súgta szerető szavával gyermeke fülébe: „Kis kacsóid összetéve szépen imádkozzál édes gyermekem !" mert ez az anyai szent tanítás megvértezte az élet porondján száguldozót a hitetlenség, a tévelygés, a töprengés, a semi/i haszonnal nem járó eszmélkedés minden keserűségétől és kínzásától. Buldog ember, akinek hitében sohasem kellett megtántorodnia és a ki mindig azzal a biztos tudattal tekintett az ég kárpitja felé: hogy ott van az, ki reá gondol, ki útját vezérli, a ki Istene és a kiben táutorithatatlauul hisz. jeruzsálemi alacsony házban összegyűlő apostolok lelke az ige hirdetésétől nem volt megszilárdulva. Azért kellett a mai napon a Szentléleknek leszálani arra a házra, hogy szilárd hittel küldhesse világgá a kereszténység első hirdetőit, akiknél eredményesebb munkába még ember nem fogott. Vájjon megérezték e a galiileai egyszerű halászok, hogy őket a sors arra predesztinálta, hogy Jézusnak felebaráti szeretettől ékes tauitását az egész világon és az egész emberiségnek átadják, örökké, a meddig a világ áll. Mert büszkén kiáltjuk a szabad gondolkodók oktalan, dicstelen és sikertelen harczi erőlködése idején: hogy a keresztény tanítás mindaddig, mig ember él, fönségéből, nagyságából, múlhatatlan szükségéből veszteni A latinról és rajzról.*) — A középiskolai reform körvonalai. — Irta: Kulcsár Gyula. Akik a magyar kulturát munkáljuk, szívszorongva lessük a nagy reform előkészületeit... Félünk valami veszedelemtől . . . »Az iskola az életnek neveljen k Ez van mindenkinek az ajkán, mikor a klasszikus tanítás ellen kel ki. Teljesen igaz ez a tétel, ez minden tanárnak, tanítónak egyedüli czélja. De nálunk Magyarországon különös módon megszükitett értelme vau ennek a tételnek. Ez a fogalom: élet: — praktikus életet jelent; iparost, kereskedőt, mezőgazdát, vállalkozót, vasutast, technikust, postást, muukást, kereskedelmi utazót. Végzetes fogalomzavar ez. Akik csak erre a megszükitett életre gondolnak, azok csak azt vegyék észbe, hogy a nagyiparos, kereskedő, teknikus országokban, melyek a közgazdaságban a világ élén haladnak, nagyjában éppen olyan a középiskola, mint nálunk. Ha jól utána nézünk, Német , Franczia , Angolországban a latin, görög tanítása intenzivebb, mélyebb, mint nálunk ; s akadálya volt ez a gyakorlati élet, a praktikus pályák kivirágzásának ? Furcsa, de ugy van, hogy ha jelentékenyen csökkentenénk, csonkítanánk a klasszikus tanítást, éppen ez ipari *) A Cél májusi számából. államok tudomány egyetemeire uem mehetnének ifjaink; máris bizonyos gyanúval fogadják kint görög-pótlót végzett növendékeinket, s mindenféle nehézségeket támaszt anak nekik. Ha tudnák a mi klasszicizmust gyűlölő radikálisaink a franczia quadrifurkáczió sajátságos csődjét: a klasszikus, görög latin furkáczió évről évre zsúfoltabb, a i>sciences« furkácziói évről évre elhagyottabbak ! Ha látnák, hogy az Unió-ban mily különös gonddal keresik, miképen lehetne a latin tanítását eredményesebbé, gyümölcsözőbbé tenni! Honnan nálunk ez a végzetes fogalomzavar? Közgazdasági elmaradottságunk salak-terméke ez. Hogyan állunk ? Ipari, teknikai szakiskoláink nem tudják befogadni a sok jelentkezőt; menynyien szeretnének már az intelligencziából ipari iskolát végezni, s a kevés ilyenfajta iskolában mily kevesen végeznek! No és mi történik ezzel a kevéssel is ? Nem kap Magyarországon alkalmazást. Ez a gazdasági pangás bizonyos fojtott keserűségben tartja az egész, munkára, érvényesülésre vágyó értelmiséget, s ebben az elkeseredésben fordul a gimnázium ellen, mintha az volna az oka mindennek. Pedig világos, hogy nem az iskola teremti a szükségletet, hanem a szükséglet az iskolát; világos, hogy előb'T volt a világon kereskedelem, mint kereskedelmi iskola. Az bizonyos, hogy a praktikus pályáknak kell egy magasabb fokra előkészítő iskola; kell az ipari pályákra is vezető intelligeocziat nevelni valamely iskolában, s bizonyos, hogy ebben az iskoláb?n nem a latin deklináció és konjugáció intimitásait és Caesar stílusbeli szépségeit kell tanítani heti 6 órában. De mintha ez már meg is volna! Hát mire való a polgári iskola? Mért fejlesztették vissza a 6—7 osztályos polgári iskolákat? Mrrt alakították át sok helyen a polgári iskolát gimnáziummá? Mért hozattak a szülök közköltségen több polgári iskolába latintanárt? A mostani msgyarországi élet követelménye ez. Nem teremtettek a polgári iskolák ipart; akik polgári iskolát végeztek, sokan nem tudtak elhelyeződni a mai életben. Igy van minden radikális újítással, ez történt a reáliskolával is, az ország minden reáliskolájában ott van már a latin-tanár; s érdekes, hogy akik folyton az egységes középiskola nótáját fújták, hogy elhallgattak egyszerro, mikor ugy lett, hogy a tervük megvalósítása közeli eshetőség, mert rájöttek, hogy egységes jogositásu középiskola csak ugy lehetséges, ha rendes tárggyá válik reáliskolában is a latin, legalább az ötödik osztálytól kezdve. Tessék nagy iparfejlesztő, közgazdaság föllenditő politikával megszüntetni ezt a nagy nyomorúságot, s ezt nyomon követve, amint a szükséglet érezhetővé válik, sok helyen felállítani, aztán tökéletesíteni, kifejleszteni a már meglevő iskolatípust, a polgári iskolát, egyszerre meg-